„Készítsétek az Úrnak útját!” – Dr. Fabiny Tamás prédikált a nyugat-clevelandi evangélikusoknak

Létrehozás: 2009. december 07., 09:13 Legutolsó módosítás: 2009. december 07., 16:35

Cleveland – Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő amerikai útjának utolsó állomásán december 6-án, vasárnap ünnepi istentiszteleten vettek részt a nyugat-clevelandi magyar evangélikus templomban. A püspök a liturgiát Tamásy Éva és Tamásy Zoltán lelkészekkel végezte, majd Mk 1,1-5 alapján tartott igehirdetést.

 
 

Fabiny hangsúlyozta, hogy Keresztelő János olyan volt, mint egy vasúti bakter, aki hallva a közeledő vonat hajnali füttyét és a kerekek távoli dübörgését, felébresztette az állomás várakozástól fáradt, szunyókáló utasait. Állandó átutazásaink során azt éljük át, amit egykor Dsida Jenő irt versében:

„Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek és a fullatag sötétben hat órát üldögéltem a kocsárdi váróteremben”.

Az Újszövetség adventi üzenete így is lefordítható: Van csatlakozás! Nem hiába várakozunk a világnyi pályaudvaron. Sokak rémhírterjesztésével és lemondásával szemben jön a Názáreti. A hivő ember feladata az útkészítés, Keresztelő János prófétai szava nyomán. „Készítsétek az Úrnak útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.”

Igehirdetésében a püspök idézte Farkas Árpád erdélyi költőt is:

„Alagutakat a hóban

Milljomnyi egymást kereső utat!

Itt a szívdobogás is havat olvaszt.

S álmok keringenek

az öröm és a kín

eltömíthetetlen járatain." 

Az istentiszteleten a gyülekezet gyermekei, valamint énekkara szolgált műsorral, majd köszöntőjében Prőhle Gergely hangsúlyozta az egyházi és a diaszpóra egyéb közösségeinek összefogását.  

Az istentiszteleten a püspök megáldotta azt a három felnőttet, akik a közelmúltban konfirmáltak.

Az istentisztelet díszebéddel zárult, amelyen a gyülekezet tagjai mellett részt vett számos más felekezetű lelkész, illetve Bernhardt Béla, az AMEK elnöke is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben