„...Ne félj tehát kicsiny csapat...” – Gyülekezeti munkatársképző tanfolyam volt Piliscsabán
Piliscsaba – Már a harmadik gyülekezetimunkatárs-képzés indult meg Piliscsabán. Az elmúlt hétvégén, november 13-15. között mintegy 36 fő vett részt ezen, a Béthel Missziós. Az első legendás turnusban 76-an, a másodikban 45-en végeztek. A képzés azoknak szól, akik gyülekezetükért, Isten ügyéért tenni akarnak, a Biblia és az evangélikus egyház tanításában mélyebb ismeretekkel kívánnak rendelkezni, valamint az egyházközségi munkában, a családlátogatásban és a diakóniai önkéntesség terén aktívan szerepet akarnak vállalni. A képzés lelki-szellemi atyja változatlanul dr. Szebik Imre nyugalmazott püspök. A szolgálatvégző előadók névsora: Kákay István, Ittzés István, Szeverényi János, dr. Korányi András, Jánosa Attila, id. Pintér Károly, D. Szebik Imre. Szöveg: Csiszár Ágnes
Magyarországon a válság-diskurzus elfedi, hogy bajaink – demográfia, értékválság, társadalompolitikai kudarcok, stb. – túlnyomó részét nem a mostani válság idézte elő kívülről, hanem mi magunk: nem tudjuk, mi a közjó, mi a magyar érdek, és az EU-hoz, az IMF-hez szaladgálunk, hátha ők majd elmondják. A politikai elit nem tudja/nem akarja a nemzeti érdeket felismerni, aszerint cselekedni, inkább megvárja, amíg lediktálják neki. Az állam nem képes eredményesen kezelni a szociális problémákat: a segélyezés, az állami szociális intézmények, a szükségletekre nagyon lassan reagálnak.
A válság által okozott legnagyobb veszély nem csak a munka elvesztése vagy a jövedelmek csökkenése, hanem a családok befelé fordulása, lelki elszigetelődése, kiilleszkedése a helyi társadalmak kötőszövetéből. Ezt a folyamatot már az elején fontos megállítani: családlátogatással, családgondozással, újabb szolgálatok bevezetésével (például munkájukat vesztettek csoportos beszélgetése). Fontos, hogy a bajba kerülő családok érezzék, hogy a nagyobb családjukra, a gyülekezetre számíthatnak, mert csak a megértő, egymás terhét hordozó, egymással törődő közösség tudja magához vonzani és megtartani híveit, és befogadni az újonnan érkezőket is.
Ha az egyházi közösség úgy fogja fel a válság okozta gyötrelmeket, hogy az Isten által nyitott újabb lehetőség, hogy a válságról a váltságra irányíthatja a szenvedő ember figyelmét, akkor a gyülekezetek a távolabb élők számára is vonzóak lesznek. Ehhez nem elég csak vonzónak kell lenni, hanem befogadónak és alázatosnak is. Ezért fontos, hogy az egyházak minden eszközzel segítsék gyülekezeteik munkáját: a gyülekezetimunkatárs-képzéssel is, hiszen ez legalább olyannyira fontos, mint a korszerű lelkészképzés. Amelyik egyház nem él hívei aktív szolgálatba állításával, az nem tud élő közösségként megmaradni a posztmodern világ ezernyi kísértése között.
Isten igéje mellett elcsendesedve előadások szóltak Bibliaismeretből, Ó- és Újszövetségből. Volt előadás szemléletes példákkal arról, hogy a Bibliát hogyan kezeljék, forgassák, a gyülekezet ismérveiről, különböző gyülekezeti típusokról, országos egyházunk életéről, az istentisztelet központi jelentőségéről és az ökumenéről. Sor került emellett az egyház történetének vázlatos áttekintésére is, valamint a Hit Gyülekezete és Jehova Tanúi szekták okozta veszélyekről is. Nagy hangsúlyt kapott az is, hogy megtanuljuk, hogyan viselkedjünk bizonyos szituációkban, emberi kapcsolatokat kezelésében. Szimuláltunk olyan helyzetet, hogy ha a munkatárs elmegy egy családhoz, konfirmációra hívogatni, akkor hogyan viselkedjen, mit mondjon. Észre kell mindig venni, hogy abban segítsünk, ami az elsőszámú problémát jelenti.
Szó volt arról is, hogy marad-e idő ma a lélekápolásra, az Isten előtti csendre? Mi a fontos? Milyen értékrendet alakítson ki a család a programbőség tarka kavalkádjában? A sokféle álinformáció hínárjában sokakat megtéveszt hitük kérdéseiben a mai médiumok véleményformáló manipulálása. A hívek kérdéseikre igaz válaszokat kell tudjunk adni. A lelkész egyedül nem tud aktívan törődni folyamatosan több száz hívével. Optimális esetben az lenne kívánatos, ha minden tíz-tizenöt családhoz bekopogtathatna időnként egy-egy felkészült testvér, vagy akár máskor telefonon érdeklődne a rábízottak élete iránt. Ezáltal átélhetnék az egyházi közösséghez tartozók, hogy senkit nem felejtett el a gyülekezet. A munkatárs így kísérné a családok életét, imádkozva értük, törődve velük és szükség esetén segítve őket mindennapi gondjaik megoldásában. Természetesen a gyülekezeti élet egyéb területein (adminisztráció, technikai eszközök kezelése, kirándulás- és táborszervezés stb.) is szükség van munkatársak közreműködésére.
Dr. Szebik Imre püspök úr kulcsembere volt most is az együttlétnek, az előadások magas színvonalúak voltak, az ellátásunkról gondoskodó Varga család pedig csak velünk törődött! Igazi szellemi-lelki feltöltődés volt már az első alkalom is. Nekünk csak ezt a továbbiakban is szerzett gazdagságot kell gyülekezeteinkbe visszatérve szétosztani, kamatoztatni. A következő alkalomig pedig házi feladat gyanánt ki kell építeni a kapcsolati tőkét belső szolgálati hálózat szervezésével az iparostól a szellemi emberekig, a villanyszerelőtől az ügyvédig. Ezáltal is a hívőknek adni és visszaadni kiaknázatlan erősségeink a mindennapok gondjainak hordozásában. Mindenkinek szívből ajánlható, hogy egyháza lehetőségeihez képest részt vegyen ezeken a képzéseken!
A feszes napi programok mellett fantasztikusan csodálatos élmény volt együtt lenni testvéri közösségben az ország minden területéről érkező – Nyíregyházától Sopronig, Pécstől Miskolcig – evangélikusokkal. Unitárius testvérünk jelenléte külön üde színfolt volt a képzés során. S hogy jól érezte magát Ő is, mi sem bizonyítja jobban, mint a velünk megosztott ősi magyar áldás. Mindez óriási inspiráló erőt és kreativitást adott a megfáradt lélekkel-szellemmel érkezőknek.
Hazafelé a közösen átélt élménnyel lelkünkben énekeltük miskolci és budapesti testvéreinkkel az autóban: „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van, Tenger takarja lábnyomát, Szelek szárnyán suhan, Mint titkos bánya mélyiben Formálja terveit, De biztos kézzel hozza föl, Mi most még rejtve itt. Ne félj tehát kicsiny csapat, Ha rád felleg borúl, Kegyelmet rejt s belőle majd Áldás esője hull....”
Erős vár a mi Istenünk!
