Aliansz Imahét 2010. 01. 03-10.: „Krisztus tanúi legyünk”

Létrehozás: 2010. január 06., 10:40 Legutolsó módosítás: 2010. január 06., 10:51
Fájlok

Budapest – 2010. január 3-án este öt órakor a budapest-fasori evangélikus templomban ünnepi istentisztelettel kezdődött a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) imahete. Az eseményről képes beszámolónkat olvashatják. Cikkünkből megtudhatják az Aliansz történetét és letölthető az a füzet is, amelyben az idei imahét programja található. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Az orgonazenés bevonulás után a házigazda evangélikus gyülekezet beosztott lelkésze, Pelikán András köszöntötte az egybegyűlteket az Útmutató 2010-es igéjével: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.” Jn 14, 1.

Ezután a tegnapi napra kijelölt lekciót, az emmausi tanítványok történetét (Lk 24,13-35) olvasta fel dr. Mészáros Kálmán a Magyarországi Baptista Egyház elnöke és szavait egy áldáskérő imádsággal zárta.

Megnyitó beszédet mondott Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos missziói lelkésze, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy nekünk tanítványokként bármilyen körülmények között is folytatnunk kell a missziót, nem szabad a szolgálatban megtántorodni, attól elállni.

Az alkalom központi igehirdetését dr. Szabó Dániel, az Aliansz elnöke tartotta az Apcsel 1,6-10 alapján. A lelkész kiemelte a Krisztusról való tanúskodás fontosságát. Szolgálata után Kübler János, a Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet lelkésze tett bizonyságot a közös imádság fontosságáról. Ezután az Aliansz imahét alkalmait Csernák Erzsébet, metodista lelkésznő ismertette.

Szuhánszky T. Gábor, metodista lelkész, az Aliansz főtitkárának vezetésével a jelenlévők közös imádságban Isten elé vihették kéréseiket. Záró imát, az Úrtól tanult imádságot Pataki Albert, a Magyar Pünkösdi Közösség elnökének vezetésével mondták, majd az úti áldást is tőle kapták a hívek.

Az alkalmon a közös éneklés az Evangélikus Énekeskönyv alapján folyt. Közben a Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet kórusának tagjai adtak elő evangéliumi énekeket.

Az Aliansz története honlapunkon:

http://www.evangelikus.hu/teologia/a-magyar-evangeliumi-szoevetseg-aliansz-toertenete

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben