El lehet szakadni Istentől?

Létrehozás: 2012. október 31., 15:44 Legutolsó módosítás: 2012. október 31., 22:11

Budapest – A Pesti Nyolc Evangélikus Gyülekezet Bibliaiskolájának harmadik alkalmán, 2012. október 30-án Szabóné Mátrai Marianna az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője, püspökhelyettes adott elő El lehet szakadni Istentől? címmel. Az alábbiakban ezt az előadást lehet meghallgatni. Szöveg és hangfájl: Románné Bolba Márta

A házigazda ezúttal a Kőbányai gyülekezet volt. Az előadás izgalmas betekintést nyújtott saját belső emberi lényegünk birodalmába négy bibliai történet megértésén keresztül. A bűnről nem erkölcsi, nem is politikai, hanem vallási kategóriaként gondolkodtunk együtt. Az előadó A kígyó és az ember párbeszédén, Dávid és Nátán találkozásán, A megbocsátó apa történetén és Jézus kereszthalálának képén keresztül világított rá Isten és ember kapcsolatára.
A következő alkalom november 13-án kedden este 19.30-tól lesz az Üllői út 24. külső termében.

Fájlok
Linkek
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben