Szuper volt a Szélrózsa, KÖSZI!

Létrehozás: 2012. augusztus 06., 10:26 Legutolsó módosítás: 2012. augusztus 06., 12:32

Fonyódliget – Éppen két hete, hogy hazajöttünk a nyár legszebb hetéről, és még mindig újabb és újabb ott történtek ötlenek eszünkbe és még mindig lelkesen meséljük az idén itthon maradtaknak. A 2012-ben Fonyódligeten július 18-22. között megrendezésre került 9. Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó egy igazi kultúrfesztivál, egy program, ahol fiatalok ezrei mutatják meg a világnak és természetesen Istennek, hogy Istenben járva sem „siralomvölgy” az élet, sőt! Szöveg: Mosa Diána, kép: Horváth-Bolla Zsuzsanna

A találkozó sikeressége a Százak és Tízek jól szervezett munkáján nyugodott. Ám a mindennapi hangulatot már a meghívott együttesek (Csík Zenekar, Misztrál, Korálsziget, Strokes, Fullmoon, M.Is.K.A. és még sokan mások), a kávéházak (KIE, Café El Mondo) és a fesztivál egész idejére standdal kitelepült szervezetek garantálták. Ez utóbbiak a Lehetőségek piaca fantázianéven futó Agorán és a nagysátorban kaptak helyet. És igen, köztük volt a Napvető, Életfonal és Téli berek gyermek- és ifjúsági táborok és a Megálló interaktív istentisztelet szervezéséről méltán elhíresült KÖSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért is. A KÖSZI pultja a nagysátorban a kiemelt szervezetek, a MEVISZ, a MEE-GYIO, a Luther Kiadó, a cserkészek vagy a Magyar Bibliatársulat között kapott helyet. Az odalátogatók izgalmasabbnál izgalmasabb kvízeket tölthettek ki, fő témáink természetesen a Biblia, az ezen alapuló európai kultúra és az önkéntesség voltak. Interaktív foglalkozásokra is lehetőség adódott, így memóriajáték kirakására vagy mese-társasjáték játszására. Ezenfelül délutánonként állandó időpontú programokat is tartottunk, az aktívan nyaralók számára irodalmi pokrócbeszélgetésekkel kedveskedtünk, a legkisebbeknek meg pokrócmeséket olvastunk délutáni alvás előtt, helyett, után.

A KÖSZI munkatársai segítették még a regisztráció munkáját, ott voltak a fesztivál előtt és után a „mekk-elekesek” között és a biztonságunkra is mindvégig vigyáztak a security tagjaiként. Köszönjük munkájukat!

A KÖSZI-s táborszervezők éppen most fejezték be Piliscsabán a 16. Napvető – evangélikus közösségépítő tábor 2. turnusát az ifi korosztálynak, a csapat másik fele pedig a 3. turnusra, a Napvető Kölyök táborra készül, melyet augusztus 12-18. között tartanak a 3-8. osztályos korosztálynak, és amelyre még van néhány szabad hely.

Legközelebb szeptember 2-án találkozhattok velünk a Megálló interaktív istentiszteleten Budapesten, a Deák téren, melyre sok szeretettel várunk minden korosztályt! Addig is Isten kísérjen útjaitokon!

--------------------------

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról: 

Jelöld ismerősnek a KÖSZI-t a Facebookon: http://www.facebook.com/profile.php?id=100001842182512

Iratkozz fel a KÖSZI Hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide: koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben