Az integráció lehet a kitörési pont – Az északi közgyűlésről

Létrehozás: 2010. november 15., 10:08 Legutolsó módosítás: 2010. november 15., 10:11

Budapest – Az Északi Evangélikus Egyházkerület ismét összegyűlt őszi közgyűlésére a budahegyvidéki evangélikus templomban 2010. november 12-én pénteken. Laborczi Géza lelkész formabontó – egy meditációs kisfilmmel színesített – nyitóáhítata után Benczúr László kerületi felügyelő nyitotta meg a négyórás együttlétet. A megszokott rendet követve, először a püspöki és a felügyelői jelentések hangoztak el. Forrás: eszak.lutheran.hu / Szöveg és fotó: Horváth-Hegyi Áron

Dr. Fabiny Tamás püspök Az integráció igényével címmel mondta el gondolatait, melyben az egyházkerületet és az egyház egészét érintő elvi kérdések felvetése hangzott el. A közelmúlt és a jelen közegyházi gyakorlatát jellemezhető három modelljének (centralizáció, decentralizáció, dezintegráció) vázlatos bemutatását követően a hogyan tovább kérdését tette fel a püspök. „Egyetlen kitörési pontként az integráció kínálkozik, mely a szétforgácsolódás és párhuzamosságok helyett az erők összefogását jelenti” – mondta Fabiny.

Benczúr László felügyelő jelentésében az egyház megújulásának fontosságát emelte ki, amjd rövid helyzetjelentést adott a kerületben 2010-ben folyó másféltucatnyi beruházásról.

A püspök által felvetett integráció kérdésére sokak kifejtették véleményüket. Rendet kellene tenni az egyházban, hiszen egymás mellett elbeszélő hatalmi ágak vannak. Az integráció megvalósulását segítő, a zsinat elé vihető javaslatok koordinálására a közgyűlés Krámer György esperest kérte fel. A témához kapcsolódóan Bak Péter egyházmegyei felügyelő felolvasta a felügyelők országos konferenciáján jóváhagyott állásfoglalást.

Következő napirendi pontként dr. Zsugyel János kerületi pályázati referens számolt be a kerületben lévő projektekről. Jelenleg hat gyülekezetben folyik nagyobb lélegzetvételű beruházás, melyek a vidékfejlesztési pályázatokon nyert összegekből valósulnak meg. Egyes beruházások esetében a felújítási munkák megkezdése gyülekezeti önrész biztosítását is szükségessé tette. A kerület elnöksége külön megköszönte a referens lelkiismeretes munkáját, aki a továbbiakban Benczúr László felügyelővel a Statisztikai Bizottság jelentésének kerületi összefüggéseit ismertette.

Mindenekelőtt megállapították, hogy az adatgyűjtés bizony sokszor nehézkesen megy – nagyobb fegyelemre van szükség ezen a téren is a gyülekezetek vezetőségeinek részéről. A jelentésből megtudható, hogy a magát 2001-ben evangélikusnak vallók alig fele egyházfenntartó. 

Az elmúlt félévben több fórumon is bemutatott Digitális Szolgálati Naplót érintő kérdéseket Krámer György esperes ötletgazda terjesztette elő. A Dél-Pesti Egyházmegye által 2010 folyamán tesztelt internetes alkalmazás körüli viták olykor még hevesek, de az álláspontok egyre inkább közelítenek egymáshoz. A megvitatás után a közgyűlés elfogadta a megyei elnökségek tanácsa által előterjesztett javaslatot a napló bevezetésével kapcsolatban: „2011. január 1-től az Északi Evangélikus Egyházkerületben kötelező érvénnyel bevezetésre kerül a Digitális Szolgálati Napló használata, melyet az illetékes esperes minden hónap első hetében ellenőrizhet. Ezt a gyakorlatot szükség esetén a közgyűlés egy év múlva felülvizsgálja.” Az alkalmazás folyamatos fejlesztés alatt áll.

A GAS felelős, Selmeczi Lajos Péter tájékoztatása, és a 2011-es naptáregyeztetés után dr. Fabiny Tamás püspök számolt be a Püspöki Hivatalban közelmúltban történt személyi változásokról, és a Külügyi Osztály püspöki hivatal mellé való átköltözéséről.

A következő, tavaszi kerületi közgyűlés tervezett időpontja 2011. május 6. péntek.

Fotók:

http://eszak.lutheran.hu/mediatar/kepgaleria/2010/2010.11.12-oszi-koezgyules-budahegyvidek

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben