Széchenyi és Verne műveiért licitáltak a Szőnyi Antikváriuma árverésén

— Felvéve: , , ,
Létrehozás: 2010. április 19., 08:52 Legutolsó módosítás: 2010. április 19., 08:52

Tetemes mennyiségű, 580 tételt árverezett szombaton a Szőnyi Antikváriuma. A sokrétű választékban voltak kiemelkedően sikeres darabok, a régi irodalom, az egyházi művek, Széchenyi- és Verne-kiadások jutottak a csúcsra. Forrás: hirextra.hu, MTI

Tizenöt alkalommal regisztrálhattak százezer forintnál magasabb leütést. Sokszor pedig hosszas versenyzés után 85- 95 ezer forintnál állt meg a licit. Ugyanakkor a néhány ezerről indított tételek is gyakran dupláztak, öt-hatszoroztak. Az aukcióra vitt anyag több mint kétharmada elkelt.

Legtöbbet, 250 ezer forintot, a Magyar Földrajzi Társaság könyvtárának egy tételben aukcionált ötvenkilenc kötetéért adták. Jól járt, aki elvitte, hiszen ezeket a dekoratív könyveket egyenként is borsos áron lehet megszerezni.

A második legdrágább tétel, 230 ezer forinttal, Paolo Giovio olasz filozófus, történész, orvos, norcerai püspök 1553-ban kiadott főműve, amelyben a szerző korának 1494-1547 közötti történetét dolgozta fel.
Egy 17. századi kiadványban, Giovanni Palatio a pápaság történetét írta meg, Szent Pétertől XI. Ince pápa (1676-1689) uralkodásáig szólóan. A négy, dekoratív kötetbe foglalt művet 170 ezer forintra értékelte a közönség. 150 ezer forintot ért az Ó- és Újszövetséget magába foglaló Klasszikus arany Biblia.

Rengeteg ábrával, színes rajzzal magyarázza az állat- és növénytan alapjait Franz Mathes – Vángel Jenő Nagy képes természetrajza, különös hangsúlyt helyezve a magyarországi faunára és flórára. A nagyon ritkán felbukkanó kötetért 45 ezer forintról indult a licit, és végül az vitte el, aki megajánlotta a 190 ezer forintot.

A magyar nemzet története, tíz kötetben, rendkívül gazdag illusztrációs anyaggal, 1895-1898 között látott napvilágot, és 155 ezer forintot ért meg valakinek. A Ferenc József tiszteletére kiadott díszalbum 120 ezer forintért ment el. Egy bécsi fényképész munkáját, Ferenc József és Sisi egészalakos fotóját 40 ezer forintnál ütötték le. A többi fotót is jó áron vették meg, Blaha Lujza dedikált portréját 38, míg Jókai Mór arcképét, az író saját kezű ajánlásával 80 ezer forintért.

Széchenyi évforduló lévén, húsz tételes blokkal tisztelgett az antikvárium a legnagyobb magyar emléke előtt.

A válogatásban Széchenyi István művei, elsőkiadású és nagyon ritka írásai, valamint a róla szóló dolgozatok kaptak helyet. Az 1838-ban megjelent Néhány szó a lóverseny körül első kiadását 185 ezer forintra licitálták, míg A Magyar Academia körül 90, az Adó és két garas 80, A Kelet népe 70 ezer forintra jutott.

Öt, többé-kevésbé ismeretlen vagy igen ritka Verne-kötet is hosszas versenyben kelt el. A bundák hazája, a Dél csillaga, A Robinsonok iskolája, Az úszó város és az Utazás a Föld középpontja felé 1890-es évekbeli kiadások, 20 ezer forintról indítva 80 és 125, valamint 170 ezer forint között keltek el, az árverés legnagyobb licitemelkedését produkálva.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben