A misszió feltétele a lángoló szív

Létrehozás: 2009. október 19., 09:25 Legutolsó módosítás: 2009. október 19., 09:29

Budapest – Az Evangelizációs és Missziói Bizottság október 13-án, az Országos Irodában tartotta őszi ülését. Szöveg: Szeverényi János, fotó: Hulej Enikő.

A misszió feltétele a lángoló szív

Korábbi felvétel: Bizottsági ülés március 18-án, Piliscsabán

Az alkalmat Garádi Péter nyitó áhítatával kezdték, amelyben rámutatott arra, hogy „szükséges vállalni az Úrral a szenvedést is, hiszen ez a közösség lobbanthatja lángra a szívünket.”

Az egyházkerületi missziói lelkészek ezután beszámoltak a május 23-án tartott kerületi napról, melyre évről-évre egyre többen kíváncsiak. Nagyon öröm volt, hogy a helyi gyülekezetek annyira aktívak voltak, és sokan megmozdultak.

Az elmúlt időszak főbb eseményeit ezután Szeverényi János ismertette az ülésen, aki elmondta, hogy minden évben a tavaszi missziói konzultáción találkoznak egyházunk missziói munkásai. A módszertani megbeszélések – idén a stratégia került elő – mellett a munkaágak éves konzultációjukat is megtartották. Idén a nyári missziói konferencia résztvevőinek kicsinek bizonyult a piliscsabai Bétel. Szép számmal jöttek testvérek határon túlról is.

„Az országos evangelizációra érkezők is évről évre megtöltik a Deák téri templomot.  Az idei alkalmat színesítette a száz éves külmissziói egyesület (EKME) vendégeinek szolgálata” – ismertette Szeverényi.

Az újonnan felállított Ifjúsági - és Gyermekbizottság második alkalommal tartotta ülését, melyen, részt vett Gáncs Péter püspök és Szeverényi János országos missziói lelkész is.  Felvetődött annak gondolata, hogy szükség lenne egy országos ifjúsági lelkészre.

„Mivel háromnapos evangelizációs szolgálatom volt a református Csillagpont ifjúsági találkozón Fadd-Domboriban, volt időm megismerni a testvéregyház fesztiválszervezési koncepcióját – mesélte Szeverényi János. – Örömmel tapasztaltam, hogy lehet mai fiataloknak tartani olyan találkozót, mely vidám, érdekes, sokszínű, de nem szolgálja ki a korszellemet. Valamikor ők vették át tőlünk a Szélrózsa modelljét; most talán mi tanulhatunk tőlük.”

Az értekezleten szóba került a zuglói templomból közvetített teremtésnapi istentisztelet is, amelyről a résztvevők megállapították, hogy pozitív előrelépés történt a televíziós műfaj irányába: bevágott természeti képek, hagyományos és új zene, szép, mozgalmas felvételek színesítették a közvetítést.

„Egyházunk médiamunkájának is folyamatos megújulásra van szüksége” – tette hozzá a lelkész.

A cigánymisszió helyzetéről Bakay Péter számolt be.  Szépen, csendesen halad a munka, a cigánymisszió bekerült az egyházi köztudatba. Több gyülekezetben, intézményben és egyházi programon mutatkoztak már be. A bizottsági üléskor az október 17-én rendezendő első evangélikus cigánynapra hívogattak a Rózsák terei kollégiumba. A bizottság levelet írt az országos elnökségnek, amelyben kérték a referens fizetésének betervezését a jövő évtől.

Szeverényi János az ülésen beszámolt a kicsi és sokszor nehéz helyzetben élő gyülekezetekben, presbitériumokban tett látogatásairól. „A klasszikus evangelizációs szolgálatok mellett szükség van  csendes testvéri, munkatársi beszélgetésekre, tervezésekre is a lelkészekkel, gyülekezeti vezetőkkel” – mondta.

A jövő évvel kapcsolatban néhány fontosabb jövő évi program dátumát ismertették:

- március 22-24. missziói konzultáció

- május 15. egyházkerületi kerületi missziói nap

- július 4-7. missziói konferencia

- október 9. országos evangelizáció

(A lista folyamatosan bővül.)

Szeverényi János az ülésen elmondta, hogy megkereste az Országos Lelkészi  Munkaközösség vezetőjét Kondor Pétert és felvetette neki, hogy az egyik országos lelkészkonferencia témája lehetne az evangelizáció. „Javaslatom nyitott ajtóra talált” – ismertette Szeverényi.

Szóba került az ülésen az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel való együttműködés kiszélesítése, a következő területeken:

- belmissziói segédanyagok (Híd magazin, könyvek, egyebek..) (Évek óta adnak Híd magazint a teológusoknak)

- első évesek látogatása a Missziói Központban minden évben

- médiaszeminárium keretében néhány alkalom a Rádiómisszióban

- önkéntesek toborzása és bevonása munkába

- a missziológiai oktatás támogatása

- missziói gyakorlat bevezetése kreditpontokért

- időnkénti beszámolók a hallgatók körében, akár a munkaterületek bemutatásával: missziói ágak, gyülekezetlátogatások, evangelizációk, missziói programok, médiamunka, stb.

Az értekezletet imával zárták.  „Legyen imádságunk folyamatos a megújulásért, ébredésért!”

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben