Csendesnapra gyűltek össze az Északi Egyházkerület evangélikus pedagógusai

Létrehozás: 2009. június 09., 08:50 Legutolsó módosítás: 2009. június 09., 08:54

Miskolc – Az idei évben az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola látta vendégül 2009. június 8-án a miskolci Magyar Tudományos Akadémia dísztermében az Északi Egyházkerület gimnáziumainak és általános iskoláinak pedagógusait. Szöveg és fotó: Czöndör István.

A találkozót Fellegvári Zoltán igazgató köszöntő szavai nyitotta meg, majd dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke a képzőművészet eszközeivel mutatta be Pál apostol életét és munkásságát.

„Válságról-válságra! Hogyan jutottunk idáig?” – címmel dr. Kocziszky György, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja tartott előadást, melyben a közgazdaság tudomány eszközeivel a gazdasági válság és a morális problémák összefüggéseit elemezte.

A délutáni előadássorozat második felében Bányász Mónika a gimnázium tanára a „Sajátos Nevelési Igényű” (SNI) tanulók integrált oktatásának specifikumait és lehetőségeit mutatta be a középfokú oktatás keretein belül. 

A pedagógusnapon köszöntötték hatvanadik születésnapján dr. Kocziszky Györgyöt valamint az Eötvös-díjjal kitüntetett Mihályi Zoltánnét, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Oktatási Osztályának vezetőjét.

A záró áhitatában Buday Barnabás iskolalelkész az evangélikus identitás sokszínűségét és a reformátori alapelvek ma is aktuális érvényességét emelte ki.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben