A csillag meséje

 Juhász Gyula:

Betlehemes ének

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelíd barmok közt, kedves bambinó,

Ó, emberek, gondoljatok ma rá:
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya
És apja ács volt, dolgozó szegény
S az istállóban várt födél reájuk.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
A betlehemi kisded jászolára,
Amely fölött nagyobb fény tündökölt,
Mint minden várak s kastélyok fölött.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!
Ó, emberek, gondoljatok ma rá.

A Csillag meséje

I. Jelenet

(valamikor az 1700-as években, egy szobában; szolgálólány varr, kisasszony fésülködik)

Szolgálólány:     Látja kisasszonykám, milyen gyönyörű csillagos ma az ég?

Kisasszony:      Valóban. Csodaszép!

Szolgálólány:     Ó, ha ezek a csillagok beszélni tudnának… Nincs az a mesélő, aki felérhetne a történeteikkel, annyi szépet láthattak már…

Kisasszony:      Különösen az egyikük tudna szépet mondani… Varázslatos mesét…

II. Jelenet

Kisasszony:      Mesélne a régi időkről, csaknem 2000 évvel ezelőttről, egy Palesztina nevű keleti országról, aminek Názáret falujában élt egy kis zsidó lány. Mária volt a neve. Ismerte a Szentírást, ezért sokat imádkozott tudatlan elnyomott népéért az Úrhoz. Sok zsidó lány akart anyja lenni a Megváltónak, ő azonban nem tartotta magát méltónak arra, hogy megszülje Isten fiát. Szépségéről és jóságáról még a szomszédos falvakban is beszéltek. Nem csoda tehát, hogy hamarosan kérője is akadt. Egy dolgos ácsmester, József jegyezte el őt.

(i.e. 7 és i.e. 4 között, Názáret; bent Mária olvas, imádkozik, hatalmas fényesség tűnik fel, és előlép belőle Gábriel. Mária fél, eltakarja az arcát)

Gábriel:            Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál. Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.

Mária:              Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?

Gábriel:            A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.

Mária:              Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.

(Gábriel fényességgel körülövezve el)

(József be)

József:              Hangokat hallottam az imént! Kivel beszéltél?

Mária:              Egy hírnök jött hozzám.

József:              Egy hírnök? És hová tűnt?

Mária:              Visszatért ahhoz, akitől az üzenetet hozta.

József:              Ily’ sietve?

Mária:              Több feladata van a hírnöknek, mint el tudnád képzelni. Főként az olyannak, amilyen az imént itt járt…

József:              Látom, nem szívesen beszélsz róla… De legalább azt mondd meg, miféle hírt hozott?

Mária:              Elmondta, hogy rokonom, Erzsébet áldott állapotban van. A hatodik hónapban.

József:              Erzsébet? Bizony mondom, ha nem a Te szádból hallanám, el sem hinném. Így viszont… szeretnél mellé állni ebben a nehéz időben, igaz?

Mária:              Indulnék, amint lehet… De hónapokig távol leszek.

József:              És én számolni fogom a napokat, várakozva rád. Menj nyugodtan.

Mária:              Nagyon jó vagy hozzám József, köszönöm. Az Úr ezért megjutalmaz téged áldásával.

III. Jelenet

(Erzsébet; érkezik Mária)

Mária:              Békesség Véled, Erzsébet!

Erzsébet:          (Csak most veszi észre Máriát) Ó, Mária! Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogyan érdemeltem meg, hogy Uramnak anyja jöjjön hozzám? Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr megígért, és a próféták megjövendöltek.

Mária:              Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért

Erzsébet:          Jöjj, áldott asszony, légy vendége házamnak!

(együtt el)

IV. Jelenet

József:              Kedvesem, de jó, hogy újra itthon vagy Názáreti otthonodban.

Mária:              Békesség veled.

József:              Mária, nézz rám! Mondd el, mi történt?

Mária:              József, bátortalan vagyok és félek.

József:              Mitől félsz, Mária? Van- e olyan dolog, amit előlem titkolnod kellene?

Mária:              Hónapok óta gyötrődöm! Ugye ismersz engem? Megbízol bennem?

József:                         Ismerlek téged. Ismerem hűségedet, tisztaságodat, és tudom mindig Isten színe előtt jársz. Mi bánt?

Mária:                          Nemrégiben angyal jelent meg nekem. Azt mondta, Isten kiválasztott az asszonyok közül. A szentlélek beborított árnyékával, és érzem… tudom… gyermekem lesz!

József:                         Mit beszélsz? Gyermeket vársz? Jaj Mária! Tudod, mit mondd a törvény?! Meghurcolnak… megölhetnek!   Mi lesz veled? Mi lesz velünk?

(Mária háttérbe vonul, József egyedül elmélkedik)

József:                         Istenem! Nem akarok Őt megszégyeníteni. Bántani fogják…Gyalázatba esünk mindketten. Talán titokban kellene el bocsájtanom!

Gábriel:            József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme a szűz fogan méhében, és fiút szül.”

(József felugrik elmegy Máriáért)

V. Jelenet

József:              Mária… Ó, Mária, nem találom a szavakat.

Mária:              József! Mit akarsz mondani nekem? Beszélj, mit kívánsz tőlem.

József:              A bocsánatodat!

/József térdet akar hajtani, de Mária visszafogja/

József:                         Bocsáss meg Mária! Nem bíztam benned. Most tudom, méltatlan vagyok arra, hogy ilyen kincs birtokában legyek. Vétettem a szeretet ellen, vádoltalak téged, igazságtalanul vádoltalak téged.

Mária:                          Ó, nem! Nem vétettél! Nincs semmi megbocsátani valóm. Sőt én kérlek téged, bocsásd meg, hogy szenvedést okoztam neked.

/József átöleli Máriát/

József:                         Most szükség van arra, hogy gondoskodjunk… Gyorsan meg kell tenni; teljessé tesszük a házasságot. Rendben lesz így?

Mária:              Minden jól van, amit te teszel, József.

(József, Mária el)

VI. Jelenet

(Mária bent tesz-vesz, József gondterhelt arccal jön)

Mária:              Valami gond gyötör? Meg tudlak vigasztalni?

József:              Te mindig vigaszomra szolgálsz Mária. De most nagy gondom van miattad.

Mária:              Miattam? József… ugyan miért?

József:              Ó, Mária, hírt hallottam… Az írástudó olvasta fel a zsinagóga előtt.

Mária:              Zaklatottnak tűnsz… talán oly’ szörnyű az a hír is, mint amilyen az én tudomásomra jutott.

József:              Hallottál Augusztus rendeletéről?

Mária:              A népszámlálásról?

József:              Mindenkinek a maga városába kell menni, hogy följegyeztesse magát. Így tehát indulnunk kell. Betlehembe tart utunk.

Mária:              Ó,…

József:              Kellemetlenül érint… Fájdalmas tudom

Mária:                          Nem, József. Nem arról van szó. Eszembe jutott a szentírás „És te, Betlehem Efratában, bár legkisebb vagy Júda földjén, de belőled származik majd az Uralkodó.” Ő ott fog születni.

József:              Úgy gondolod… úgy gondolod, már itt az ideje? Mit tegyünk?

Mária:                          Nem tudom, József. Nagyon közel van az idő?! De nem tudja késleltetni az Úr, hogy megmentsen ettől a gondtól? Ő mindent meg tud tenni… Ne félj! Igyekszem majd, hogy ne legyek terhedre.

József:              Sosem vagy, csak tartok attól… mi lesz, ha távollétünk alatt kell anyává lenned?

Mária:              Az Úr velünk lesz majd, és segít! Semmi sem történhet akarata ellenére. Így ha a gyermek az úton születik majd meg, Isten akarata, hogy úgy legyen. Amit pedig Ő akar, nekünk nem árthat.

József:              Igazad van. Az idő azonban sürget…

Kisasszony:      Mária és József összecsomagoltak és útnak eredtek.) Hosszú, fárasztó utazás után, így érkeztek meg késő este a termékenyföldű Betlehembe, melyet „Kenyérházának” is neveztek. A fogadóban már nem volt elég hely, ezért a szállásadó útbaigazította őket egy barlang felé, melyet az emberek istállónak használtak. Alighogy elhelyezkedtek, a hideg és sötét helységben megszületett Jézus. Egyetlen asszony sem volt a közelben aki segíthetett volna, József azonban figyelmességével és szeretetével igyekezet pótolni mindent.

VII. Jelenet

(egy pásztor házában. Öreg pásztor asztalnál ül és eszik; hirtelen beront Pásztor 1)

I. Pásztor:         Öreg jöjjön gyorsan!

Öreg:                (gúnyosan) Véled is békesség!

I. Pásztor:         Ne tréfálkozzon! A nyájat valami kísértet támadta meg!

Öreg:                Kísértet? Nem hiszem azt!

I: Pásztor:         Pedig igaz! Hirtelen hatalmas fényesség támadott, melytől semmit sem láttunk! Még fivérem is elfutott! Pedig tudja jól, ő aztán bátor pásztor, nem menekül el ok nélkül!

Öreg:                Nem fut el?! Inkább csak nem olyan messzire… (nevetve) Bátor…

I. Pásztor:         Jöjjék már, és győződjön meg saját szemével a fényességről!

Öreg:                Dehogy megyek! Mi dolgom nekem a réten? Ma Ti figyeltek és én pihenek! Ez így vagyon jól!

I. Pásztor:         Öreg! Jöjjön, ha másért nem, hát azért, hogy segítsen összeterelni a nyájat, mivel hogy fivérem, és én is otthagytuk őket, és a kísértet is ijesztő lehet számukra, már bizonnyal szétszálltak mindenfelé, és ketten kevesek vagyunk az összeterelésükhöz.

Öreg:                Na ez már igaz! (feláll) Jövök, segítek! (elindulnak kifelé) De ha még egyszer nekem kell a Ti hibáitokat javítgatnom, és dolgoznom kell miattatok, bizonnyal mondom, azt nem ússzátok meg ilyen könnyedén!

(mindketten el)

VIII. Jelenet

 (I. Pásztor és Öreg oldalról be, másik oldalon II. Pásztor)

I. Pásztor:         Látja, Öreg? Ott a bátyám!

Öreg:                Való igaz! De a fontosabbik, hogy megvan a nyáj, szépen egészben… Hát ezért kellett engem kirántgatni a tűz mellől?

II. Pásztor:        (észreveszi őket, és hozzájuk siet) Öcsém, de jó, hogy itt vagy!

Öreg:                (gúnyosan) Véled is békesség!

II. Pásztor:        Öreg! Ezt látnia kellett volna!

Öreg:                A kísértetet?! Nem vagyok én már fiatal, hogy bármilyen képzelgésekben higgyek!

I. Pásztor:         Sikerült egyedül összeterelned a nyájat?

II. Pásztor:        Dehogy! Ezek meg sem ijedtek… És már a fényesség is eltűnt

I. Pásztor:         Eltűnt? És az ott mi? (ragyogásra mutat)

A fényből Gábriel lép elő

Gábriel:            Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek, és az egész népnek: ma született a Gyermek Dávid városában.  Az Üdvözítőtök. Ő a Messiás és az Úr. Ez lesz a jele: Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve."

(El) (zene: Dicsőség)

II. Pásztor:        Láttátok ezt?

Öreg:                Öreg vagyok és talán már kissé sánta is, de nem süket, és még annyira sem vak! Talán most teljesedik be az írás: „A nép, mely sötétségben járt, nagy fényességet lát… Gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, és a fényesség az ő vállára kerül.

I. Pásztor:         Nézzétek (rendkívül fénylő csillagra mutat), a csillag, amelyet követnünk kell!

Öreg:                Na ezért már érdemes volt kijönni…

II. Pásztor:        Induljunk gyorsan, ha már az Úr angyala kérte tőlünk…

Öreg:                Csak úgy itt hagynád a nyájat? Mire tanítottalak én?

I. Pásztor:         Hiszen írva vagyon! Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kis gyerek is elterelgetheti őket.

Öreg:               Akkor sem mehetünk üres kézzel!

II. Pásztor:        Mégis mit adhatnánk mi?

Öreg:                Pásztorok vagyunk, mi mást vihetnénk, mint bárányt?

II. Pásztor:        Gondolja, a Messiásnak szüksége lehet bárányra?

Öreg:                A csillag a hegyekbe vezet. És ha valóban ott van, nem lehet túl gazdag…

I. Pásztor:         Amellett, kinek ne lenne szüksége bárányra?

Öreg:                Jól mondja! Akkor sietve kapjatok fel egyet-egyet a birkák közül és induljunk!

(Zene: Pásztorok, pásztorok)

IX. Jelenet

(valahol a Holt-tenger környékén, egy pataknál; színen Gáspár; érkezik Menyhért)

Kisasszony:      Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről a Holt tengerhez.

Menyhért:         (hátra szól kíséretének) Itt, a forrásnál megpihenünk! Még az éjjel el nem jön, nem tudhatjuk, merre fog vezetni minket a csillag.

Gáspár:            Békesség Veled!

Menyhért:         Véled is!

Gáspár:            Te is a csillagot követed?

Menyhért:         A csillagot, mely a napokban tűnt fel napkeleten, s még neve sincs.

Gáspár:            Ez furcsa… Nem az országomból valónak látszol…

Menyhért:         És te sem az enyémből valónak…

Gáspár:            Nyelvedet mégis megértem, mint te, az enyémet…

 (Be Boldizsár)

Boldizsár:         Békesség Veletek.

Gáspár, Menyhért: Véled is.

Boldizsár:         Megértitek, amit mondok, noha tőlem távolinak látszotok. Le táborozhatnék-e szálláshelyetek mellett?

Menyhért:         Úgy tűnik ez az idő az Úr kegyeltje.

Gáspár:            Mindhárman másfelől jöttünk, de egy nyelvet tudunk beszélni.

Boldizsár:         Biz’ mondom csoda ez! Mintahogyan a csillag, ami napkeleten tűnt fel…

Gáspár:            Te is azt követed?

Boldizsár:         Azt.

Menyhért:         Ezért akarta az Úr, hogy megértsük egymást. Egyfelé tart utunk, ugyanazon csoda részeseivé akar tenni minket.

Gáspár:            Valóban. Akkor hát folytassuk utunkat együtt, ha már az Ég is ezt kéri.

Boldizsár:         Legyen úgy. De most térjünk pihenni! Hamarosan itt az éj, amikor is útra kell kelnünk, követve a csillagot. Addig nem árt még aludni egyet.

(Zene: Kormorán)

X. Jelenet

(Heródes palotája; bent a trónon Heródes; érkezik Gáspár, Menyhért, Boldizsár)

Kisasszony:      A napkeleti bölcsek ezentúl együtt folytatták útjukat. Jeruzsálembe érve, betértek Heródes palotájába, hogy segítséget kérjenek Tőle útjuk folytatásához.

Boldizsár:         Köszönjük, hogy ily’ hirtelen bejelentés ellenére, is fogadsz bennünket.

Heródes:          Házam mindig otthona a megfáradt, messzi földről érkező királyoknak.

Menyhért:         Kérdést szeretnénk intézni hozzád, nagyon fontosat.

Heródes:          Hallgatlak benneteket.

Boldizsár:         Hol találjuk a zsidók újszülött királyát?

Heródes:          Hmm…. Újszülött király? Nem tudok róla. Ki adott hírt nektek felőle?

Gáspár:            Egy csillag vezetett minket.

Heródes:          Egy csillag? Ez érdekes.

Boldizsár:         Igen, mi is így láttuk, ezért bátorkodtunk követni azt.

Heródes:          (magában) Miféle király az, akinek születése híréről egy csillag ad tudomást? És miféle király az, aki az én népem felett akar uralkodni? Nem jó ez így!

Menyhért:         Mit mondasz?

Heródes:          Attól tartok, én nem tudok segíteni. De összehívom a bölcseket és írástudókat, azok bizonnyal felelnek majd. Maradjatok addig házamban, legalább egy éjszakára!

Gáspár:            Nem tehetjük. Igencsak sietős a dolgunk. Ha nem tudsz felelni, megvárjuk az éjjelt és megyünk újra a csillag vezetésével.

Heródes:          Akkor máris küldetek értük. Még dél előtt megtudjuk, merre induljatok tovább! Addig is jertek, hadd vendégeljelek meg benneteket tisztességgel.

XI. Jelenet

(Heródes palotája; asztal körül ülve: Heródes, Gáspár, Menyhért, Boldizsár; érkezik egy írástudó)

Írástudó:           (valamit Heródesnek súg)

Heródes:          Ez biztos?

Írástudó:           Igen, így jövendölt a próféta:
„Te pedig Betlehem, Júda földje semmiképpen sem vagy jelentéktelenebb Júda fejedelmi városai közt, mert fejedelem származik belőled.”  

Heródes:          (királyok felé) Menjetek, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.

Boldizsár:         Köszönjük vendéglátásodat és segítségedet.

Menyhért:         Rögtön indulunk, és elmondjuk majd, hogy segítetted utunkat!

(királyok el)

Heródes:          Menjetek csak, s majd hozzatok hírt arról, merre kell keresnem a csecsemőt, mely lehet életemre, de minden bizonnyal királyságomra tör. Menjetek, és mondjátok el neki, hogy segítségetekre voltam. Ne is higgye, hogy én leszek majd, aki életétől fosztja meg!

XII. Jelenet

(A szín ugyanaz, belép Heródes felesége)

H. felesége:       (körbenéz, gúnyosan) Szolgáink jelentették, és már én magam is látom, hogy lakomát ültél nélkülem, asszonyod nélkül…

Heródes:          Nem kellene mindent, ennyire a lelkedre venned… Csak három keleti király volt itt.

H. felesége:       S ez okot ad arra, hogy rólam elfelejtkezz?

Heródes:          Áh, csak egy kis apróságról volt szó…

H. felesége:       Volt-e már olyan, hogy rossz tanáccsal láttalak el? Legyen szó jelentős vagy kevésbé jelentős ügyekről?

Heródes:          Valóban nem, de most azt hiszem, magam is remek döntést hoztam…

H. felesége:       Ha nem bánod, azért én kíváncsi lennék mégis mit?!

Heródes:          Három keleti király tette tiszteletét nálunk - mint már mondottam - és a zsidók újszülött királyáról érdeklődtek.

H. felesége:       Újszülött király? Ezt mégis miből gondolták? Mindenki tudja, hogy még nem lettünk gyermekkel megáldva…

Heródes:          Azt mondták, egy csillag adott hírt nekik.

H. felesége:       Egy csillag? … Erre te mit feleltél nekik?

Heródes:          (gúnyosan) Írástudókkal útbaigazítottam őket, hadd menjenek, és megkértem, ha a királyt megtalálják, jelentsék nekem, hogy én is leróhassam hódolatomat. (komolyan) De nem hinném, hogy bármilyen királyt találnának. S ha mégis, majd szépen elmondják merre, és bizony mondom, belőle már nem lesz király, de még csak felnőtt sem.

H. felesége:       Hagytad csak úgy elmenni őket? És ha nem térnek vissza? Ha ez a gyermek letaszítja a trónról, azt, kit én hordok majd ki a méhemben, azt sosem fogom neked megbocsátani! Ideje lenne belátnod, hogy jobban teszed, ha megbecsülöd asszonyodat, kikéred a véleményemet, és nem a saját fejed után mész vakon! (dühösen el)

XIII. Jelenet

 (Betlehemi istálló, bent: kis Jézus, Mária, József; érkeznek a pásztorok)

Kisasszony:      A pásztorok útjuk során követték a csillagot, mely elvezette Őket Máriához, Józsefhez és a jászolban fekvő kisdedhez.

Öreg:                Békesség Veletek. Egy kisgyermeket keresünk.

József:              Kisgyermeket? Alszik mi nálunk egy, de nem hiszem, hogy őt keresitek… Az Ő születéséről senki sem tud.

I. Pásztor:         Csak a csillag, ami az istálló felett ragyog. Az vezetett ide minket.

József:              Egy csillag?! Akkor meglehet, hogy mégis a mi kis Jézusunkat keresitek.

II. Pásztor:        Sőt bizonyos. Egy angyal jelent meg nekünk…

I. Pásztor:         …csodaszép angyal…

II. Pásztor:        és utasított bennünket, hogy sietve keressük fel a jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.

Mária:              Az angyal küldött titeket? Gyertek beljebb!

Öreg:                Béke Véled áldott Anya és Gyermek!

I. Pásztor:         Hálásak vagyunk, hogy ekkora kegyben részesítesz bennünket.

Mária:              Nem én, az Atya cselekedte Veletek ezt!

II. Pásztor:        Hoztunk néhány bárányt, hátha szüksége van rá a Messiásnak.

József:              Köszönjük.

Mária:              Nem feledjük kedvességeteket!

II. Pásztor:        De mégis hogy lehet, hogy mennynek és minden földnek királya egy istálló jászolában fekszik?

József:              A népszámlálásra érkeztünk Betlehembe, de sehol sem találtunk már szállást! Egy fogadós azonban azt mondta, itt tölthetjük az éjszakát – senkit sem zavarunk.

I. Pásztor:         Az Úr hagyta, hogy a Megváltó széna között aludjék?

Mária:              Nem azon mutatkozik meg, hogy mekkora király, hogy mekkora a hatalma idelent a földön; hogy milyen földi országgal, palotákkal, birtokokkal bír; hanem mennyei királysága az, ami Őt mindenhatóvá teszi. És ezt a királyságot nem veheti el Tőle a szúrós szalma, a jászol kényelmetlensége…

                        Szeressétek fiamat, és őrizzétek meg mindig szívetekben ennek az órának gondolatait.

Öreg:                Nem feledjük szavadat drága Anya, ahogyan azt sem, mekkora csodát láthattunk.

II. Pásztor:        Mindörökké dicsérjük majd az Urat a mai napért!

I. Pásztor:         Beszélni fogunk a gyermekről! Amerre járunk, mindenki hallani fog Róla!

Öreg:                De most megyünk! Békesség Veletek!

Mária:              Véletek is! Mindent köszönünk.

I. Pásztor:         Mi köszönjük a csodát áldott Anya!

XIV. Jelenet

(Betlehemi istálló, bent: kis Jézus, Mária, József; érkeznek a bölcsek)

Kisasszony:      A három napkeleti bölcs, a Heródestől kapott útbaigazítás után tovább haladtak a csillag vezetésével Betlehembe, ahol megtalálták Jézust.

Gáspár:            Békesség Veletek!

Mária, József:   Békesség!

Menyhért:         Jóemberek engedjétek meg, hogy betérjünk házatokba, köszönteni szeretnénk a Messiást és benneteket.

Boldizsár:         Hosszú utat tettünk meg ideáig, és ezen a hosszú úton egy csillag vezérelt minket. Egy csillag, ami most az istálló felett megállt.

Mária:              Bizonyosan fáradtak vagytok! Úgy kínálnálak benneteket minden jóval, amihez szoktatok, de látjátok, nekünk sincs semmink…

Gáspár:            Nem kell nekünk már semmi más ezen a világon.

Menyhért:         Ekkora kegy után, hogy láthatjuk a gyermek Megváltót, ember már semmit sem kívánhat.

Boldizsár:         Csak szép életet Neki, és családjának.

Mária:              Köszönjük.

Boldizsár:         Nem. Nekünk kell köszönetet mondanunk.

Gáspár:            Köszönet, hogy annyi megtett úttal ezelőtt találkoztunk.

Menyhért:         És köszönet, hogy egy csillag gondosan ide vezetett minket.

Boldizsár:         Most szeretnénk átadni ajándékainkat.

Gáspár:            Íme, itt az arany a királynak.

Menyhért:         Tömjén az Istennek!

Boldizsár:         Mirha a szenvedő Messiásnak.

József:              Köszönjük ajándékaitokat!

Gáspár:            Öröm szívünkben, hogy fogadtátok őket.

Menyhért:         Most azonban indulnunk kell, méghozzá sietve.

Boldizsár:         Egy angyal jelent meg nekünk, és mondta, hogy más úton térjünk haza, mint jöttünk, kerüljük el Heródes palotáját.

Menyhért:         És mi ennek megfelelően folytatjuk utunkat.

Gáspár:            Békesség hát Veletek, üljön örökké öröm arcotokon.

Mária, József:   Békesség Veletek!

XV. Jelenet

 (valamikor az 1700-as években, egy szobában; szolgálólány varr, kisasszony fésülködik)

Szolgálólány:     Ó, valóban csodaszép mese! És nemsokára ünnepét is üljük.

Kisasszony:      Bizony, holnap már szenteste napja!

Szolgálólány:     Ó, jaj úgy várom már! A gyönyörű fa, és minden olyan pompás és csodaszép. Igazán méltó Jézus Urunk várására.

Kisasszony:      És az esti bál. A varázslatos, bódító keringő…

Szolgálólány:     (lemondóan) Bizony, csodaszép lehet…

Kisasszony:      Tudod mit? Idén tarts Te is velem!

Szolgálólány:     Komolyan mondja?

Kisasszony:      Hát persze. Velem jössz a bálba, aztán az éjféli misére.

Szolgálólány:     Ó köszönöm, kisasszonykám! De most Menjen gyorsan aludni, nehogy elaludjék az éjféli misén, vagy nehogy nyúzott legyen orcája, pont holnap, mikor a drága márki úr is tiszteletét teszi Kisasszonykámnál. (karon fogja a kisasszonyt) Jöjjék pihenni, hogy a csillagok holnap már új mesét tudjanak mesélni. A márki úr és Kisasszonykám meséjét…