A reformációt ünneplő diákcsendesnapot rendeztek Bonyhádon a KÖSZI szervezésében

Létrehozás: 2011. november 07., 11:35 Legutolsó módosítás: 2011. november 07., 18:00

Bonyhád – 2011. október 28-án rendezte meg a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium reformációi diákcsendesnapját, amely a testi, lelki, szellemi egészség jegyében telt. Az alkalmat a KÖSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért szervezte önkénteseivel és az iskola tanáraival. Szöveg: Leichter Lilla, kép: Bognár Cecil

A gimnázium vezetősége, szakítva a hagyományokkal, idén a KÖSZI-t kérte fel a reformáció napi programok megszervezésére. Ez mindkét fél részéről komoly kihívást jelentett: a gimnázium szinte látatlanban vállalkozott arra, hogy keresztény önkéntesekre bízza – 2011-ben először – az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap lebonyolítását. A KÖSZI tagjai pedig örömmel (bár azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, közel sem ismerve azokat a nehézségeket, amelyeket körülbelül 620 diák tartalmas szórakoztatása jelenthet) vállalkoztak a feladatra. Az együttműködés maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és a tanárok, diákok, valamint az önkéntesek visszajelzései alapján a KÖSZI sikerrel vette az akadályokat, megfeleltünk az erőpróbán.

2011. október 27-én utaztunk le Bonyhádra, ahol meleg szeretettel (és vacsorával) fogadtak minket a gimnázium tanárai és dolgozói, majd Lenczné Vrbovszki Judit nevelési igazgatóhelyettes vezetésével bejártuk az iskolát és a hozzá tartozó épületeket. Az intézményi háttér (a sportcsarnok, japánkert, kiváló kollégium, futópálya és sorolhatnám), valamint a tanárok részéről első pillanattól kezdve tapasztalt lelkesedés előrevetítette a másnapi programok remek hangulatát.

A csendesnap reggel 8 órakor vette kezdetét, és a reggeli fáradtság után rövidesen az együttlét őszinte öröme lett úrrá mindenkin. A szellemi és lelki egészség jegyében tartott foglalkozások megtörték a szigorú iskolai rutint, és biztos vagyok benne, hogy diákok, tanárok és önkéntesek is kölcsönösen tanultak egymástól, hiszen a lehetőség adott volt: a MentActor, a Pszichofészek, az Önkéntes Sarok és a Kultúrfitnesz egyenként 45 perces rendhagyó alkalmai gondoskodtak erről. A MentActor interaktív színházi előadásán egy-egy jelenet eljátszása hívta fel a fiatalok figyelmét a testi, lelki, szellemi egészségre, a Pszichofészek pedig lelki egészségünk fenntartásához alkalmas eszközökre, technikákra mutatott rá. Az Önkéntes sarokban az önkéntes munkákkal kapcsolatos ismereteket szerezhettek a diákok, míg a Kultúrfitnesz a tartalmasan eltölthető szabadidőről szóló ismertetőt és beszélgetést foglalt magában.

A napot Makán Hargita iskolalelkész vezette istentisztelet zárta, ami a szeretet milyenségével, de leginkább megfejthetetlenségének kérdésével foglalkozott. Egy pillanat erejéig mindenki elgondolkodhatott az Isten iránt érzett szeretetének természetén, és ki-ki számot vethetett az érzéseivel.

A csendesnap zárásaként egy felszabadult hangulatú, jóízűen elfogyasztott ebéd tette fel a kétnapos munka végén arra a bizonyos „i”-re a pontot, majd diákok, tanárok és önkéntesek egyaránt hazaindultak. A KÖSZI önkéntesei sikeresen megfeleltek a kihívásnak, amit egy önállóan megszervezett csendesnap jelenthet, természetesen az iskola vezetőségének és tanárainak közreműködésével és hathatós segítségével, akiknek munkáját ezúton is szeretnénk megköszönni.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben