„Tánccal is lehet templomot festeni” – Csillagszeműek az Ótemplomért

Létrehozás: 2009. október 05., 11:27 Legutolsó módosítás: 2009. október 05., 11:28

Szarvas – „Ma este kiderült számunkra, hogy tánccal is lehet templomot festeni” – mondta Lázár Zsolt, a Szarvas-Ótemplomi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze a 2009. október 3-án megrendezett jótékonysági néptánc esten. A Csillagszemű Táncegyüttes, rendkívül színvonalas műsorát tekinthették meg az érdeklődők a Vajda Péter Művelődési Központban. Szöveg: Horváth Anikó. Fotó: Babák Zoltán.

 
 

Az est teljes bevételét az egyházközség az Ótemplom felújítására fordítja. A gyülekezet köszönetét fejezi ki a táncosoknak, felkészítőiknek: Tímár Sándornak és Tímár Böskének, valamint Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelő asszonynak, akik készségesen segítettek a jótékonysági előadás létrejöttében.

Tímár Böske táncpedagógus elmondása szerint – ahogyan azt a helyi internetes hírblog, a newjsag.hu is megírta – a Csillagszemű Gyermektáncegyüttesben szereplő gyerekek „a néptáncot anyanyelvként tanulják”. A csoportba 3 éves kortól kerülhetnek be, de jelenleg van 18 hónapos „növendék” is, és az együttes létszáma elérte a 450 főt. Ezek a gyerekek világszerte képviselik hazánkat, Európa nagyvárosaiban éppúgy, mint Új-Zélandon vagy Japánban. Mindenütt hatalmas elismerés kíséri fellépéseiket.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben