Hamburg új püspökasszonya, Kirsten Fehrs elfoglalta hivatalát

Létrehozás: 2011. november 21., 15:34 Legutolsó módosítás: 2011. november 21., 15:54

Hamburg – Az 50 éves Kirsten Fehrs vette át a Hamburg és Lübeck Evangélikus Egyházának irányítását az elmúlt héten. A teológusnőt idén június 17-én választották meg Maria Jepsen (66) utódjául. A korábbi püspökasszony egy 2010 júliusában kirobban visszaélési ügy miatt mondott le hivataláról. Azóta a püspök-helyettes, Jürgen F. Bollmann gyakorolta a püspöki hivatalt. Forrásd: epd, evangelikus.hu / Horváth-Bolla Zsuzsanna

A hivatalos beiktatásra advent első szombatján (november 26.) kerül sor a lübecki dómban. Addig az új püspökasszony lemond hivatalos fellépéseiről. Az első egyházpolitikai szereplésére december 8-án kerül majd sor, a püspöki fogadáson. A német viszonyok között Fehrs lesz a hatodik protestáns püspökasszony.

Fehrs a Hamburg és Lübeck egyházának mintegy 900 ezer evangélikusáért lesz felelős, akik 226 gyülekezethez tartoznak. Átveszi ezzel egyidőben az Észak-Elbai Evangélikus-Lutheránus Egyház vezetését is. Gerhard Ulrich elnök-püspökkel együtt, valamint a sziléziai megbízottal Gothart Magaarddalképezi majd az észak-elbai püspöki tanácsot. Az Északi Egyház megalapításakor ehhez társul majd a greifswaldi püspök, Hans-Jürgen Abromeit és a schwerini püspök Andreas von Maltzahn is. Az Északi Egyház tartományi püspökének megválasztására 2012-ben kerül majd sor.

Fehrs Wesselburenből származik (Dithmarschen) és Hamburgban tanult teológiát. Segédlelkészként Waabsban szolgált, majd Hohenwestedtben lett gyülekezeti lelkész. Ezután a Rendsburgi Egyházkörzet Protestáns Képzési Intézetét vezette és az észak-elbai reformfolyamatokban vett tevékenyen részt.

2006-ban Hamburg-Ost esperese lett és a St. Jacobi városi templom vezetője.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben