Egyháztörténelem élőben – Helyszíni tudósítás a helsinki püspökasszony felszenteléséről
A hivatalos események nem hoznak lázba, de a mai püspökavatást annyian ajánlották a héten, hogy beállítottam az ébresztőórámat, s elmentem rá. Jó, hogy figyelmeztettek, bár tízkor kezdődik az istentisztelet, kilenckor nyitják a kaput, de menjek oda korábban. Szöveg és fotó: Darvas Anikó
Úgy tíz perccel kilenc előtt értem oda, a dóm-dombról le a lépcsők aljáig állt már a sor, s mire kilenc nulla nullakor kinyitották a kaput, már a sarokig. Fantasztikus hangulat volt a környéken. Mindenki örült, a lelkészek az ünneplő formaruhájukat húzták fel Ez egy kaftánféleség a férfiakon, és fokozandó az ünnepélyességet, mózestábla is. Megtudtam, azt csak akkor veszik fel, ha nagyon ünnepélyesek akarnak lenni, egyébként a papi inget viselik. A női lelkészeknek egy inkább kosztümhöz hasonlító ruhájuk van, s egyenkeresztjük, amit csak ezzel a ruhával együtt szabad hordani.
Kivonult az YLE (az állami tévé), egy másik tévé is, egy halom fotós és újságíró, ezek már a várakozás közben próbálták elkapni az érdekesebb embereket, például előttem egy idős lelkésznénit fotóztak, interjúvoltak (1988 óta vannak női lelkészek a finn egyházban). Itt már egyáltalán nem éreztem ezt a püspökavatást hivatalos eseménynek, inkább valami hatalmas, várva várt ünnepnek.
Felfokozott várakozás és öröm volt érezhető a levegőben, mindenki mosolygott, köszöntgették egymást az emberek, s örültek, hogy részt vehetnek az alkalmon.
Bent a jobboldali oldalszárnyban ültem le, szemben a szószékkel, Maikki irányított oda a bal oldalról, mondván, onnan jobban látni, balról a szószék eltakar sok mindent. (Az ültető, irányító emberek mind kék-fehér szalagos lelkészek voltak, csodálkoztam, szerintem otthon rangon alulinak tartanák ezt, de azt mondták, ez természetes, mindig a papok szokták csinálni.) Hála Istennek,
Tuula is ott keresett helyet, egymás mellett ültünk, így magyarázatot is kaptam, ahol kellett. A meghívott vendégek és az előkelőségek csak 5-10 perccel jöttek korábban, addigra már a kapu zárva volt (részben biztonsági okokból miattuk, részben a tv-felvétel miatt), így mindenki láthatta a bevonulásukat.
Az előző és a mostani köztársasági elnököt (a két éve Nobel-békedíjat kapott Martti Ahtisaarit és Tarja Halonent, akit csak Tarjának hívnak a finnek) külön ültetőember kísérte egyenként a helyére, a miniszterelnök, Mari Kiviniemi is itt volt (ő egyébként az egyetemi tanévnyitó fesztiválra is eljött, állítólag).
Aztán harangok, zene, s kezdődött. Bevonultak (az Erős várunk itt nagyjából ismeretlen, azt hiszem, csak egy ének a sok közül, nem is énekeltük ma), amit, persze, felállva fogadtunk. Rengeteg szolgálattevő volt, a zenészeket nem számítva körülbelül harminc, köztük a többi egyházkerület püspöke, valamint egy-egy püspök Norvégiából, Svédországból, Namíbiából, Dániából, Írországból.
A finn püspököknek mind saját színe van, ilyen színű a talárjuk, süvegjük, az új püspöknőnek, Irja Askolának halvány kékeszöldet terveztek, amilyen a víz színe. A „tahdonját” (nem igent mondanak, házasságkötéskor sem, hanem akaromot) és a beöltöztetését egy hónapig meg lehet nézni az YLE honlapján (nyitóhír volt már, mire hazaértem):
http://yle.fi/uutiset/kotimaa/2010/09/irja_askola_vihittiin_helsingin_piispaksi_1972472.html
Nem csak az énekekben és a liturgiában, de Irja a prédikációjában is egyszer csak svédre váltott, ami engem nagyon meghatott, szeretem, ahogy a finnek a kétnyelvűséget nem csak papíron ismerik el. Hat százalék a svéd anyanyelvű finnek aránya, ők többnyire a nyugati és a déli parton laknak, de magától értetődően kétnyelvű az ország. Azaz mindenkinek kötelező az iskolában a másik nagy államnyelvet tanulnia (finn iskolában a svédet, svéd iskolában a finnt), a vegyes lakosságú részeken kétnyelvűek a feliratok, a finn nyelvű egyetemen is lehet svédül kapni a (mindig írásbeli) vizsgán a kérdéseket, és lám, lám, a prédikációban is lehet két nyelven beszélni. Nem mintha nem értene mindenki finnül, de mindannyian tudjuk, mit jelent, ha anyanyelvünkön szólnak hozzánk. Apropó, Irja: gondolom, a püspökválasztást megelőző kampány hatása, de mindenki csak keresztnevén emlegeti az új püspöknőt.
Számtalan sorban osztottak úrvacsorát, egy kitérő ehhez is tartozik: nem osztanak közös kehelyből úrvacsorát. Mindenütt kis kelyhek szoktak lenni, de most, talán mert ennyire sokan voltunk, s se kehely nem lett volna elég, se hely ezek tárolásához, inkább bemártott ostyát osztottak, az a „szörnyűség”, hogy ennyi ember egy pohárból igyon, úgy látszik, elképzelhetetlen.
Az istentisztelet után, miután szép lassan kijutottunk a templomból, kávé és süti várt mindenkit a dóm-dombon. A tér különböző pontjain sátrak álltak, ott osztották a kávét és az álom finom áfonyás pitét, közben pedig a lépcsőkről a Jakaranda játszott. És az emberek nem rohantak haza, hanem sokáig ott örültek, beszélgettek, s nagyon boldogok voltak. (Na jó, voltak ellenzői is a püspöknőnek, de ők otthon maradtak.)
További képek:
http://picasaweb.google.com/rongyszonyeg127/Helsinki2010Szeptember#
Videó még:
http://areena.yle.fi/video/1269101
Hír az evangelikus.hu oldalon:
