Réz-Nagy Zoltán: Gyermek- és ifjúsági karácsony – jelenetek 2. /középkor

Középkori karácsony

Szakács: /Odalép egy naptárhoz, letép róla egy oldalt: rajta a felirat:1098 dec 18./
Három hete éhezünk itt Antiokhiában. Kivétel nélkül, az egész város, és az összes keresztes. Hogyan jutottunk ide? Keresztes hadaink elfoglalták Antiochiát, hercegem, Bohemund zseniális éjszakai akciójának köszönhetően. Felkapaszkodott az ikertornyba hatvan nehézfegyverzetű lovaggal, akik aztán megnyitották a bereteszelt városkaput és az egész sereg előtt.
De másnapra megérkeztek a török hadvezérnek, Kerbogának a csapatai, és három nap múlva már teljesen körülzárták a várost, úgyhogy ostromlókból ostromlottak lettünk. Először levágtuk a szamarakat, öszvéreket, de hamarosan a csatalovak többsége is hússá változott. Egy hét múlva már a kutyák macskák is csemegeszámba mentek. Tegnap a piacon egy rothadó tevefejért egy bizánci aranyat kértek tőlem! De néhány nap, és már semmi ehető nem lesz. Láttam ahogy a közrendűek bőröveket, cipőfelsőrészeket puhítottak meg forró vízben és azt ették. Ma itt ez a tevefej, melyből főzök egy levest, de holnap mit adok enni a hercegnek és vendégeinek? Egyik kollégám elárulta, hogy a lovagi kardbojtokból is lehet levest főzni. Ha nem adódik más holnapig, akkor én is kipróbálom.

Belép Bohemund normann herceg és Rajmund Toulouse grófja és Buillon Gottfried

Bohemund: - Mi ez a förtelmes szag?
Szakács: - Talán a levesemre céloz exellenciád? A piacon még sikerült vennem egy nem igazán friss tevefejet, abból készítettem ételt.
Bohemund: - És mennyit kértek érte?
Szakács: - Hát megkérték az árát! Egy bizánci aranyat fizettem érte… Próbáltam lealkudni, de nem ment.
Rajmund: Egy bizánci arany! Ennyiért csatamént lehet venni Konstantinápolyban.
Szakács: - Excellenciás uram! Csakhogy mi most a körülzárt Antiochiában vagyunk. És ha jól látom, elég aggasztóak a kilátásaink.
Gottfried: - Azok valóban nem túl fényesek.
Bohemund: - Jól van, tálaljon fel és hagyjon magunkra!

Szakács el

Rajmund: - Ebben a kétségbeejtő helyzetben már csak az égi segítségben bízhatunk.
Gottfried: - Jól jönne valami, ami visszaadhatná a katonák hitét, mert az egyre csak fogy.
Bohemund: - Egyre többen szöknek ki az éj leple alatt városfalon. Már a saját sógorom is szégyenletes módon kereket oldott.
Rajmund: - Úgy érzem, van remény, és éppen a karácsony hozhatja el a csodát, akár egy csodás fegyvert, mint az angoloknak Arthur idején.
Bohemund: - Miért? Arthur király talán valami égi segítséget kapott az uralkodáshoz?
Gottfried: - Nem ismered a kőbe zárt kard történetét?
Bohemund: - Nem én!
Rajmund: - Na figyelj: Karácsony közeledett, és Angliának nem volt törvényes uralkodója, Ezért a Canterbury érsek karácsony ünnepére összehívatta az ország minden földesurát és lovagját, hogy azon a napon, amikor Jézus született, aki irgalmasságból csodatétellel mutatta meg, hogy ő lesz az egész emberiség királya, hátha egy újabb csodatétellel megmutatja, hogy ki legyen Anglia isteni joggal felruházott uralkodója.

Gottfried: - És amikor karácsony napján minden lovag és földesúr együtt volt a templomban, a nagyoltár előtt egyszer csak egy négyszögletes kőre lettek figyelmesek, abból pedig egy csupasz kard állt ki.
Rajmund: - És ez a felirat volt olvasható rajta: „Aki ezt a kardot a kőből kihúzza, arra született, hogy egész Anglia királya legyen.”
Ezen a dolgon minkenki igen elálmélkodott, és amikor az urak elolvasták a feliratot, sorra megpróbálták kihúzni a kőből a kardot, hogy Anglia királyává lehessenek, de senki sem tudta kihúzni, vagy akár megmozdítani.

