A Pax tévén látható a Zákeus Média Centrum Mérleghinta című projektje

Létrehozás: 2010. szeptember 24., 11:59 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 24., 12:07

Budapest – A Zákeus Média Centrum 2010 A Szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve jegyében készített Mérleghinta című projektjének alkotásai 2010. október 11–17. között lesznek láthatóak a a Pax televízión. Emellett pedig szimpóziumot is rendeznek majd a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban is – tudta meg szerkesztőségünk Győri János Sámueltől.

A Zákeus Média Centrum öt részes sorozatában különböző embereket kérdeztek a szegénységről, és a gazdagságról, az érzékenységről és az érzékenyítésről, valamint a mozgósításról.

Az első részben fiatalok osztják meg gondolataikat a nézőkkel, Mérlegen az ifjúság címmel. A második részben beszélgetést láthatnak Lehel Lászlóval a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatójával, Mérlegen a Segélyszervezet címmel.

A következő részben dr. Illéssy Jánost a KEVE elnökét kérdezték, Mérlegen a pénzvilág címmel. Mérlegen az Ószövetség szegénységképe címmel pedig dr. Varga Gyöngyi teológiai tanár mondta el véleményét a kérdésről. Végül a Mérlegen az üzleti világ című befejező epizódban Südy György beszerzési tanácsadót kérdezték a témáról.

A Zákeus Média Centrum ezen műsorának részletes listája megtekinthető itt:

http://www.evangelikus.hu/Members/bollazsu/merleghinta-a-paxon

A Zákeus Média Centrum szervezésében 2010. október 15-én szimpóziumot rendeznek a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus gimnáziumban, ahol többek között a következő neves előadókat lehet majd meghallgatni: Ónodi Szabolcs igazgató, házigazda, Győri János Sámuel projektgazda, Potápi Árpád polgármester, Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója, Brauer János elnök, Andorka Árpád felügyelő.

A részletes program itt található honlapunkon:

http://www.evangelikus.hu/Members/bollazsu/merleghinta-2013-szimpoziumot-rendeznek-a-bonyhadi-evangelikus-gimnaziumban

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben