„Itt állok, másként nem tehetek” – A hit éve Hegyvidéken

Jézus Krisztus a mi életünk kapuja. Hitünk titka.

Igéje élő, őt követjük, őt figyeljük, ő ad nekünk erőt, mert tudjuk és érezzük, hogy ő nem hagy cserben minket soha. De vajon mi rá merünk-e nézni arra a tényre, hogy mi cserben hagyjuk őt, talán kényelemből, talán félreértelmezett politikai korrektségből? Jó embereknek szeretnénk mutatkozni, miközben már elvesztettük a képességünket arra, hogy értsük Jézus szavait. Ha gyerekek lennénk, talán még meglepődnénk azon, hogy Brüsszelben már betiltották a köztéri karácsonyfa állítását, de keresztényként már csak legyintünk.

Látható válik, hogy az evidenciák kora lejárt, a zsidó-keresztény valóság mára már nem magától értetődő. Jézus velünk van, de mit tehetünk mi, hogy gyengeségünk erővé váljon?

Luther Márton szavait idézzük: „Itt állok, másként nem tehetek.”

Az érdeklődők pódiumbeszélgetés keretében hallgathatták meg a püspöki kerekasztal meghívottait, amelyen részt vett dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke; dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöke; Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus megyéspüspök és dr. Székely János esztergom-budapesti római katolikus segédpüspök. A moderátor Novotny Zoltán újságíró volt.

A beszélgetés mottója:

 „Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet.”
(Szörényi L. - Bródy J.: A hitetlenség átka)   

A beszélgetést Székely János egy bölcselettel kezdte: „Tágas legyen a lelked, mint a tenger.” Lehet ugyan alkotni és élni is hit nélkül, de tágasságot csak a hit ad, amely az embert önmaga felé vezeti. Az ember újra látni kezdi az emberlét okát, célját és mibenlétét.  

Az emberi elme nagyokat tud alkotni, de sok esetben önmagunkat próbáljuk naggyá tenni; ez csak ideig-óráig tarthat és kielégületlenséget okoz – folytatta a gondolatmenetet Kocsis Fülöp. A hit erre tanít meg, sokkal többet ad, mint a ráció, az ember véges elméje a távlatokat nem tudja megérteni.  

Szabó István szerint hit nélkül is sok mindent lehet, de a kérdés az, mit érdemes. Ami az embereknek lehetetlen, az Istennél lehetséges, hiszen van valami, ami meghaladja az összes képességünket. A hit készteti az embert az igazi alkotásra, hit nélkül életünknek nincs iránya.  

Fabiny Tamás szerint hitünknek nagyon sokféle árnyalata van. A „valamiben azért hinni kell” szlogen visszaélés Isten nevében. Jézushoz kell visszatérnünk, ha kételyek gyötörnek is. „Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen!” Majd irodalmi idézetek alapján figyelmeztetett a püspök arra, hogy az ember megfeszülhet, akkor sem tud hinni, mert a hit nem akarat kérdése. Istentől kapott ajándék, kegyelem. Csendben kell maradnunk, hiszen mi vagyunk a gyengébbek. Hiába keresem a hitem, Isten talál meg engem.  

Novotny Zoltán a bizalomról, meggyőződésről, becsületről mint kulcsszavakról beszélt a hittel kapcsolatban.  

Kocsis Fülöp erre válaszolva kiemelte: „Ha hiszünk, akkor tudunk cselekedni!” – Többféle hit létezik, de a mi életünk arról szól, hogy a keresztény hitről beszélünk. Mindenkiben él egy sajátos hit, amelyet otthonról hozott, és amit ő maga hoz. Tehát nekünk is keresnünk kell, nagyon sokat kell érte tennünk. Hitem akkor válik személyessé, ha meghallom Isten szavát. Hallgatni, megnyílni, befogadni – cselekvően. A hallgatást gyakorolva egyedül a templom csendjében vagy a közösségben, egy másik embert hallgatva. A felszínen vibráló élet sokszor meggátolja a hallgatást.  

Fabiny Tamás ismételten kiemelte, hogy a hit tartalmát igenis lehet befolyásolni, de csak hiteles forrásból, hiteles személyként. A valóság átérződik.  

Ezután Szabó István elmesélte egy diákkori élményét, amikor a hit misztériumának tanulmányozásakor a harminchatféle hitforma a diákokat arra késztette, hogy a „mit hisztériumáról” beszéljenek. A hívés maga tehát a misztérium. „Én nem tudom elképzelni az embert hívés nélkül” – mondta. Hívő készség mindenkiben van, de ismételten kiemeli, hogy amiben hiszünk, az hat vissza ránk.  

Székely János kiemelte, hogy a hit, amellyel hiszek, egy kapocs, egy ölelés, teljes bizalom a Teremtővel; utalt az őskeresztényekre, akik rendkívül egyszerű, mégis nagyon mély hitelességgel élték a hitüket a Teremtőben, az egyetlen Istenben, a Tízparancsolatban. A világ nem véletlenül lett, a kevesebből magától nem lesz több.  

Novotny Zoltán provokatív kérdésére, hogy vajon a keresztény világ nem késett-e már el a hit évének meghirdetésével, a következő válaszokat kaphatták a résztvevők:  

„Én nem szeretem az akciókat, mert például jövő november 24-én befejezzük a hitet? Ezek az akciók arról szólnak, hogy a mai ember elvesztette az evidencia iránti érzékét. Megbolondult emberek között élünk, bolondok hajója a világ…

Imádságban, szeretetben, Isten bizonyosságában kell folyamatosan ismételnünk az evidenciákat – törekvéseinknek csak így lehet gyümölcse. De még így sem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő, hogy visszafordítható-e a hívés, hiszen ma egy tudatosan istenkerülő civilizációban élünk, akár pogányságnak is nevezhetjük. Elképzelhető, hogy hiába ébredezünk, már későn érkezik helytállásunk Európában. Mit tudunk még tenni? Vissza kell hoznunk az európai álmot, az evangéliumot, az örömhírt az európai mítosz ellenében.”  

A beszélgetés a püspökök egy-egy személyes hitélményének megosztásával fejeződött be. Ezek a történetek derűt és bizalmat árasztottak, kiemelve az istenhit személyességét, az egyén és a közösség felelősségét.