/Gottfried: - Akkor a Canterbury érsek így szólt:/
Érsek: - Nincs még itt közöttünk a kard elnyerője, de hiszem, hogy Isten megismerteti őt velünk. Azt tanácsolom, hogy állítsunk lovagokat a kard mellé, akik őrzik a kardot.

Egy lovag odalép a Kőbe zárt kardhoz

Kay: - Mindjárt kezdődik a lovagi torna, és nincs nálam a kardom! Otthon felejtettem! Kedves öcsém, Arthur, nem szaladnál haza érte?
Arthur: - Jó, elmegyek érte.
Kay: - De siess, mert mindjárt rám kerül a sor!

Gyors ritmusú zene

Arthur: - Hiába vágtattam haza, az egész háznép elment, hogy megnézze a lovagi tornát, és nem volt senki otthon, aki segített volna nekem megkeresni a kardot. Most mit csináljak? Honnan lesz a bátyámnak kardja?
Föl-alá járkál, gondolkodik.
Azt hallottam, hogy a templomban van ez gazdátlan kard, elviszem neki azt, hogy a bátyám ne legyen fegyvertelen ezen a napon.

Odalép a Kőbe zárt kardhoz, és minden nehézség nélkül kihúzza belőle, majd odaviszi Kay-hoz.

Arthur: - Kedves bátyám, hoztam neked egy kardot.
Kay /Átveszi a kardot, majd odalép Sir Ector-hoz, az édesapjához/ - Nézd apámuram, itt a kard a kőből, ennélfogva nekem kell Anglia királyának lennem.
Sir Ector: - Fiam, esküdj meg a Bibliára, hogy igazat szólsz és elmondod, hogyan került hozzád a kard!
Kay: - Apámuram, Arthur öcsém által került hozzám, mert Ő adta nekem!
Sir Ector ekkor Arthurhoz fordul.
Sir Ector: - Honnan vetted a kardot?
Arthur: - Uram, megmondom neked: mikor bátyám kardjáért hazaértem, nem volt senki otthon, akitől elkérhettem volna, de mivel nem akartam, hogy a bátyám fegyvertelen legyen, idejöttem, és egyszerűen kihúztam a kardot a kőből.
Sir Ector: - Nem voltak lovagok a kard mellett?
Arthur: - Nem volt itt senki.
Sir Ector: - Vissza tudod-e tenni a kardot, oda, ahol volt, és ki tudod-e húzni ismét?
Arthur: - Nem nagy dolog az.

Visszadugja a kardot a kőbe. Sir Ector próbálta kihúzni, de nem tudta.

Sir Ector: - Most akkor próbálkozz meg vele Te.
Arthur: - Örömmel.

És könnyűszerrel kihúzta ismét a kőből a kardot.
Ekkor Sir Ector és Sir Kay letérdelt Arthur előtt.

Arthur: - Ó, jaj! Kedves Apámuram, és testvérem, miért térdeltek le előttem?
Sir Ector: - Nem, nem Uram Arthur, nem úgy van az. Sosem voltam én a Te apád, nem vagyunk mi egy vérből valók. Mert Te előkelőbb vérből származol, mint ahogy én azt neked mondtam. Mert el kellett eddig titkolnom előled származásodat, de mostmár nem titkolhatom tovább: Te Uther Pendragon király és Igraine királynő gyermeke vagy.
Arthur: - Ó jaj, ne mondd tovább!

Arthur befogja a fülét, kiabál, de lassan megnyugszik.

Sir Ector: - Arthur, most hogy már megnyugodtál, kérdezek tőled valamit: /ünnepélyesen/ Uralkodóm, jó és kegyes leszel-e hozzám, ha majd királlyá lettél?
Arthur: - Átkozott legyek, ha nem! Hiszen legjobban téged szeretlek a világon, és feleségedet, aki nekem úrnőm és anyám, hiszen úgy nevelt, mint saját gyermekét. És ha Isten akarja, hogy királlyá legyek, amint azt Te állítod, amit csak kívánsz tőlem, megteszem. Mert Isten ments, hogy csalódj bennem.

A jelenet véget ér, és újra Bohemundot és Rajmundot /és Gottfriedet/ látjuk.

Rajmund: - Hát így lett Arthur Anglia királya, és az isteni segítség, mely karácsony napján megmutatkozott, és a csodás kőbe zárt kard, és vele Isten segítsége sokszor mellette volt uralkodása során.

Szakács: - Gróf úr, egy francia zarándok akar uraságoddal beszélni.

Rajmund: - Küldje be!

Pierre Barthelémy: - A nevem, Pierre Barthelémy. Nem jelentéktelen az ügy, mellyel a nagyurakat bátorkodom zavarni. Éjjel álmot láttam, és megjelent előttem András, ama első vértanú, aki az egyházért szenvedett. Nem az első alkalom ez, mert már három ízben kért engem, hogy adjam oda Megváltónk oldalát atdöfő lándzsát, de addig haboztam, és bizonytalan voltam a látomás igazában, de tegnap éjjel újra megjelent előttem, és elmondta, hogyha a lándzsát megtaláljuk, akkor a küszöbön álló csatában részt vesznek majd az égi seregek is, és kivívják a győzelmet a kereszteseknek.
Rajmund: - És az álom nem szólt arról, hogy hol van ez a szent lándzsa?
Pierre Barthelémy: - De igen. András vértanú azt mondta nekem, hogy itt találom Antiochiában, a Szent Péter Templomban.
Bohemund: - Akkor mire vár, jóember?! Menjen, és kerítse elő nekünk azt a lándzsát, mert nagy szükségünk van rá!

Pierre Barthelémy el.

Rajmund: - Látod, hercegem, mindig idejében jön az égi segítség!
/Gottfried: -/ Kell-e nekünk most ennél nagyszerűbb karácsonyi ajándék.
Bohemund: - Várjunk még ezzel! Majd ha tényleg a kezünkben lesz a szent lándzsa, akkor engedd szabadjára a lelkesedésedet barátom!
Rajmund: - Azon az első karácsonyon is ott jelent meg az Isten csodája, ahol senki sem várta, egy barlangistállóban, egy szállástalan család körében, akikről már mindenki lemondott. Mi itt vagyunk Antiochiában, sokszoros túlerővel zárt körbe minket az ellenség. Már rólunk is mindenki lemondott.
/Gottfried: -/ A bizánci császár visszarendelte a csapatait.
Rajmund: - Most kell az isteni segítségnek megmutatkoznia.

Pierre Barthelémy jön a lándzsával.

Pierre Barthelémy: - Nagyurak, az álmom igaz volt. A lándzsa valóban ott volt a templomban az oltár mögött a földben elrejtve.

Rajmund odalép, elveszi a lándzsát és megcsókolja.

Rajmund /és Gottfried együtt/ : - Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én megváltóm előtt, mert rátelintett szolgája megalázott voltára.

Rajmund, a szakács, Pierre Barthelémy és még más szereplők is rázendítenek a magnificat-énekre.

Bohemund: - Felszólítjuk Kerbogát, a török sereg vezérét, hogy katonáinak parancsolja meg, hogy azonnal ürítsék ki az állásaikat és vonuljanak vissza. Hiszen Antiochia városát maga Péter apostol nyerte meg Krisztus tanainak, és csodálkozunk, hogy azt a törökök merészelik elvitatni Isten népétől. Ha engedelmeskedik, akkor megengedjük, hogy minden hadifelszerelésüket magukkal vigyék. Ellenkező esetben nem ismerünk kegyelmet!

Kerboga: - A bekerített keresztényeknek felkínálom, hogy fogadják el Allahot, és az Ő prófétáját, Mohamedet, cserébe megkapják életüket, és szabadságukat. De ha nem teszik, akkor nem ígérhetek mást, csak halált és rabszolgaságot!

Kerboga vastag láncokat vesz a kezébe és megrázza őket.

Szakács: A körülzárt keresztes hadak vezetői ezek után megértették, hogy nem maradt más lehetőségük, mint mindent egy lapra feltenni. Úgyhogy a kiéhezett keresztes sereg felsorakozott a városfal előtt. Kerboga elkövette azt a hibát hogy engedte, hogy felfejlődjenek a gyalogos csapatok, és kétszáz fő pedig, szamarakon, öszvéreken lovagolva, rajtaütött Kerboga csapatain, rést ütött a hadoszlopon, és meghátrálás nélkül haladt előre, míg csak a török sereg teljesen megzavarodott és megfutamodott. A szent lándzsa valóban segített. Ezt a csatát örök időkre úgy fogják emlegetni, mint az Orontészi Csodát.

Vége