2022. július 4., hétfő

2022. január 1., szombat

ezidő

a függönynek ezen az oldalán
valami arctalan ősi disco-alap kopog
örök kamasz lányok és fiúk táncolnak
talán csak ámulatbaejtően szép babák
mindörökké elválasztva
sziddhárta négy szembesülésétől
tökéletes mosolyuk megidézi körénk
a földi gyönyörök kertjének lankáit
a kitágult és alig mozduló pillanatban
elhihető a fény és a gyöngédség
mindennél inkább kell most
a szín a báj a kecsesség
odaadó lelkes beleegyezéssel
válunk tükörképpé
a ragyogó-örök mosoly-maszkban
legbennsőnking meggyőződünk 
hogy minden teljesen rendben
tökéletesen elég hogy
mindenki táncol
vagy ha nem
hát úgy csinál




2021. december 7., kedd

2021. október 17., vasárnap

minden ádáméva

Álmomban az Édenkert epilógusát láttam. Szép szimmetrikus elrendezésben áll egymás mellett Ádám és Éva, fogják egymás kezét, közöttük pedig a jó és rossz tudásának fája. Nem túl valóságosak, inkább valami egyszerű festmény vagy gyerekrajz, sőt, ahogy nézem inkább valami álnépies hímzett falikendő, amilyet falusi konyhákban lát az ember, idétlen feliratokkal. Olyan redukált, minimalista ábrázolás, de mégis olyan helyre van kiakasztva, hogy mindenki állandóan láthassa. Szem előtt van.

Ádám meg Éva ott állnak lecsupaszítva, az ügyetlen hímzés miatt is kifejezéstelen arccal némán hallgatják az istenítélet dörgedelmes szavait, közben szorítják egymás kezét, a bűnrevezető fa lobkoronája pedig aranyos vöröses fényben borul föléjük. 

És akkor észreveszem, mintha csak bábok lennének. A mindenkori emberpár, akinek minden idők bűnbeesése köszönhető. Ők tehetnek róla. Ők a hibások. Hú, de utáljuk őket. Velük kezdődött minden, hiába te vagy embertelen és én vagyok irgalmatlan, hiába osztjuk és szórjuk a gonoszságaink, végülis egyedül miattuk van minden rossz.

És akkor átalakulnak, folyamatosan átváltoznak mindketten, változik a magasságuk, a testalkatuk, a bőrszínük és a nemük. Egyik pillanatban feketék, majd cigányok, aztán ijedt képű menekültek. Aztán két fiú, majd két lány. Öreg, megkeseredett pedagógusok, tetőtől talpig tetovált fiatalok, aztán gyerekek, akiknek az arcát a másik kezükben tartott mobiltelefonok képernyője vonja kékes fénybe. Bárkivé is változnak, csak állnak a tiltott fa lombja alatt és fogják egymás kezét.

A folyamatos transzformáció közben ráadásul ismerős arcok tűnnek fel. Pakisztáni zöldséges házaspár Osloból, a jamaikai származású ébenfekete Mitsy a testvérével, Benji és a férje Mirfieldből, a tündér édes Anna unokahúgom mosolya, meg Palkó a végre felvállalt párjával, zsidó dédszüleim egy megsárgult fényképről, az aranyszívű fiú a férjével Dél-Afrika rezignált fényében, kedves tanárom, Laci bácsi és felesége, Éva meg Kinga, mint sorstársak az aljas módon meghurcolt életükben... És újabb és újabb arcok, és mind engedelmesen elfoglalják a helyüket azon a foltos és kopott falvédőn, hogy mindenki lássa és mindenki szabadon hibáztassa, pocskondiázza őket. 

Elmarad a kiűzetés is, az újrakezdés lehetősége. A történet végzetesen megreked az epilógus ezen egyetlen pontján. Örökkévaló fa takarásában örök emberpár örökké fogja egymás kezét, miközben örökké zeng a kárhoztató ítélet.

Én meg hipnotizálva nézem a folyamatosan változó arcokat, és csak akkor ébredek föl, amikor megpillantom közöttük a főnököm, a zsidó asztalos jól ismert, szelíd tekintetét.




2021. szeptember 11., szombat

küszöb alatt

Lábjegyzet Czöndör István költő No.57. A küszöb c. művéhez.

Tudod, mi a küszöb értelme, szerepe? 

Egyetlen értelme van, arra találták fel, hogy a koszt kicsit kívül, kitakarított tér tisztaságát pedig belül tartsa. Nem a nagy koszt, azt így is, úgy is behordjuk, az csak ragad ránk magától, aztán meg szana szét szórjuk magunk körül. De a küszöb dolga, hogy a láthatatlan port - amiből lettünk és amivé leszünk - feltartóztassa, ne hagyja észrevétlenül beszüremleni. Az angolban a küszöb: threshold, szó szerint ezt jelenti. 

Így válik a küszöb az általunk megtisztított belső terek álmának és vágyának megtestesülésévé. Hogy a belső tereink, a lelkünk legmélye a küszöb révén egyszerre nyitott és átjárható, képes a kapcsolatra a külvilággal, ugyakkor mégis elválasztódik attól és van egy határjelző, ami megóv minket, hogy kibogozhatatlanul összekeveredjünk azzal a kinti, kavargó világgal. Hogy én, én maradhassak. A bennünk kialakult sajátos rend révén önmagunk lehessünk. A küszöb hiú remény, hogy a tisztaság nem csak elérhető önerőből, hanem meg is őrizhető...

Aki rendszeresen takarít otthon, tudja, hogy a tisztaság végtelen ciklusokba zárt tiszavirág életű mulandóság. Küszöb ide vagy oda.


2021. szeptember 6., hétfő

csakhogy

ha győz a kíváncsiság
végül csak kilépek a kabinomból... 
csakhogy már kint is vagyok 

ha nem kapaszkodom erősen 
el fogok csúszni... 
csakhogy már el is estem 

ha nem állok talpra gyorsan 
át fogok esni a korláton... 
csakhogy már át is repültem rajta 

ha nem kapálódzok folyamatosan 
megfagyok a dermesztő vízben... 
csakhogy már teljesen elgémberedtem 

ha nem veszek rendesen nagy levegőket 
el fogok merülni... 
csakhogy már süllyedek is egyre mélyebbre

...

és 
a vízfelszínen áthatoló fény 
ragyogó apró drágakövekké varázsolja 
a lomhán felszálló buborékokba zárt 
segélykiáltásomat