„Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten” – Életünk minden percében együtt az emmausi úton
Sopron – 2010. január 17. és 24. között kerül megrendezésre az Ökumenikus Imahét. A január 20-án este megtartott istentiszteletre a Szent György Plébánián került sor. Igét hirdetett dr. Vladár Gábor református lelkész, egyetemi tanár, Lukács 24,17-21 alapján. Az est házigazdája Kálmán Imre atya, soproni plébános volt. A szolgálattételben közreműködött többek közt Filotás Julianna református lelkésznő. Jelenlétükkel az ökumenét erősítették egyházi részről Gabnai Sándor evangélikus esperes, és Horváth Imre városplébános, a város képviseletében jelen volt Dr. Fodor Tamás Sopron Megyei Jogú Város polgármestere és Firtl Mátyás országgyűlési képviselő. Szöveg és fotó: Csiszár Ágnes
„Ahol az akarat megvan, ott az egység is meglesz!” – bevezető szavaiban ezt emelte ki Kálmán Imre. Utána dr. Vladár Gábor egy történettel kezdte igehirdetését:
„Egy anya szíve alatt élet fejlődött. Kettő is. Tudatára ébredtek annak, hogy élnek, vannak, s ketten is vannak. Majd észrevették a köldökzsinórt, ami édesanyjukhoz kötötte őket. Hetek, hónapok teltek el így, felhőtlen boldogságban. Közben megváltoztak, mert öntudatra ébredtek. Hogyan lesz, miképpen lesz, mikor el kell hagyják ezt a biztos helyet? Egyikük eldöntötte, ő bizony nem mozdul. Tipródott, mi lesz vajon a születésük után. A másik kérlelte, gyere velem, menjünk együtt. Megszülettek. Hatalmas ordítás. És az anya arca, hatalmas boldogságban úszott – mesélte dr. Vladár Gábor, majd feltette a kérdést:
„Miről beszélnek az úton Emmaus felé a tanítványok? Arra a tematikára is felfűzhetnénk beszélgetésüket, hogy panaszkodtak: „pedig mi azt reméltük...”
Talán arról beszélgettek, hogy Jézus próféta volt, talán ez az egyetlen, amiben meg tudtak egyezni, és ebből akár keresztteológiát is fel tudták építeni. Mi magunk is a halál kultúrájában élünk. A halál kultúráját szolgálja minden, nem az életét. Erről szól a fenntartható fejlődés, az iskolakultúra, a profizmus, minden. Jézus csak próféta volt? Csak azért gyűltek össze a tanítványok, csak azért mentek együtt az úton, hogy a haláláról beszéljenek/beszéljünk?
Kit ne érdekelne a nemzet sorsa? Az EU sorsa? És kiderül, hogy mindez csak csalóka álom volt? Majd valakik megoldják, kivezetik a világot, a földet, a népet, az embert?
Higgyük és reméljük, hogy minden kezdetben varázslat van az igehirdetés idején, mint a megszülető ikerpár életében is. Talán abban is, hogy együtt megyünk az úton: felekezetek, magyarok, nemzetek. Újabb és újabb lehetőség van arra, hogy amíg megyünk, addig megismerjük egymás szokásait, kultúráját, és beszélgethetünk.
A megoldás és a csoda csak abban lehet, hogy egyszer csak melléjük lépett az Isten. Ahogyan a költőt idézzük: „„Mikor elhagytak, mikor terhem roskadozva vittem, csendesen és váratlanul átölelt az Isten.”
És akkor megnyílnak szemeink, hallgatjuk egymás bibliamagyarázatát, életét, hitét. Kik azok, akik bennünket az úton elkísérnek? Nem fontos, mert az együtt menetelben Jézus a lényeg. Az áldozáskor, az úrvacsorán miért nem vagyok eléggé hálás azért, mert van életem, ételem, és benne van az Isten! És ott és akkor két ember között már helyreáll a béke. És akkor megtörténhet az is, hogy a népben, a nemzetekben is.
Csak az útig kell eljutni, ami elvezet Emmausig. És tudni, hogy van újrakezdés mindig: egy embernek, egy népnek és megérezzük Jézust az úton, amin együtt megyünk felekezettől függetlenül” – mondta dr. Vladár Gábor.
„Szeretetben, példában kell elől járnunk, hogy fiataljaink tudják, van hitele szavainknak, mikor azt mondjuk nekik, Jézus fog kivezetni minket válságból, bajból, egyedül létünkből” – fejezte be végül az istentisztelet lényegi mondanivalóját Kálmán Imre.
