A visszaszerzett vasárnap öröme – Parókiaszentelés Pestújhelyen

Létrehozás: 2010. április 27., 08:15 Legutolsó módosítás: 2010. április 27., 08:18

Budapest – Ünnepre gyűltek össze a pestújhelyi-újpalotai evangélikusok 2010. április 25-én. Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke ezen a napon szentelte fel a gyülekezet újonnan felépült parókiáját és közösségi helyiségét. Jubilate vasárnapján örömmel adott hálát a közösség apraja-nagyja azért, hogy a régi, rossz állagú, egyszobás lelkészlak helyén mára egy korszerű, tágas, új gyülekezeti épület áll. Szöveg és fotó: Smidéliusz András. Forrás: del.lutheran.hu

A templomban kezdődő istentisztelet liturgiai szolgálatát Szabó András helyi lelkész a gyülekezet korábbi lelkipásztorával, Kendeh K. Péterrel közösen végezte.   

Gáncs Péter püspök Ézsaiás könyve 65,17–19. 24 alapján hirdette Isten igéjét. Elmondta: a múltba vagy éppen a jövőbe révedő embert Ézsaiás szavai az itt és most örömforrására figyelmeztetik. A próféta arról az Istenről vall, aki még ki sem mondott gondolatainkat, vágyainkat, kétségeinket, kérdéseinket is érzékeli; így válaszolt sok-sok imádságára ennek a kis gyülekezetnek is. Nem először ünnepelhetnek a pestújhelyiek: örülhettek már szépülő templomuknak, majd orgonájuknak, ma pedig az új parókiának. „De akkor fogunk tudni igazán örülni, ha visszaszerezzük az elveszített vasárnapot” – fogalmazott az igehirdető. „Annak igazi töltése-tartalma pedig ott van, ahol most vagyunk az egyházi esztendőben: húsvét és pünkösd ölelésében. A föltámadott Jézus Krisztus fényében és a Lélek tüzének ragyogásában. Örüljünk hát, mert van miért, van minek, van kinek!”

Az istentiszteleti hirdetés során – melyet a gyülekezeti énekkar zenei szolgálata keretezett – Szabó András név szerint is köszöntötte a megjelent vendégeket, és megköszönte mindazok segítségét, akiknek áldozatos munkája nélkül nem készülhetett volna el az épület.

A Déli Egyházkerület nevében Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelő, a főváros XV. kerületének önkormányzata nevében pedig Hajdu László polgármester mondott köszöntőt.

Ezek után vetített képes beszámolót tekinthettek meg az egybegyűltek az építkezés folyamatáról.

Az istentisztelet a vadonatúj – többek között napkollektorokkal is felszerelt – parókia bejárata előtt folytatódott, ahol a felszentelést és a kulcsátadást követően a jelenlévők kívül-belül megcsodálhatták az épületet. Az ünnepi együttlét terített asztalok mellett, immár kötetlen formában, agapéval zárult.

További képek:

http://del.lutheran.hu/hirek/a-visszaszerzett-vasarnap-oeroeme-2013-parokiaszenteles-pestujhelyen

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben