Börtönből érkeztek templomba Dunaújvárosban
Dunaújváros – Szokatlan ünnepi alkalom helyszíne volt a dunaújvárosi evangélikus templom modern épülete és az ottani gyülekezet. Június 1-én, pünkösdhétfőn délelőtt az istentisztelet előtt a templomudvarba begördült a Dunaújváros-Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet rabszállító járműve a női alegység 28 fogvatartottjával. Azért jöttek ők, hogy a délelőtt 11 órakor kezdődő ünnepi alkalmon énekléssel, szavalattal vegyenek részt a jelenlévők pünkösdi ünneplésében.
A 28 egyforma szürke öltözetű női fogvatartott különös látványt nyújtott a tágas templomtérben, ahol addig még hasonló templomlátogatók nem fordultak meg. A gyülekezet lelkésze, Stermeczki András és a presbitérium nyitottságát bizonyítja, hogy ezt a különös látogatást éppen a pünkösdi alkalmon tették lehetővé. Valóban a Szentlélek megújító szele fújt be a templomba és bizonyára a jelenlévők szívébe is. De az ő nyitottságuk ehhez még nem lett volna elég. A büntetés-végrehajtás országos és helyi vezetésének a nyitottsága és új iránti fogékonysága is kellett ahhoz, hogy ez a vendégszereplés megszülessen.
Szóval, valami történt pünkösdkor Dunaújvárosban. A fogvatartottakból álló Kodály-kórus szép pünkösdi éneklése, az élő női hang szép összhangzatos megszólalása, az alkalomhoz választott versek előadása szívszorítóan hatott a jelenlévőkre. Fogvatartottak énekeltek a Lélek szabadságáról, s mindnyájan átélhettük, hogy a szabadságnak nem csak a börtönből való szabadulás tekintetében van igazi tartalma számukra, hanem lelki értelemben is. A Szentlélek által meg lehet szabadulni a múlt bűneitől, meg lehet tisztulni lélekben, és reménységgel lehet tekinteni előre. Ha csak pár pillanatra is, de mássá lehet válni. Az egész istentisztelet így nem csak egyoldalú közlés volt, igehirdetés, éneklés, szavalás, hanem valódi pünkösdi esemény, mint ama első pünkösdkor Jeruzsálemben, amint arról az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv elején olvashatunk spirituális tudósítást. Mindenki kapott valamit: a kórustagok a börtönélet zártságából kiutaztak a mindennapi élet ünnepi alkalmára, számukra ezáltal tágasabb, és szebb lett az ünnep. De kaptak szereplésük után kis Bibliát, és képeslapot, és a gyülekezet tagjaitól szívből jövő köszönetet. És még talán valamit, ami legalább annyira nevelői impulzus, mint a börtönön belüli napi, szívós, következetes nevelői munka. Elgondolkodhattak azon, hogy így is lehet ünnepelni, talán emlékeztek korábbi ünnepeikre, amikor otthonról érkeztek templomba. Esetleg eszükbe jutott, hogy így is lehet élni. S ennek az eltöprengésnek bizonyára marad nyoma a szívükben, mert szemükben láttuk megcsillanni a mélyről szivárgó könnycseppeket is. A megtisztulás utáni vágyét, a bűnbánatét, vagy csak egyszerűen a másként ünneplés okozta öröm hálakönnycseppjeit?
Az éneklést hivatásos fiatal karnagy, énektanár vezette, aki a lányok-asszonyok kórusát felkészítette az egy-, és kétszólamú éneklésre. Jó volt látni, mennyire fegyelmezetten figyeltek egymásra és karnagyukra a kórus tagjai. Mint ahogy azt is, hogy a büntetés-végrehajtási intézetből jelen lévő nevelők, állományi tagok, börtönlelkész is mennyire együtt voltak a fogvatartottakkal, szorítottak nekik a zökkenőmentes, szép bemutatkozásért. Nem eredménytelenül…
Ezen a pünkösdön Dunaújvárosban is bebizonyosodott: a bizalom, a nyitottság tud jó gyümölcsöt teremni – fogvatartottakban, s őket hallgatókban egyaránt. S hogy az eredmény(esség)hez a kockázatvállalás bátorsága is kell. Ennek nyomán mindnyájunkban megfogalmazódott és a búcsú pillanataiban ki is fejeződött a köszönet. Jó lenne a jövőben is látni ilyen alkalmakat, talán nem is olyan merész remény arra gondolni, hogy a különböző bv-intézetek kórusai meglátogathatnák egymást vagy alkothatnának legalább egy szereplés erejéig közös együttest. Nem lehet kétséges ennek közösségfejlesztő, pozitív nevelő, sikerélményt teremtő szerepe és hatása. Ezen a pünkösdhétfőn Dunaújvárosban igazán Európában és Jeruzsálemben érezhettük magunkat, amikor néhány pillanatra – mint az első pünkösdkor – valóban megszűntek, leomlottak Krisztusban a legkülönfélébb válaszfalak, hogy ne mondjam: a rácsok és a szögesdrótok, meg az elítéltek és a szabadlábon lévők közötti határok… S talán bizonyos előítéletek is oldódtak, mert embereket, s nem különcöket láthattak maguk között a templomos hívek. A bukdácsolók között „bebukottakat”, akik sokban olyanok, mint ők. De mindenképpen Isten megváltásra szoruló gyermekei, vagy éppen a szabadlábon lévőknek megváltást, isteni szabadítást elfogadott testvérei. Köszönet ezért a kölcsönösen különös és fontos tapasztalatért a fogvatartottaknak, a büntetés-végrehajtás vezetésének, s a vendéglátó evangélikus gyülekezetnek!
