Az Északi Püspöki Hivatalba került a nemescsói szószékoltár nemes mása

Létrehozás: 2010. március 25., 09:31 Legutolsó módosítás: 2010. március 25., 09:37

Budapest – A nemescsói szószékoltár nemes mását eredetileg a Biblia-évében a Biblia-kiállításra készítették, ám a másolat annyira jól sikerült, hogy az Evangélikus Országos Múzeum megvásárolta azt. A szószékoltás most két évre az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalába került – tudtuk meg ifj. Harmati Béla múzeumigazgatótól. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

 
 

Az eredeti szószékoltár retablója 1713-ban, a szószék része pedig 1722-ben készült. Ezután a hangvetőt 1785-ben készítette el a gyülekezet.

„A Biblia-kiállításra készített nemes másolat annyira jól sikerült, hogy még maguk a nemescsóiak is rácsodálkoztak, sőt még viccelődtek is azon, vajon az eretedi szószékoltár náluk maradt-e – mondta ifj. Harmati Béla. – A szószékoltár elején Jézus és a négy evangélista látható, a másolaton ezek textilre fényképezett képekként vannak feltéve. Az Evangélikus Országos Múzeum ezt megvásárolta, de sajnos nem fért be a múzeumba. Ezért aztán sokáig a Puskin utcai Püspöki Hivatal előterében állt, most pedig két évre, ideiglenesen az Északi Püspöki HIvatalban lesz látható. A múzeum átalakítása után az állandó kiállítás része lesz a szószékoltár.”

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben