Jótékonysági céllal rendezték meg idén is a Katalin-napi evangélikus bált

Létrehozás: 2012. november 26., 22:33 Legutolsó módosítás: 2012. november 27., 15:49

Budapest – „Azt kívánom, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház, az »élő kövek egyháza« be tudja tölteni a küldetését” – ezzel a gondolattal nyitotta meg a hagyományos Katalin-napi evangélikus bált Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára 2012. november 24-én, a budapesti I. kerületi önkormányzat dísztermében. Forrás: kormany.hu, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság

Az államtitkár beszédében fontosnak nevezte, hogy az egyház valóban élő közösségek gyülekezete legyen, hogy az intézményeink ne csupán „kövek” legyenek, hanem élettel teli iskolák, gyülekezeti termek, templomok, vagy éppen a menedéket keresőknek megértést és segítséget nyújtani tudó anyaotthonok. A „közösségek” államtitkáraként és hívő emberként én magam nem is kívánhatok mást – zárta beszédét Hölvényi György.

A bált, mint eddig minden évben, idén is jótékonysági céllal szervezték. A rendezvény igazodott a „Reformáció és a nők” tematikus év programjaihoz, így középpontjába a családon belüli erőszak miatt otthontalanná vált kisgyermekes anyukák ellátását végző gödöllői és nyíregyházi anyaóvó intézmények kerültek, a támogatójegyekből befolyt összeg közvetlenül ezen intézmények szolgálatát segítette.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben