Egyházi képviselők is jelen voltak a Magyar Kultúra Ünnepén Szatmárcsekén

Létrehozás: 2010. január 18., 09:29 Legutolsó módosítás: 2010. január 18., 09:38

Szatmárcseke – A magyar-ukrán határ mellett 21 éve valódi népünnepély Kölcsey Ferenc Himnuszának születésnapja. Az 1823. január 22-én Csekén alkotott nemzeti imádságunk törvényben rögzített szimbóluma hazánknak. A falu „csónakfejfás” temetőjében várja a feltámadás harsonáját híres költőnk. 2010. január 17-én rangos és igényes ünnepségen emlékezhettünk dicső elődünkre. Szöveg: Sztankó Gyöngyi

A Magyar Kultúra Napja friss,bátorító, éltető üzenetekkel is elhalmozta a református templomot zsúfolásig megtöltő gyülekezetet. Díszvendégként Sólyom László köztársasági elnök értékeink egységet szolgáló küldetéséről is szólt.
Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező a kultúra szűkebb és tágabb jelentés tartalmára figyelmeztetett. Érték teremés a földműves küzdelme, a tiszta művészi alkotás,de a legmagasabb szintű kulturáltságot az Isten dicsőségére végzett szolgálat jelenti.

Az ökumenikus istentisztelet igehirdetői hangsúlyozták a teremtettségünkből adódó „mennyei-kultúra” művelését és tökéletességre törekvés Istentől kapott kötelezettségeink komolyan vételét. A keresztyén ember Isten országának építésével a mindennapok kultur-nagykövete.

Bölcskei Gusztáv református püspök és Kocsis Fülöp görög katolikus püspök szolgált az alkalmon. A Magyarországi Evangélikus Egyház nevében Sztankó Gyöngyi esperes vett részt az alkalmon. Kölcsey Ferenc síremlékének koszorúzásával zárult az idei Magyar Kultúra Napja országos ünnepsége.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben