Megkezdte előkészítő munkáját a KÖSZI Napvető táborának csapata

Létrehozás: 2011. március 29., 11:33 Legutolsó módosítás: 2011. március 29., 11:34

Budapest – Március 20-án tartotta első csapatépítő megbeszélését a KÖSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért Napvető-csapata. Az összekovácsoló tréninget Benkóczy Péter evangélikus lelkész vezette, ahol azon kívül, hogy egy remek kis csapat jött létre, megszületett a 15. Napvető – evangélikus gyerektábor témája is: Isten arcai. Szöveg: Horváth Márti és Pellionisz Petra, kép: Horváth Márti

A szervezők már évek óta táboroztatnak együtt, akik az idők során nem csak munkatársak lettek, hanem barátok is, így egy igazán vidám, jó hangulatú vasárnapot töltöttek együtt. A délután során Benkóczy Péter izgalmas gyakorlatokkal és gondolatébresztő beszélgetésekkel még szorosabb egységgé kovácsolta ezt a szervezői csapatot. A KÖSZI Napvető-csapata olyan sokszínű és összetartó, mint ahogyan cipőik szemléltették azt az egyik gyakorlatban, ahogy egy kört alkotva, egymást támogatva összeérnek és segítik egymást, odafigyelnek a másikra, miközben beleteszik saját egyéniségüket külön-külön a közös munkába.

Közösen beszélték át a nyári gyerektábor hetének címét és az egyes napokhoz kapcsolódó témákat. A nap második felében kis csoportok alakultak és közösen gondolkoztak azon, hogy a táborban az egyes napok címadó témáit miként tudják majd közvetíteni a gyerekek felé. Minden csapatban a teológus szervezőtárs biztosítja a pontos hitbéli iránymutatást. A szorgos hangyák bizony már megkezdték a morzsaszedegetést. Az alkalom imádsággal zárult, a Jóisten áldását kérve az előttük álló féléves, szívvel-lélekkel végzett munkára.

Az alkalomról képeket itt lehet megtekinteni:
https://picasaweb.google.com/koszi.iroda/15NapvetoEvangelikusGyerektaborCsapatepites#

*****

2011-ben augusztus 7-13. között kerül megrendezésre Piliscsabán a 15. Napvető – evangélikus gyerektábor Isten arcai címmel, ahol a gyerekek arról hallhatnak és gondolkodhatnak, hogyan nyilvánulhat meg előttük Isten gyógyító, haragvó, szenvedő,  gondoskodó és teremtő arca. A tábor lelki vezetője idén is Kovács Áron evangélikus lelkész, a táborvezető Kelényi Zsolt lesz. A KÖSZI Napvető-csapata sok szeretettel várja a táborozni vágyó 3-8. osztályos (8-14 év közötti) gyerekeket ebbe a családias, remek hangulatú táborba.

A Napvető táborra áprilistól lehet jelentkezni a KÖSZI honlapján: http://koszi.lutheran.hu, de addig is érdemes oda ellátogatni, mert folyamatosan lehet jelentkezni a 7-12. osztályosoknak (12-18 éveseknek) szóló 5. Életfonal – evangélikus életvezetési táborra, melyet április 28 – május 1. között rendez meg a KÖSZI szintén Piliscsabán.

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról:

Jelöld ismerősnek a KÖSZI-t Facebookon: http://www.facebook.com/profile.php?id=100001842182512

Iratkozz fel a KÖSZI Hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide: koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben