Folytatódott a Roma Missziói Konzultáció a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Székházában

Létrehozás: 2012. november 13., 11:17 Legutolsó módosítás: 2012. november 13., 11:21

A roma missziói konzultációs fórum 2012. november 12-én, hétfőn 10 órától-14 óráig tartott, a református, evangélikus, baptista, pünkösdi, metodista egyházak, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Egyházi Kapcsolatok és Együttműködési Főosztálya (EKEF) részvételével. A nap fő gondolata: Boldogok akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. (Mt 5,4) Szöveg: dr. Fischl Vilmos

Áhítattal kezdődött az alkalom, melyet Csuhai József baptista lelkipásztor tartott, aki a nap igéjét vette alapul: „Boldogok akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak”. Áhítatában a megvigasztalódásra helyezte a hangsúlyt. 

Utána Dani Eszter, református lelkipásztor, a Missziói Iroda vezetője „Út a sírásba, kiút a sírásból” című előadásában elmondta, hogy a sírás nem a boldogság, hanem a fájdalom mutatója. Mai társadalmunk a fájdalmat igyekszik elkerülni. Jézus hozzáállása a szenvedéshez vezethet bennünket egy áldott állapot megtalálásához. Boldogok lehetünk, ha Krisztus velünk van, mert Isten országa nyílhat meg általa nekünk. Amikor valaki nem tud önmagáról gondoskodni, akkor nekünk keresztyéneknek segítenünk kell. A vigasztaláshoz a mélypontokon keresztül vezet az út. 

Előadását egy korreferátum követte, melyet Khaled László metodista lelkipásztor tartott. Kifejtette, hogy Abonyban a roma családokat hogyan segítette egyházuk. Példaként említette a „farm-programot”, amely azt jelenti, hogy roma családoknak segítenek a kertjeikben növényeket termeszteni. 

Beszélgetés keretében megismerhettük egymás egyházainak a roma misszió területén végzett munkáját, és sokat tanulhattunk egymástól. 

Szerény ebédet követően a Cigány Missziói Oktatási Központ (CIMOK) igazgatója, Szentesi Zoltán tartott előadást. Bemutatta azt a komoly kutatási munkát, melyet a romák körében végeznek 150 gyülekezetben (katolikus, református, evangélikus, baptista, pünkösdi, metodista), 6000 fő bevonásával. Az elsősorban statisztikai kutatáshoz készült 24 oldalas kérdőív részletes felvilágosítást ad a romák magyarországi szociális és hitbeli helyzetéről. Ez hazánkban egyedülálló kutatás, mely során összegyűjtött adatokkal még a KSH sem rendelkezik. A kutatás eredményei reménység szerint az idei év végén vagy a jövő év elején kerülnek nyilvánosságra. 

Záró áhítatot a MEÖT főtitkára tartott 1Sám 16, 7 alapján: „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van”. A főtitkár kifejtette, mi gyakran bőrszín, mimika, egyéni szimpátia alapján döntünk, azonban az Isten túllát a külsőségeken és azt nézi, hogy mi valójában milyenek is vagyunk. A MEÖT tagegyházainak küldöttei úgy döntöttek, hogy a jövő évben is folytatják a Roma Missziói Konzultációt.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben