Műholdisten az Égben

Attól, hogy üldözési mániája van valakinek, még követhetik. Az pedig, hogy egy vallási alapon építkező országban valaki nyíltan nem hisz Istenben, még nem zárja ki, hogy megmagyarázhatatlan dolgok történjenek vele. Mivel magyarázható például az, hogy egy kis lemezkiadó cég feltörekvő embere, aki soha ki nem tette a lábát a balos és harcosan antiklerikális eszméiről híres Berkeley-ből, egyszer csak mexikói belvárosi képeket vizionál, éjjel pedig – bár ébren van – hangokat, utasításokat hall? És az, hogy a macskája is valahogy olyan furcsán viselkedik mostanában?

Az Agave kiadót naggyá tevő Philip K. Dick sorozat első ránézésre rég túljutott a csúcsponton. A legutóbb megjelent kötetek, mint a Galaktikus cserépgyógyász, vagy az azt megelőző, Várjuk a tavalyi évet már nem indukál olyan erőteljes és impulzív sokkot az olvasóban, mint a Ubik, az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal?, a Kizökkent idő, a Palmer Eldritch három stigmája vagy más, tucatnyinál is több, már megjelent PKD regény. Ennek alapvetően tán az lehet az oka, hogy a '90-es évek sci-fi mozijába miatta beleszerető, angolszász alapra épült generációk gondolkodását felkavaró író az utolsó nyolc évét a legfőbb mozgató kilétének, mibenlétének és mind jobb megismerésének szentelte.

Dick 1982-ben bekövetkezett halála ezzel együtt máig nem jelent akadályt abban, hogy ötleteit, történeteit folyamatosan filmre vigyék.

Az Istent kereső Dick VALIS trilógiaként számon tartott három kötete (VALIS, Istenek inváziója, illetve a befejezetlen, így magyarul is kiadatlan The Owl in Daylight) mellett azonban az alapjaiban még 1976-ban megírt Szabad Albemuth Rádió igazi kuriózumnak számít. Ötvözi ugyanis a Dick fejében az azt megelőző évtizedekben letisztult gondolatokat a vallás mibenléte körüli repüléseivel.

Miközben Isten kilétét és a főhősökre gyakorolt hatását meséli el, megmarad annak az örök kételkedőnek, akinek legfőbb gondolata minduntalan akörül forog, hogy „hátha nem is úgy vannak a dolgok, ahogy látszanak, és ha ez így van, akkor a hamisnak bizonyult rendszerben lehet-e egyáltalán igazi jellem az egyén?”

Nicholas Brody egy nap furcsa álomszerű víziónak esik áldozatául, aztán egyre furcsább dolgok történnek vele. Értelmezhetetlen jelekkel töltődik fel az agya, ideiglenesen megvakul, aztán rá kell ébredjen, hogy valószínűleg a sugárzásnak köszönhetően Pinky nevű macskája az, aki a leginkább képes megérteni őt. A hajnal háromkor minduntalan bekapcsoló adásokból idővel (és sci-fi író, Phil Dick nevű barátjával) azt azért sikerül kihámoznia, hogy egy felsőbbrendű lény akar vele eképpen tudatni dolgokat.

Például hogy költözzön el abból a városból, ahol egész addigi életét letudta. Hogy költözzön délre, éppen oda, ahol az ország első embere, Ferris Fremont elnök született. Fremont, aki nem csak a kommunista Szovjetuniónak, de a láthatatlan, mindenhová befurakvó, Aramcheck nevű belső ellenségnek is hadat üzen. Fogyasztói társadalom az 1984 jellemvilágába oltva – ez PKD Amerikája.

Igen ám, de egy napon, amint Nicholas és barátja az elnöki szülőház környékén sétál, az aszfaltba karcolva látja viszont az Aramcheck feliratot. Üldözési mániás az elnök? Az véletlen lehet, hogy a vizionált nő egy napon besétál a lemezkiadóhoz és munkát keres. És az, hogy a családneve valójában Aramcheck? Nicholas egyre bizarrabb gondolatok birtokosa lesz, miközben azt is egyre inkább tényként kezeli, hogy a fejében megszólaló hangok Istentől valók. Miért is ne lennének azok, ha a fiát kórházba szállító apának ez a hang megsúgja, milyen plusz vizsgálatot kérjen az orvosoktól, és meg is jelöli a halálos kór forrását?

De mi következik abból, ha a hangokat – személyre szabottan – többen is hallják? És ha az így feltáruló sejtrendszer a fennálló rezsim megdöntésének mozaikját rajzolja ki? Jöhet a revolúció? Akkor is, ha mindezeket az üzeneteket nem Isten, hanem csak egy távoli műhold sugározza, de már több ezer éve? Egyáltalán: van-e, kell-e a szabad akarat, ha minden, még a törvényszerű bukás is eleve elrendeltetett?

Philip K. Dick most megjelent könyve mélyebb dimenziókban, egy őrület határvidékén szántó elmébe ad alapos betekintést. Mindezt anélkül, hogy akár egy pillanatra is nyugodttá válhatna az olvasó afelől, hogy a következő oldalon ne az eddig felépített gondolatmenet alapos és logikus cáfolatát, és egy újabb, teljesen kerek és működőképes teóriát találhatna. Pedig a Szabad Albemuth Rádiónak semmi köze nincs sem a valódi szabadsághoz, sem a rádióhoz. És bár e regény kétségtelenül a hidegháborús frász idején fogant, az elmebomlás fázisairól és stációiról írt gondolatmenetei máig nagyon időtállók.

Akárcsak a vallásban a Bibliáé.