A Biblia a magyar irodalomban

A 2008-as év a Biblia éve. Azé a Szentírásé, amely az egész európai kultúrát, gondolkodást és vallást meghatározza. Kiemelkedő szerepe van az irodalomban is. Keletkezésétől kezdve napjainkig érezteti hatását, ismerete hozzá tartozik az általános műveltséghez. A Bibliát eddig több száz nyelvre fordították le. Utóélete, hatása a művészetekre szinte felmérhetetlen. Az Ó - és Újszövetség sok története élt tovább a későbbi irodalmakban, s él ma is jelképként, hasonlatként, hivatkozási alapként, forrásanyagként.

A világirodalom számos műve foglalkozik bibliai témával, többek közt a következők: Racine Eszter, Milton Az elveszett paradicsom, Goethe Faust, Flaubert Heródiás, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés, A Karamazov testvérek, Kafka Ítélet, Gide A tékozló fiú, Thomas Mann József és testvérei, Borges Márk evangéliuma, stb.

Írásomban elsősorban a Bibliának a magyar irodalomra tett hatását szeretném kifejteni, természetesen a teljesség igénye nélkül. A Szentírásnak a magyar irodalomban fontos szerepe van. Az elmúlt évszázadok során sok írónkra-költőnkre kimondottan nagy hatással volt, számtalan jelentős irodalmi mű megírásához alaptémául szolgált. A szent könyvvel szélesebb körben természetesen csak a lefordítása után ismerkedett meg az olvasóközönség. A reformáció korából feltétlenül meg kell említenünk a magyar nyelvű Biblia fordítóit: Károli Gáspárt, Heltai Gáspárt, Sylvester Jánost, Méliusz Juhász Pétert, akik egyben koruk legkiválóbb tollforgatói is voltak. Az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő históriás énekek is gyakran merítették témájukat a Szentírás világából. Szenci Molnár Albert olyan sikeresen költötte át magyarra a Zsoltárok könyvét, hogy kis változtatásokkal máig ezeket éneklik a református templomokban. A magyar költészet magaslataira először Balassi Bálint, a reneszánsz legnagyobb költője juttatta a biblikus nyelvet. Istenes versei, amelyekben a bűnbánó költő megtört lélekkel járul a kegyelmes Isten elé, csak Ady Endre hasonló költeményeivel mérhetők. Balassi az istenes költészet megteremtőjének is mondható irodalmunkban. Verseinek középpontjában az ember áll, akinek kételyeire nem gyógyír a hit, sem a vakbuzgóság, de minden hitetlenségen túl is hisz Istenben, a megváltásban, a kegyelemben Az Adj már csendességet című versében elsírja élete keserveit, megvallja vétkeit, és megnyugvásért, bűnbocsánatért esedezik Istenhez:

„Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül,

Kit jól gyakorolván haljak meg nyugodván bú s kín nélkül.“

Balassi költészete mélyen hatott a későbbi nagy utódokra, így Ady Endrére és József Attilára is. A felvilágosodás és a racionalizmus száműzte a Bibliát Magyarországon az irodalmi köztudatból, és az csak a romantikával térhetett vissza. Vörösmarty Mihály egyik első drámájaként megalkotta a Salamon királyt, Petőfi Sándor pedig a forradalom előestéjén megírt A XIX. század költői című versében a zsidók pusztai vándorlását idézve Mózessel, sőt a lángoszloppal azonosítja a költőket, akik „vezetik a népet Kánaán felé“.

Madách Imre főművéhez, az Ember tragédiájához több bibliai könyvből - Genezis, Exodus, Jób könyve - meríti a kerettörténetet, amellyel az emberi létezés értelmét boncolgató történelmi színeket fogja közre. A 10. részben nagy határozottsággal kimondja, hogy az életben csak a hittel élők érhetnek célt:

„Kiben erő van és Isten lakik,

Az szónokolni fog, vés vagy dalol,

Ha lelke fáj, szívrázóan zokog,

Mosolyg, ha a kéj mámorát alussza

S bár új utat tör, bizton célra ér.“

Madách Mózes címmel is írt egy drámát, amely azonban kevéssé ismert. A 20. század első felének jeles költőinél, mint a nyugatos Ady Endrénél is több műben megjelennek - szinte látomásként - a jól ismert bibliai témák. Ady istenhitét nem a mély vallásosság jellemzi, de súlyos betegsége miatt belső békére, nyugalomra vágyott. Így jutott Isten-közelbe a tépett lelkű költő. Nála, mint minden más fogalom, a Mennyei Atya is szimbólum, istene a maga által teremtett Isten. Költészetében a hit és a hitetlenség motívumai váltják egymást. A Hiszek hitetlenül Istenben című verse is erről vall. Az Imádság háború után című versében pedig így fohászkodik:

„Uram, háborúból jövök én,

Mindennek vége, vége:

Békíts ki Magaddal s magammal,

Hiszen Te vagy a Béke.“

A Sion-hegy alatt című híres költeményében a költő a Sinai-hegyet idézi, ahol Mózes a kőtáblára vésett isteni kinyilatkoztatásra várt. Ennek a jelenetnek a modern feldolgozása ez a vers. Az Istenhez hanyatló árnyékban pedig, amely talán egyik legkevésbé zaklatott hangú istenes verse, mintha nem kételkedne többé az Úr létezésében, és belenyugszik a sors rendelésébe:

„Szent Képzelés, örök hit-balzsam,

Ki létlenül is leglevőbb,

Meghajlok szent Szined előtt.“

Másik jeles nyugatos költőnk, a betegségével küszködő Babits Mihály, a második világháború előestéjén mesterien aktualizálta az ismert ószövetségi történetet a Jónás könyvében és a Jónás imájában. Ez az alkotás a Biblia ótestamentumi részének sajátos átdolgozása, parafrázisa. Sok a párhuzam, de a különbözőség is a két mű közt. Pl. a Bibliában Jónás maga kéri, hogy vessék a tengerbe, Babits hőse viszont a hajó fenekén akar megbújni; a Bibliában Ninive népe Jónás szavát hallva megtér, Babitsnál a nép kineveti a prófétát. E remekmű néhány sora szállóigévé vált napjainkra: „a szó tiéd, a fegyver enyém“; „mert vétkesek közt cinkos aki néma“; „mert aki életét hazugságba veszti, a boldogságtól magát elrekeszti“. A 20. század zseniális íróját és humoristáját, Karinthy Frigyest is foglalkoztatták a bibliai témák, Barabbás című novellájában megpróbálja megérteni az érthetetlent: miért választották az emberek Krisztus helyett a rablógyilkos Barabbást.

Számos jeles költőnket sorolhatnánk még ide, akik nagyot alkottak irodalmunkban, akiket szintén foglalkoztatott a Biblia, s az élet örök érvényű kérdései.Említhetném József Attilát, aki gyönyörűen írja Isten című versében, hogy tetten érte a szívében az Urat, vagy Pilinszky Jánost, akinek költészetét áthatja mély istenhite és szeretete, Mécs Lászlót, aki ezt vallja Az Isten válaszol című versében: „nem az Isten, a bűn büntet!“, Reviczky Gyulát, aki a Miatyánkban így könyörög a Teremtőhöz: „Csak te ne hagyj soha magunkra. Taníts imára, türelemre.“; Szabó Lőrincet, aki Lóci verset ír című költeményében egy hatéves gyermek szavaival csak ennyit mond Istenről: „Az életet adja, adja, egyszerre csak abbahagyja… Nem kéne még valami hozzá?“ – kérdi a költő a kisfiút. Mire a gyermek: „Nem hát, ez az élet, ebben minden benne van.“

Vagy idézhetnénk Gulyás Pált, aki így ír Jézusról Az Evangélium elé című versében:

„Egy betlehemi megalázott

Ember teremtett új világot,

megteremtette az igéből,

a szeretet szent semmijéből.“

De sorolhatnám tovább a neveket, akiket foglalkoztatott a Szentírás, és istenes témájú műveket alkottak, pl. Dsida Jenő, Rónay György, Szilágyi Domokos, Somlyó Zoltán és mások. Szerencsére hosszú a lista. A ma élő költők is éppoly érdeklődést mutatnak e téma iránt, mint elődeik, de lehetetlen volna valamennyiüket e rövid írásba belefoglalni. Mindenesetre a Biblia örök téma az irodalomban, és az is marad.

Erdélyi evangélikus költőnknek, Reményik Sándornak talán összes költeményét áthatja a Szentírás ismerete és szeretete. Az ő egyik gyönyörű versidézetével - Békesség Istentől - zárom ezt a kimeríthetetlennek tűnő témát:

„Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív,

Amíg ver, mindörökre nyugtalan.

De mindörökké nyughatatlanul,

Istentől mégis Békessége van.

Nyugalma nincs, de Békessége van.

Békesség Istentől.

Békesség Istentől: mi így köszönjünk,

Hogy köszöntésünkben lélek legyen -

Vihartépett fák - ágainkon mégis

Vadgalamb búg és Békesség terem.

Békesség: köszöntésünk ez legyen.

Békesség Istentől.“