Egy 20. századi polihisztor – Új kiállítás nyílt az Evangélikus Országos Múzeumban

Az Evangélikus Országos Múzeum időszaki kiállításainak sorát folytatva a Deák téri evangélikus gyökerű tudóst, Szentágothai Jánost ismerhetjük meg új oldaláról. A világhírű agykutató akvarell–kiállítását L. Simon László kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg a zsúfolt múzeumban a tudós családja, tanítványai, tisztelői körében. A megnyitót megtisztelte jelenlétével többek között Sólyom László volt köztársasági elnök és Réthelyi Miklós korábbi Nemzeti Erőforrás miniszter, aki családtagként, a tudós vejeként lehetett jelen. Az alkalmon részt vett még sokak közt Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök, Harmati Béla nyugalmazott püspök valamint Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő is. A kiállításmegnyitón játékával közreműködött Kaszanyitzky András gordonkaművész. 

A továbbiakban Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész összeállítása olvasható:

A novemberben nyíló kiállítás apropóját az orvos-akadémikus születésének századik évfordulója adja. Olyan emberrel van dolgunk, aki nemcsak egy Kárpát-medencén átívelő orvosdinasztia tagja, nemcsak az agykutatás úttörője, nemcsak közéleti ember a szó legtisztább értelmében, nemcsak vérbeli tanár, akinek kiteljesedése a tudományról való kommunikáció, nemcsak hívő evangélikus, szerető férj, apa, nagyapa, hanemvalódi teremtő egyéniség. Az agykutatás járatlan útjai, az ifjú kutatók lelkesítése, a kétkezi alkotás öröme, a szenvedéllyel végzett kerti munka, a szépirodalomban, filozófiában, teológiában való elmélyedés és az akvarellel lazán rögzített látványok és élmények, sok ezer oldalas naplója mind-mind a 20. században ritkán megtapasztalt egységről tesznek tanúbizonyságot: „élet-egységről” és a világ egységben látásáról. Évtizedekkel ezelőtt leírt szavain is átsüt az a szenvedély, amellyel a tudományba és az élet valódi örömeibe bele tudott feledkezni. Hihetetlen méretű életművet hagyott hátra papíron – jegyzetekben, vázlatokban, könyvekben – magnó- és filmszalagokon. Mégis leginkább a családtagjaiban és tanítványaiban továbbélő, hiteles Ember, Mester az, aki elbűvöli az utókort.

Az Evangélikus Országos Múzeum kiállításán talán a legkevésbé ismert oldaláról mutatkozik be ez a 20. századi polihisztor: akvarellfestőként. Szentágothai János tudósként rengeteget utazott. Útjaira nem fényképezőgépet, hanem akvarell-készletet és ecseteket vitt magával. Finom, áttetsző színekben, hatásos, gyakran egyedi képkivágásokban, élményszerű frissességben – időnként kedves művészettörténeti utalásokkal – osztja meg távoli tájak látványát, a háború csonkításait vagy a mecseki séták meghittségét. A kiállításon mintegy hetven akvarell mellett néhány orvosi rajz is látható.

Ulyssesként az agy körül című életrajzi írásában Szentágothai János így fogalmaz: "életem fő célkitűzése és törekvése csak az volt, jó agykutatónak, a 20. század végi értelemben kultúrembernek és a történelmi körülményeink között tisztességesnek, de mindenekfelett kereszténynek maradni." A sokoldalú tudós életútjának minden állomása e hitvallásról tanúskodik.

„Persze minden ember szíve joga, hogy ezt [az agy új paradigmájának, természettudományos világképünknek és Isten kijelentésnek összhangját] hitben elfogadja és életét a körülményekhez képest boldogabban töltheti és teljes bizalommal és félelem nélkül nézhet kikerülhetetlen végzete, a halál elé, vagy pedig a tudomány kompetenciáját és határait nem ismerve bárki teljes joggal azt is hiheti, hogy minden, ami van, csak a véletlen műve […]. Az ilyen értelemben ateistavagy csupán egyszerűen agnosztikus ugyanolyan joggal nem hisz, mint amilyen joggal mi hiszünk. Hitünk nem érdem, hanem Isten kegyelmi ajándéka. Ettől mi nem vagyunk jobbak, erkölcsösebbek, értelmesebbek, mint az ateisták; aki másként látná, az a Szentírás minden lényegi kijelentésével ellentétben vélekedne így. Ezt is meg kell mondanunk hitünk megvallása mellett.

​Egy bizonyos: magatartásunkért a felelősséget sem hívő, sem ateista nem tudja elhárítani. Ha ezt tenné, menthetetlenül a lét kérlelhetetlen realitásain kívülre helyezné magát.” (Szentágothai János: Tudat és keresztény hit. Confessio, 1991/4))

"Anatómiai előadásai szenzációszámba mentek. Nem volt a világon még egy ember, aki olyan lenyűgöző előadásokat tudott volna tartani az orvosi képzés lehető legszárazabb tárgyáról." (Gulyás Balázs, neurobiológus-professzor)

„Fél évszázad alatt legalább öt politikai és társadalmi rendszerváltás ment végbe hazánkban, amelyeket bizony még a tudomány berkeiben is földcsuszamlások kísértek. Mindezen válságok, földindulások alatt Szentágothai János a hiteles folytonosság, a szilárd kontinuitás megtestesítője volt. És ez a sajátossága ilyen történelmi időkben tudomány-konzerváló, sőt embermentő fontosságúnak bizonyult.” (Ádám György,agyfiziológus)

Akvarelljeiben „olyan ember lelke nyilvánul meg, aki élvezi azt, amit csinál. Aki örömét leli a természet szépségeinek megörökítésében. Mi sem természetesebb, hogy élményeit meg akarja osztani velünk.” (Vadas József, művészettörténész) 

„A tudós is, ha kertész,

​könnyebben boldogul,

mivel a kiművelt ész

​tapasztalatlanul:

az eszmét fogja meg és

​ a valóság nincs sehol. […] 

Te kertész és művész vagy, –

​ezért derék tudós:

együtt hat benned szív s agy,

​figyelmed nem kalóz,

s legyen műved bármily nagy,

​az embernek adós; –

kinél nincs nagyszerűbb…” (Keresztury Dezső: Szentágothai Jánosnak)