„Aki egy embert megment, az egész világot menti meg” – Sztehlo Gábor emlékkonferenciát rendeztek Sopronban

Létrehozás: 2009. szeptember 14., 13:23 Legutolsó módosítás: 2009. szeptember 14., 13:26

Sopron – Szeptember 13-án, vasárnap emlékülést tartottak a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán Sztehlo Gábor evangélikus lelkész, a magyarországi gyermekmentés és nevelés jeles személyének születési centenáriumán, a Keresztény-Zsidó Társaság, a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Szakmai Tanárképző Intézete és az Emlékezés 1944-2004 Közhasznú Alapítvány szervezésében. Szöveg és fotó: Csiszár Ágnes

„Idén nyáron Izraelben jártam utoljára Izraelben, ahol a jeruzsálemi Yad Vasem emlékparkban láttam azokat a kettétört oszlopokat, amelyek a gyermek halottakra emlékeztetnek – ezekkel a szavakkal kezdte megnyitóbeszédét Sándor Péter, a Soproni Zsidó Hitközség elnöke. – A kettétört oszlopok emlékeztetnek a halálukkal kettétört sorsú gyermekekre, fiatalokra. Abban, hogy kevesebb legyen ez a szám segített Sztehlo Gábor evangélikus lelkész is, hiszen 1600 gyermeket és 400 felnőttet mentett segítőivel. A csodálatos mentőkre és a Holokausztra, a Soára emlékezni kell, és emlékeztetni kell. Két dátum, az egyik hatvanöt, a másik öt. A Soá 65 évvel ezelőtt történt, és az utolsó 5 évben kell megint attól rettegni, hogy országunkban nagy bajok vannak ilyen téren is. Ezért hát emlékezni, és emlékeztetni kell a zsidómentőkre is, mert ma is mindennél fontosabb az összetartás, az egymásra figyelés.”

Dr. Szécsi József a Keresztény Zsidó Társaság főtitkára keresztény megközelítésben emlékeztetett megnyitóbeszédében arra, hogy Sztehlo Gábor olyan férfiú volt a vészterhes időkben, aki meghallotta a síró gyermekek jajszavát, megkönyörült rajtuk és megmentette őket. Személyisége Isten eszközévé válhatott. Vállalta azt a küldetést, amit hivatása szánt neki. Olyan munkát végzett el, melyre teremtve volt egész lénye. Kitűnő szervező volt, fáradhatatlanul dolgozott. Isten örökségét mondhatta és mondhatja magáénak. Gyermekeket kapott örökségül, örökségbe az Úrtól és megőrizte őket maguknak, megmaradt és későbbi szeretteiknek és az Úrnak. 65 évvel a vészkorszak után jó emlékezni egy olyan férfiúra, aki keresztény lelkészként példát adott emberségből, akire fel lehet nézni, akiből erőt lehet meríteni. Emléke üzenet a jelennek és a jövőnek egyaránt.

„A második világháború könnyes-véres esztendeiben Európa számos országában, ahogy a magyar lakosság rétegeiben is – a kirekesztési törekvések, a gyűlölet állandó gerjesztése, a zsidóság mindennapi üldöztetése és szenvedése sajnos alig, vagy egyáltalán nem keltett visszhangot. A méreg hatott, mert nem siettek a mindinkább meggyötört zsidó honpolgárok segítségére, és nagy tömegben közömbösek maradtak. Magyar földön az addigi békés együttélés megszakadt, a hazai társadalom elkülönült, megosztott volt.” – mondta prof. dr. Szita Szabolcs DSc., történész, egyetemi tanár.

„A haszonszerzés sokaknál elnyomta az erkölcsi tanításokat, a Tízparancsolat mindenkori érvényét. Máig szégyellnünk kell, hogy ártatlan zsidó honfitársaink százezreivel – a csecsemőktől az aggastyánokig – mindez megtörténhetett. A gyűlölet sajnos máig jelen van. Megnyilvánulásaival szemben a tiszta hangot, a humánum hangját kell hallatnunk. Mindent el kell követnünk, hogy a világban a milliókat sújtó tragédia semmiféle formában meg ne ismétlődhessék. Úgy vélem, mai felemelő emlékezésünk is ezt a célt szolgálja” – folytatta objektív tényfeltárását a professzor, majd emlékeztetett azokra, akik a háborús vérzivatarban az egyházak képviseletében reménysugárt jelentettek: Márton Áronra a kolozsvári és gyulafehérvári, báró Apor Vilmos győri püspökre, Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapátra, Hegedűs Sándor és Pfleger Albert marista szerzetesekre, a Szent Szív Rendet vezető Gulvitzer Hildegarda, Kálló Ferenc, tábori esperesre, a Szociális Testvérek Társaságának főnöknőjére, Schlactha Margitra, Victor János református lelkészre, Bereczky Albert vezető lelkészre, Michnai László adventista atyára.

Ebbe a sorba tartozik a száz esztendeje, szeptember 25-én született Sztehlo Gábor evangélikus lelkész. Ő a középiskola után, 1927 őszén lett a soproni evangélikus teológia hallgatója. 1931-ig Sopronban tanult, majd Finnországban. Magyarország német megszállása, 1944. március 19-e után Raffay Sándor püspök megbízásából a Jó Pásztor Egyesület gyermekmentő munkájába kapcsolódott be. Olyan légkörben, mikor a gyűlölet lángja az égig csapott, és az üldözöttek segítője nagy veszélynek tette ki magát. A 35 esztendős, két gyermeket nevelő Sztehlo Gábor azonban nem habozott, tette a dolgát. Anyagi segítséget főként a genfi Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának delegátusától, Friedrich Borntól kapta. Ebben a munkában részt vett Vajkai Rózsi, a Nemzetközi Gyermekmentő Szövetség vezetője, valamint az illegalitásban lévő Joint képviselője, Von Born titkárnője, Haggenmacher Erzsébet, Sztehlo rokona. 1944 karácsonyán harminckét otthon működött. Sztehlo Gábor lelkész élelmiszert küldött, bátorított, ezer veszélyen át is kitartott. Helytállása példaadó, meghatározó volt. Így történt meg, hogy az otthonok keresztény személyzete temérdek izgalmat, sok zaklatást, igazoltatást és elhurcolási kísérletet állt ki, mégis végig a helyén maradt.

1945 tavaszán Sztehlonak új feladatokkal kellett szembenéznie. Számos gyermekért – ideiglenesen vagy véglegesen – nem jött senki. A különböző korú gyerekeknek, az árváknak és félárváknak, az utcákon és tereken csavargó elhagyottaknak megszervezte a Pax gyermekotthon rendszerét, amit később Gaudiopoisnak, Örömvárosnak keresztelt el. Működését a diktatúra 1950-től nem tűrte tovább, államosították.

Sztehlo a magyar szellemi élet, a kultúra és a tudomány több későbbi jeles személyiségét mentette és nevelte. Köztük Oláh Györgyöt, a Nobel-díjas vegyészt, vagy a ma Londonban élő, nemzetközi hírű Sárközi Mátyás, írót, és féltestvérét, Horváth Ádám tévérendezőt, egyetemi tanárt.  

1972-ben nagy öröm és megtiszteltetés érte. Védencei javaslatát Jeruzsálemben elfogadták, mentőmunkája magas elismeréséül a Világ Népeinek Igaza címmel tüntették ki, fát ültetett az Igazak Ligetében. Ez volt az egyetlen díj, amit önzetlen munkájáért még életében megkaphatott.

Végül köszöntét fejezte ki a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának vezetőinek, kari tanácsának, hogy a közelmúltban a kar egyik előadótermét Sztehlo Gábor teremnek nevezték el. Sztehlo lelkész, az egykori soproni diák méltó volt és maradt az ősi kulturváros hagyományaihoz: a Civitas Fidelissimában kapott szellemi útravaló, az egykori evangélikus teológia magas erkölcsiségének ereje bizonyára segítségére volt a megpróbáltatások gyötrelmes útján. A soproni felsőoktatás mai vezetői és részesei büszkék lehetnek arra, hogy Sztehlo Gábor, az Igaz Ember helytállása, értékes példája segíti őket az új generációk oktatásában és erkölcsi nevelésében.

Radnóti Zoltán, a lágymányosi Bét Sálom Zsinagóga, és a Soproni Zsidó Hitközség rabbija embermentésről szóló előadásának mondanivalóját a zsidók általi zsidómentésre összpontosította. Mesélt egyrészt a Haluc ellenállásról, arról a cionista ifjúsági mozgalomról, amelynek Budapesten az akkor 15 éves Grósz Dávid volt az egyik vezetője. Ez az ellenállási mozgalom 1942 tavaszán indult el, néhány fiatal szlovák és lengyel menekült megérkezésével, és a csúcspontját nagyarányú akciókban érte el, amelyek során több ezer zsidót mentettek meg. Ebben a számban nemcsak zsidók szerepeltek, hanem olyanok is, akik bármilyen okból bajba kerültek, és segítségre volt szükségük. A Haluc tagjai iratokat hamisítottak, embereket csempésztek, akár már útnak indított, munkaszolgálatos századokat is visszafordítottak. Gyerekek voltak, tiszta szívű gyerekek, akik mentették a menthetőt. Kapcsolatban álltak nemcsak az illegális Kommunista Párttal, de élelmiszer-csempészekkel, és lefizetett nyilasokkal is.

Mesélt a profi zsidó mentőkről, Kasztner Rezsőről, akinek a nemzetközi kapcsolatai egészen Otto Adolf Eichmannig, a zsidódeportálások egyik fő szervezőjéig elértek. Kasztner a német megszállás után hamar az események középpontjába került, zsidó részről ő vezette a nácik és cionisták között folyó tárgyalásokat. A németek hajlandónak tűntek magyar zsidók százezreit szabadon bocsátani bizonyos anyagi és diplomáciai előnyök fejében Ezután Kasztner egy kisebb csoport kijuttatását kezdte szervezni. Ez lett az úgynevezett „Kasztner-vonat”, amely június végén elhagyta az országot. 1684 utasa először Bergen-Belsenbe került, majd a semleges Svájcba távozhatott.

"Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra”

Radnóti szavait idézte dr. habil Szála Erzsébet, főiskolai tanár, aki ezután Márai szavaival folytatta: „Ha minden vád igaz lenne, amit valaha is a zsidók ellen harsongtak: akkor is velük kell tartani minden embernek, aki még valaha embernek akarja nevezni magát: mert szenvedésük minden képzetet meghalad.”

Elgondolkodtató lírai bevezetője után visszatért előadásának témájára, Sztehlo tevékenyégének üzenetére:

Családi életre nevelés: Példásan valósította meg a keresztény pedagógia máig ható követelményeit: szigorú, önzetlen szeretetével való fegyelmezés által teremtett családi közösséget, amelyből a szülői önkény és a gyermeki dac egyként ki volt zárva. Napjainkban olyan sokat emlegetett célja a családi nevelésnek a gyermekek „boldogsága”, nem pedig a bármilyen sorsban, helyzetben megvalósuló szilárd keresztény jellem. És ma is válságban a család… Ma is vannak árvák, sérültek, és egyre több.

A közösségért való áldozatos munka: Összefogást teremtett, templomot épített. Célja volt a kultúra és a korszerű gazdálkodás ismereteinek átadása, a parasztság felemelkedésének segítése, a helyi közösségek formálása. És ma is hiányunk az emberi közösségek teremtő ereje.

Az emberi méltóság, az élethez való egyenlő jog érvényesítésének kötelessége, a kisebbségben élők, az üldözöttek védelme: Mindennapjait vezérelte az az elv, amely abban öltött testet, hogy cselekedeteiért megkapta a Világ Igaza kitüntető címet. És ma is hibádzik ennek a maradéktalan érvényesítése.  

A szükséget szenvedők segítése, a lelki és erkölcsi értékek megvalósítása, a Gaudiopolis létrehozása: Végtelen türelmet szánt a lelki sebek gyógyítására, megteremtette a sokféleség elfogadását, a tolerancia gyakorlását, képes volt az előítéletek tompítására, felébresztette a testvériség érzetét az örömváros lakóiban, gyermekeiben és felnőttjeiben. És ma is vannak és egyre többen szükséget szenvedők, ahogy a lelki és emberi értékek is egyre tisztázatlanabbak.

A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetűek szolgálata: Fogyatékos gyermekek számára épített otthonokat, és aktívan részt vett az idősek gondozásában is. Működése alatt 16 szeretetotthon működött, a legtöbb, valamennyi hazai egyházi szervezetünk által. És minél több ma is a halmozottan hátrányos ember, annál jobban elkel a Sztehlo kaliberű emberek léte, jelenléte.

Professzor asszony átütő erejű méltatása után Szántó Erika fim- és színházi rendező „In meromiam Sztehlo Gábor” filmjét nézte meg a közönség. Az általa készített játékfilm 1989-ben készült el, és Strassbourgban, mint a legjobb televíziós film Európa-díját kapta.

Az elmúlt 54 évben sosem volt ekkora szükségessége Magyarországnak Sztehlo Gábor életpéldájára, mint most: menteni kell az önhibájukon kívül hajléktalanná válókat, azokat a gyerekeket, akik éheznek, azokat az embereket, akik munkanélküliek, és azokat a cigányokat, akiknek a helyzetével törődni kell, és azokat a zsidókat, akiket alaptalanul érnek a vádak. Menteni kell mindent, ami érték, függetlenül attól, hogy milyen vallású, politikai kultúrájú emberről van szó. Ő Gaudiopolisban megvalósította azt az összetartást zsidók és nem zsidók között, gyerekek, és az őket ellátók között, amire ma mindennél nagyobb szükség volna, hiszen lassan áthidalhatatlan képzeletbeli Mariana-árok húzódik végig az országon. Emlékezzünk és emlékeztessünk Sztehlora, és a zsidómentés hőseire. Kevesen bár, de voltak derék emberek, akik a hatalommal szembefordulva megmentették honfitársaik életét. Tettük példaértékű.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben