Bemutatták a Példázat erejével című könyvet

Létrehozás: 2010. március 29., 15:43 Legutolsó módosítás: 2010. március 29., 15:46

BUdapest – 2010. március 28-án virágvasárnap került bemutatásra a Példázat erejével című kötet, a budavári evangélikus templomban. Forrás: eszak.lutheran.hu, szöveg és fotó: Horváth-Hegyi Áron

Az Éghajlat Kiadó gondozásában – a Manréza sorozat tizedik füzeteként – megjelent könyvet Erdő Péter bíboros mutatta be. Elmondása szerint, addig nem kell félteni a nemzetet, míg vannak ilyen egyházi vezetők, és püspökök, akik ennyire fontosnak tartják a múltat, hitüket, és az egyházban betöltött szerepüket. Kifejtette, hogy az ökumenikus együttműködés szép példája valósult meg a könyvben megszólaló három püspök együtt gondolkodásában. A Példázat erejével című kötet felelős kiadója és szerkesztője Kovács Lajos Péter, aki három alkalommal beszélgetett – mindig más helyszínen – Fabiny Tamás evangélikus, Kocsis Fülöp görög katolikus és Székely János római katolikus püspökökkel.

A könyvbemutatón megjelent nagyszámú érdeklődő mutatja, hogy a közvélemény érdekesnek és fontosnak tartja a különböző felekezetek egyházi vezetőinek párbeszédét és együttműködését. Az alkalom után több tucatnyi jelenlévő dedikáltatta a helyszínen megvásárolható könyvet a püspökökkel.  

További képek:

http://eszak.lutheran.hu/mediatar/kepgaleria/2010/2010.03.28-a-peldazat-erejevel-koenyvbemutato

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben