A remény nagykövetei – Újabb svéd kórus adott koncertet Sopronban

A Stockholmtól északra, 180 km-re található Gävle nevű város Svédország 13. legnagyobb városa a maga 90.300 lakosával. A város egyik szökőkútja körül négy meztelen figura táncol, acéltestük villog a fényben, még borús ég alatt is. Lábujjaik középen majdnem összeérnek, törzsük hátrafeszül, karjaikkal fejük fölött kaszálnak, mintha ebben a pillanatban rebbennének szét a feltörő vízsugarak elől. Ez a svéd, japán, magyar állampolgársággal egyaránt büszkélkedhető szobrász, festő, Wanger Nándor műve. Ő mondta: „Mi vagyunk a kapcsolópont Kelet és Nyugat között.”

„A Hoppet (Remény) Ifjúsági Kórus a hit, a reménység, a bizonyságtétel kórusa. Érzik, látják az ige megtestesülését ajkaikon: Bizony, bizony mondom néktek: Aki én bennem hisz, örök élete van annak. (Jn, 6.47). Ezzel a lelki elkötelezettséggel hallgassák ma este őket, kérem” – mondta köszöntőjében Gabnai Sándor evangélikus esperes. – A reménység utoljára hal meg. Mert Jézus velünk van, odafigyel ránk, meghallgatja imáinkat, reményt, önbizalmat ad gondjaink közepette. Terheink hordozása könnyebb, ha érezzük minden pillanatban, hogy Ő velünk van. Fájdalmainkat, keresztjeinket tegyük le ma este. S ahogy így hallgatjuk a kórus énekét, ne feledjük mindeközben, kinek kell hálásnak lenni érte!”

A kórus repertoárjában széles skálát ölel át: műsorukban egyaránt szerepel svéd vallási ének fiataloknak, svéd és ír népi zsoltárok, Michael Jackson, gospel, pop- és modern svéd zene. 

A 20 tagú kórus 14-24 éves lányokból áll Hille és a Hille församling gyülekezetből, Gävle város képviseletében. A kórus tagjai amatőrök, az éneklés öröme hozta őket össze. Vezetőjük Ellen Weiss, 34 éves, zenei vezetőként, karmesterként és templomi zenészként dolgozik a gyülekezetben. A kórus tagjai két éven keresztül dolgoztak azért, hogy ez az út összejöjjön anyagilag.

A kórus ezen az esten magával ragadta a soproni közönséget. Fiatalságuk, mosolyuk, hitük fénye és ereje betöltötte a templomot. És még valami: Az ifjúság szeme mindvégig a karnagyon volt hol boldog szeretettel rákacsintva, hol keze után egy lélegzetként együtt élve vele. Keze úgy beszélt, hogy akár a hátánál is énekelhette volna a kórusa. Ez a fantasztikus kölcsönös bizalom adta erejüket. Valóban: a hit, a reménység, a bizonyságtétel kórusa. („Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.” (Jn16,33) Ellen úgy volt együtt kórusával, és a zenével, hogy néha azt figyeltem, nem repülnek e mindjárt a levegőbe. „A svédek mások” – szokta mondani a köztük húsz esztendeig élt barátnőm. Valóban mások: pozitív életszemléletük, humoruk, emberi tartásuk önmagában is erőt adhat nekünk. Most is, válságaink idején!