225 éves a bánki templom – Hová tűnt a kulcs?
Bánk – Ez a kérdés foglalkoztatta 2009. október 18-án reggel mintegy két órán át a bánki evangélikusokat. Bizony volt nagy ijedtség, hiszen a hajnal óta szorgoskodó asszonyok szemet gyönyörködtető ünnepi fogásait és a tömérdek házi süteményt valahogy a szeretetvendégség helyére kellett szállítani, s a szóban forgó kulcs az e célra kijelölt felügyelői kisteherautóhoz tartozott. Így a már régóta kijelölt főzőcsoportok mellé, rögtönzött keresőcsapat alakult, hogy az ünneplés szempontjából kulcsszerepet betöltő tárgy minél előbb megkerüljön, és minden készen álljon a vendégek fogadására, akik a bánki templom 225 éves évfordulójára kaptak meghívást. Szöveg: Zsugyel Kornél. Fotó: Szabó András. Szerkesztett formában az Evangélikus Élet következő számában is olvashatnak erről (2009. 10. 25.).
Az ünnepi istentiszteleten dr. Fabiny Tamás püspök szolgált igehirdetéssel, melyben rámutatott arra, hogy míg a reménység a világi szóhasználatban csalfa, vak inkább negatív jelentésű kifejezés, addig a keresztény gyülekezet számára megtartó erő lehet, hiszen a reménységünk nem a bizonytalan, hanem a bizonyosan köztünk élő Jézusban van. A benne való reménység építette a templom falait, s ugyanez a reménység lehet útitársa a ma élő gyülekezetnek is.
Az istentiszteleten Gulácsiné Fabulya Hilda az ősök nyelvén kapcsolódott be az úrvacsorás alkalom liturgiájába, s az áhítathoz nagyban hozzájárult a gyülekezet énekkarának szolgálata is. A liturgikus részt köszöntők sora követte, ahol köszöntőt mondott Benczúr László kerületi felügyelő, s az eseményt fényképekkel dokumentáló Szabó András esperes úr is. Mivel a püspök előző nap a rétsági menyasszonyt szentelte, a bánki gyülekezettől egy menyecske ruhába öltöztetett babát vihetett haza emlékül, cserébe viszont kérte a gyülekezetet, hogy hadd hagyja itt még egy ideig Fickót a zsemleszínű terriert, aki csavargó természete miatt nem követhette gazdáját a Szilágyi Erzsébet fasorba. A jelenlévő vendégek a gyülekezettől a Harmonia Bankiensis címet viselő CD-t kapták emlékül, melyen a templom orgonájának hangja csendül fel.
A kulcs végül megkerült, s így semmi sem akadályozta, hogy a gyülekezet együtt legyen a terített asztalok mellett. Hogy hol volt? A felügyelő úr zsebében. Mindvégig. Talán kicsit úgy, ahogyan Krisztus országa is egészen közel, elérhető távolságban van. S kitartó kereséssel mindannyian ráakadhatunk. S ez minden olvasónak okot adhat a reményre.
