Dr. Fabiny Tamás püspök a vecsési gyülekezetben szolgált

Létrehozás: 2010. december 15., 11:08 Legutolsó módosítás: 2010. december 15., 11:19

Vecsés – 2010-ben, az északi egyházkerület püspökét egyik utolsó hivatalos szolgálati útja a vecsési evangélikusokhoz vitte december 12-én. A találkozás okát nem egy különleges ünnep vagy évforduló adta, hanem egymás kölcsönös megismerésének gondolata. Forrás: eszak.lutheran.hu, szöveg: Horváth-Hegyi Áron

Heinemann Ildikó lelkész – aki két éve szolgál Vecsésen, valamint a szórványokban, Üllőn és Gyálon – a hónap minden második vasárnapján tartott családi istentisztelet szolgálatába vonta be dr. Fabiny Tamás püspököt. Így, a tízparancsolatot bevezető 5Móz 5,6-ra épülő igehirdetés első mondatai és kérdései a szép számban jelen lévő gyermekeket szólították meg. A „mit nem szabad otthon” kérdésre adott, szinte egymást érő válaszok arról tanúskodtak, hogy a fiatalok jártasak a tilalmak világában, és szüleik nevelésének van foganatja. Isten parancsolatait ne a tilalmak felől közelítsük meg – mondta a püspök, hanem ígéretei felől, hiszen nem elvenni, hanem éppen ellenkezőleg, adni és óvni akar általuk ezer ízig, végtelen generációk láncolatán keresztül. Nem lehet engedelmeskedni neki megfelelésből, csakis hitből, új emberként.

Az éneklésben a gyülekezet tagjaiból összeállt kis zenekar segédkezett, a liturgiában pedig gyermekek szolgáltak ima- és versolvasással.  A valóban családias hangulatban zajló istentisztelet után fórum következett. A püspök reagált a Credo 2009 különszámban megjelent, Csorba Béla presbiter irányításával elkészített gyülekezeti stratégiára, illetve az első ízben megjelent gyülekezeti, VELE címet viselő hírlevélre. Meglátása szerint, látszik a növekedésre való törekvés a közösségen, melynek hitvallása, hogy „az evangélikus megújulás stratégiáját döntően az evangélikus gyülekezetek töltik meg tartalommal” – olvashatjuk a Credo-ban megjelent stratégiájuk bevezetésében.

A gyülekezet területén élő evangélikus családok felkeresése, újszerű alkalmak indítása, a lelkész terheinek csökkentése, a hibákkal való szembenézés, a közösségfejlesztés és kommunikációs erősítése, a templom kibővítésének konkrét tervei mind szerepelnek a megújulást célba vevő lépések között.

A presbitériummal közösen elfogyasztott, hamisítatlan vecsési káposztából készült székelykáposzta utáni beszélgetésből többek között az is kiviláglott, hogy a megújulást a közösség elsősorban nem a pontokba szedhető stratégiától, hanem az ádventben mindannyiunkhoz eljövő Krisztustól várja. A lelkészüket szeretettel körülvevő, rendszeres imaközösségben lévő, szavakkal és tettekkel bizonyságot tevő presbiterek gyülekezetszeretete nyilvánvaló, és reménység szerint gyümölcsöző is lesz más gyülekezetek bátorítására.

Képgaléria:

http://eszak.lutheran.hu/news/mediatar/kepgaleria/2010/2010.12.12-vecsesi-puspoeki-latogatas

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben