Egyházunk Diakóniai Szolgálata segélyszállítmányt juttatott el Borsod megyébe

Létrehozás: 2010. június 10., 13:22 Legutolsó módosítás: 2010. június 10., 13:30

Budapest – Arnót – Sajókaza – Az árvízkárosult emberek és családok megsegítésére tartós élelmiszerekből, tisztító- és fertőtlenítőszerből álló csomagokat juttatott el Arnód és Sajókaza településekre egyházunk Diakóniai Szolgálata, széles körű összefogással. Szöveg és fotó: Buda Annamária és Mekis Viktória

A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának munkatársai cipődobozokba összekészített, egyedi adományaikkal tették elviselhetőbbé a rendkívül súlyos krízisben élő emberek helyzetét. A helybeliek a gátakon és a házak között kimerültek, elkeseredettek. Már megkezdték a takarítási munkákat, a fertőtlenítést, de vannak területek, ahol továbbra is áll a víz. Az adományok nemcsak segítséget, hanem reményt is nyújtanak számukra, hogy bajukban nincsenek egyedül, gondolnak rájuk azok is, akik csak a híradásokból ismerik az idei áradásokat.

Arnót és Sajókaza adományainak összeállításában a helyi lelkészek: Buday Barnabás és Balázs Tibor adtak iránymutatást, hogy a rászorulók szükségletei szerint kerüljenek öszerakásra, és valódi célt érjenek.

Nemcsak a helyi lelkészek álltak helyt a legnehezebb időkben, segítve a településeiken élőket, de Sághy Balázs, Süller Zsolt, Győri Tamás, Óvári Péter, evangélikus lelkészek önkéntes csoportja is a gátakon volt a súlyos áradások idején.

Ebben a helyzetben nagyon nehéz a helyi lelkészek lelkigondozói munkája, hogyan lehet vigasztalást nyújtani, lelki táplálékot biztosítani. Ehhez nyújtott segítséget Roszík Gábor a katasztrófa helyzet idejére összeállított kiadványával, mely a Szentírás vigaszát nyújtja.

Az adományok beszerzéséhez a Luther Kiadó, eljuttatáshoz a Sarepta Evangélikus Szeretetotthon biztosított kisbuszt. A Mikszáth Gyógyszertár fertőtlenítőszer adománnyal támogatta a rászorulókat.

Ezúttal fejezzük ki köszönetünket a felajánlásokért, illetve a csomagolásban segédkező, illetve adományaikkal hozzájáruló országos irodai munkatársaknak.

A diakóniai területen szolgálatot teljesítők összefogására jó példa volt a felsőzsolcai találkozás az országos Diakóniai Szolgálat és az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársai között.

Az árvíz sújtotta borsodi területek megsegítésére szervezett akciót dr. Fabiny Tamás kezdeményezése alapján egyházunk Diakóniai Osztálya szervezte meg, a segélyek célhoz juttatásában részt vett dr. Mekis Viktória igazgató helyettes és Buda Annamária osztályvezető.

A Diakóniai Szolgálat adománygyűjtő akcióba vonta be egyházunk diakóniai és oktatási intézményeit. A következő hetekben sorra szervezzük meg az árvíz által sújtott területek lakosainak támogatását. Továbbiakban is számítunk a helyi gyülekezetek jelzéseire, hiszen így tudjuk a legcélravezetőbb segítséget nyújtani a rászorulóknak.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben