Csepp nélkül sekélyebb lenne a tenger – Teremtésvédelmi délutánt tartottak Dunakeszin – Diavetítéssel!

Létrehozás: 2010. október 05., 09:49 Legutolsó módosítás: 2010. október 05., 13:29

Dunakeszi – A teremtett világ Urának dicsérete töltötte be a dunakeszi evangélikus templomot a gyülekezet teremtésvédelmi délutánjának nyitó áhítatán, október 2-án, szombaton. Keczkó Pál, a budahegyvidéki testvérgyülekezet lelkészének igehirdetésén és az ifjúság zenés szolgálatán keresztül maga Isten nyitogatta az összegyűlt gyerekek, fiatalok, felnőttek szívét és lelkét. Szöveg: Chikán Katalin, fotó: Takács József

Nagy érdeklődést váltott ki az a teremtésvédelmi előadás is, amelyet a délután folyamán dr. Kodácsy-Simon Eszter, evangélikus teológus tartott. Kis közösségként átélhettük, hogy aprónak tűnhet az, amit mi tehetünk a világért, de még ha egyetlen cseppnek tűnik is a tengerben, enélkül a csepp nélkül – Kalkuttai Boldog Teréz szavai szerint – sekélyebb lenne a tenger. Az előadó gondolatai eszmecserére ösztönözték a gyülekezeti termet megtöltőket, mert egyértelművé vált, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni az ember társteremtői szerepét, amely nem a világ fölötti uralkodásra, hanem annak védelmére, őrzésére és művelésére kötelez bennünket.

A programok alatt a kisebb-nagyobb gyerekek a bibliai játszóházban töltötték az időt, tanulhatták a teremtéstörténetet, és alkotva tapasztalhatták meg, hogy milyen gazdag csodákban Isten teremtett világa. A gyülekezeti délután szeretetvendégséggel, egymással való ismerkedéssel és beszélgetéssel zárult.

A dunakeszi evangélikus gyülekezet tagjai a szombati teremtésvédelmi ünnepet követően, továbbra is nyitott szívvel és alkalmakkal fogadják a közösségükbe betérő gyermekes családokat, a fiatalokat és minden érdeklődőt.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben