Meggyógyultam

Nagyon-nagyon nem szeretem ezeket a náthákat. Valahogy világvége-hangulatom van. Semmi kedvem semmihez, nincs kedvem beszélni, pedig nálam ez nagy szó. Dühös vagyok, talán magamra, talán az őszre. Bosszankodom, hogy miért éppen én, és különben is: ilyen hamar, ilyen hirtelen ledönt? Szóval én is azok közé a férfiak közé tartozom, akik ilyenkor egy kicsit hisztiznek. Jött a vitamin meg a sok zöldség, tea, és lefekvés előtt a pálinka. Másnap hangyányit jobban lettem, de délutánra vége mindennek. Este alig aludtam. Így ment ez szombaton és vasárnap is. Aztán ahogy jött, úgy ment, hétfőn úgy ébredtem, hogy semmi bajom sem volt. Jót aludtam, kaptam levegőt, nem folyt az orrom… Bár azért nem szelelt teljesen jól. Egész nap, mint egy röppentyű, pörögtem. Pakolgattam, énekeltem, beszéltem, megnéztem a leveleimet, mostam, takarítottam. Meggyógyultam. De több volt ez annál, mint egy egyszerű jobbanlét. Megéreztem valahol belül, hogy az egészség nem egyszerűen a betegség hiánya. Nem azt éltem át egyszerűen, hogy nem vagyok beteg, hanem azt, hogy jól vagyok, hogy rendben vagyok, hogy egyben vagyok. Azt éreztem meg, hogy a gyógyulás sokkal több, mint a testi funkciók jó működése. Belül gyógyultam meg. Az elmúlt időszak zakatolása, rohanása, félelmei terítettek le a nátha jelmezében. Aztán valahogy a csendben, a találkozásban önmagammal az őszinte kérdések, amelyek ilyenkor jönnek, áramlanak belőlem és a válaszok, amelyek szintén csendben, halkan, mélyen megszületni látszottak, helyretettek lelkileg. Ismét rájöttem, hogy a lelkemet kell rendben tartanom, az életemet. A szavaimat kell pontosan mondanom, a szándékaimat kell tisztítgatnom. Akkor egészséges leszek. Mert ez az egészség több a testnél, több az izomnál és nagyobb az embernél is. Benne lenni és benne maradni a rendben, az egészben: úgy gondolom, hogy csak ekkor leszek és maradhatok egész. Ismét feltettem a kérdést magamnak: miért adtad át magad a betegségnek, Zoli? Miért érezted úgy, hogy beteg vagy? Talán azért, mert nem szenteltem időt magamra, a benső hangra. Nem figyeltem arra, ami igazán szent és fontos. Nem nevettem eleget, mert talán nem mondtam el valamit. Mert nem tetszett a szép őszi kezdet, a csípős reggel, mert nem akartam bízni a megoldásban, nem akartam bízni az egészben. Mert nem néztem rád. Talán ezek miatt döntött úgy a bennem lévő világ, hogy megállít, vállon ragad és leültet. Pihenj meg és engedd, hogy átjárjon az, ami van. Talán ezért nyomtam az ágyat öt napig. Leszek-e még beteg? Biztos. Hisz szeretnék egyre egészségesebb lenni. De ehhez meg kell állnom és le kell ülni néha…Menni fog-e egyedül? Jó lenne! Nem tudom. Ha nem, akkor beteg benső barátom mellém fog ülni és a szemembe fog nézni. Lehet, hogy ilyen is lesz még, de most, most meggyógyultam.