Az alaptörvény és az egyházi törvény biztosítja az egyházak szabad működését

Létrehozás: 2012. november 26., 13:49 Legutolsó módosítás: 2012. november 27., 22:44

Pápa – Az alaptörvény és az egyházi törvény együtt biztosítja az egyházak szabad működését – mondta Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár szombaton Pápán, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye fennállásának 200 éves évfordulóján. Forrás: kormany.hu, MTI

Az ünnepi közgyűlést köszöntve kijelentette: „Hálásak lehetünk, hogy a hívek az elmúlt kétszáz évben megőrizték a hitüket, egyházmegyéjüket”, nagy szolgálatot tettek ezzel a magyar hazának.
Az egyházmegye sorsa, történelme összefonódott az országéval: a kommunista hatalom nemcsak az emberek hitét, hanem a szabadságukat is elvette, ahogy az országét is – mondta az államtitkár, hangsúlyozva: a rendszerváltás után újra megteremtődtek a feltételek a szabad vallásgyakorláshoz.
Polgárdi Sándor lelkész felhívta a figyelmet arra, hogy az egyházmegye alapításának 200 éves évfordulója nem jelenti azt, hogy 1812 előtt ne lett volna itt szervezett egyházmegyei élet, hiszen már az 1600-as évekből is vannak ilyen emlékek. 1812-ben az egyházmegyei közgyűlés a felső és alsó veszprémi egyházmegyék összevonásáról szóló döntésével hozta létre a Veszprémi Evangélikus Egyházmegyét. A megyében évszázadok óta, a reformáció kezdetétől virágzik az evangélikus hit – tette hozzá.
Az ünnepi közgyűlésen bemutatták a Mily drága a te szereteted, Istenem! című könyvet, amely a rendszerváltás utáni evangélikus útkeresésről, a Veszprém megyei evangélikus templomépítésekről szóló írásokat, valamint az egyházi évhez, ünnepkörökhöz kapcsolódó igehirdetéseket tartalmaz.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben