Dr. Fabiny Tamás püspök az Óbudai Egyetem konferenciáján járt – Képriport!

Létrehozás: 2010. szeptember 02., 17:33 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 02., 17:49

Budapest – Az ország legfiatalabb egyeteme ebben a formájában 2010 január 1-én jött létre, a korábbi Kandó Kálmán, Bánki Donát és a Könnyűipari főiskolák összevonásával. Az intézmény azonban jogelődjének tekinti a Luxemburgi Zsigmond király által 600 éve alapított Óbudai Egyetemet. Az évforduló alkalmából augusztus 31-én és szeptember 1-én nyilvános konferenciát tartottak „Az államalapítástól az egyetemalapításig” címmel. Fotó: Kovács István, szöveg: Fabiny Tamás

Ezen egyebek mellett Juliusz Janusz apostoli nuncius illetve dr. Fabiny Tamás püspök köszöntötte a résztvevőket. Az evangélikus egyházvezető párhuzamot vont az Óbudai Egyetem és a Bölcs Frigyes szász választófejedelem által 1502-ben alapított Wittenbergi Egyetem között. Részletesen szólt Luther ottani tevékenységéről, valamint Philip
Melanchthon oktatói és tudományos munkásságáról. Az Ágostai Hitvallás szerzőjének 450 évvel ezelőtti halála is okot ad arra, hogy széles körben megismerjék „Európa tanítójának” életművét.

Fabiny Tamás hangsúlyozta hogy Luthernak és Melanchthonnak több száz magyar tanítványa volt. Közülük a legkiemelkedőbb talán Dévai Bíró Mátyás, akinek emlékét éppen egy óbudai utca őrzi.

A tudományos konferenciához kapcsolódóan vették használatba az egyetem területén lévő kápolnát. A liturgiában a nuncius és a püspök mellett Pákozdy István egyetemi lelkész is szolgált.

További cikk Ökumené rovatunkban olvasható:

http://www.evangelikus.hu/okumene/hatszaz-eve-alapitottak-az-obudai-egyetemet

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben