A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselői egyeztettek egymással

Létrehozás: 2011. március 22., 22:25 Legutolsó módosítás: 2011. március 22., 22:55

Budapest – 2011. március 22-én a készülő Közszolgálati Kódex ügyében egyeztetett a Médiatanács a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselőivel. Az Északi Evangélikus Egyházkerület Szilágyi Erzsébet fasori székhelyén tartott megbeszélésen Fabiny Tamás püspök mellett az egyház televíziós és rádiós műsoraiért, valamint írott sajtójáért és az internetes megjelenéséért felelős munkatársai is részt vettek – áll a megbeszélésről kiadott közös sajtóközleményben. Fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

 
 

Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja kiemelte: a széles körű társadalmi és szakmai egyeztetés, amelyet a Médiatanács február óta folytat, jól mutatja azt a határozott paradigmaváltást, amely a közszolgálati médiaszolgáltatás új szabályozásában tetten érhető. Az új rendszer kereteit a 2010-es „médiacsomaggal” létrehozott új normarendszer jelöli ki.

Auer János, a Médiatanács másik jelen lévő tagja szerint ezek az egyeztetések arra szolgálnak, hogy minden olyan igény bekerüljön a kódex szövegébe, ami a „társadalmi megrendelést” tükrözi. Auer János emellett rámutatott: a Médiatanács jogalkalmazói értelmezése szerint az új törvény megalkotásánál a jogalkotó szándéka az volt, hogy a közszolgálat súlya, szerepe nőjön, és társadalmi hatása is jelentősebb legyen, mint korábban. A kódex megalkotása fontos lépés ennek a szándéknak a megvalósulása felé.

Fabiny Tamás, az evangélikus egyház médiaügyekben illetékes püspöke szerint a korábbi rendszer egyik legnagyobb hiányossága az volt, hogy nem tette lehetővé, hogy a médiatartalmakban az egyházi kérdések a társadalom mindennapi életének szerves részeként jelenjenek meg. Visszautalt saját, korábbi nyilatkozatára, miszerint „különös frigy” az, amelyet az egyház és a média egymással kötött. A korábbi törvény összeházasította őket, de ez a házasság nem mindig működött jól – mondta. Fabiny Tamás szerint ezért szükséges, hogy az egyház „jobban megtanulja a média sajátos nyelvezetét”, ugyanakkor a szerkesztők is jobban integrálják munkájuk során az egyházi kérdéseket.

Kollarik Tamás kiemelkedően fontosnak nevezte az evangélikus egyháznak a kódex megalkotásában vállalt szerepét és a Közszolgálati Testületben biztosított állandó tagságát. A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy a közszolgálati archívumok széles körű felhasználása, a társadalom számára való „kiszabadítása” elsőrendű kulturális cél, mert a közpénzből gyártott és megőrzött audiovizuális dokumentumoknak közcélok érdekében kell hasznosulniuk.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben