A Napvető evangélikus gyerektábor elvarázsolta a szíveket

Létrehozás: 2011. augusztus 20., 10:19 Legutolsó módosítás: 2011. augusztus 27., 08:20

Piliscsaba – Isten különböző arcaival ismerkedhetett meg az a 80 gyerek, aki részt vett Piliscsabán, a Béthel Missziói Otthonban tartott 15. Napvető – evangélikus gyerektáborban. A 2011. augusztus 7-13. között tartott tábort a KÖSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért rendezte meg, Kelényi Zsolt vezetésével. Szöveg: Pellionisz Petra, Szlaukó Orsolya, kép: Horváth Márti

Ha mi, evangélikusok meghalljuk, hogy Piliscsaba akkor számtalan szép emlék vésődhetett be sokunk szívébe az elmúlt évek során, és jut most eszébe ezt olvasva. Hány és hány konferenciának, csendes napnak, tábornak és alkalomnak adott otthont ez az épület? Nekünk, akik részt vettünk a táborban, most elevenebben kavarognak az érzések, gondolatok, mert mindannyian egy kicsit visszavágyunk. Az a közösség, az a hangulat, azok a beszélgetések… elvarázsolta szívünket az itt megélt számtalan élmény. 

Az egy hét során az ország 32 különböző településéről érkezett táborlakó megismerkedhetett Isten teremtő, szenvedő, gyógyító, haragvó és gondoskodó arcával. A lelki vezető Kovács Áron volt, a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség egyik lelkésze. Minden reggelt áhítattal kezdtünk, ami elindította és meghatározta az adott nap témáját. Fontos pontja volt táborunknak a „kupaktanács”, azaz kreatív hittanóra, ami lehetővé tette, hogy szűk körben életkor szerinti csoportokra osztva beszélhessünk Isten arcairól. Természetesen nem maradhatott ki a Bibliai kincsvadászat, azaz a bibliaverseny sem, amelyet szintén az adott témából állítottunk össze. A lelki épülés mellett jutott idő az úszásra, focizásra, számháborúra, társasjátékra, és a Kézműves Palotában volt lehetőség egyéb kreatív ötlet megvalósítására is, ide tartozik pl. a díszdoboz vagy gyurmafilm készítése. A tábor fontos építőkövét jelentették a délután és este megrendezett, a teljes tábori közösséget megmozgató, igen népszerű nagyjátékok, mint a Portya, a Forgószínpad, a Témazáró vagy a Ki mit tud?. 

A hét ezen kívül rengeteg egyéb programot kínált fel, hiszen voltunk túrázni a közeli erdőben, gyermekdalaival varázsolt felejthetetlen hangulatot a Kaukázus és a Kafkaz zenekarok énekese, Kardos-Horváth János, és tettünk egy képzeletbeli utazást Görögországba is, hiszen Filipas, a Mydros együttes táncosa tanított nekünk görög néptáncokat.

Minden napot áhítattal zártunk le, melynek tartalma a reggeli elcsendesedés komplementer témája volt. Az áhítatokat interaktív alkalomként tartottuk, hogy gyerekeket is bevonva együtt élhessünk meg a találkozást Istennel. Ennek fontos segítője volt a Napvető Band, akiket a tábor kis lakóiból szerveztünk össze. Természetesen a pótvacsora és a tábortűz is kihagyhatatlan eseménye volt az esti hangulatnak.  

A tábor szervezői, segítői széles körből érkező fiatalok: egyetemisták vagy már végeztek – teológus, pszichológus, gépészmérnök, bölcsész, közgazdász, tanítónő, biológus egyaránt megtalálható a csapatban. A színes, önkéntesekből álló csapatban egyszerre vannak jelen tíz éve a Napvető tábort szervező, valamint fiatalabb szervezők is, akik néhány éve még gyerekként vettek részt ugyanitt. Több vezető az amerikai evangélikus egyház nyári táboraiban bővítette ismereteit az emlúlt években. Talán mindezeknek és az ő töretlen lelkesedésüknek egyszerre köszönhető, hogy a 15. Napvetőt a tábor történetében az eddigi legnagyobb létszámmal, 80 gyerek részvételével tarthattuk meg a 20 fős vezetői csapat segítségével. Külön köszönet illeti a Béthel vezetőjét, Varga Gábort és feleségét Zsuzsát, hogy elláttak és szeretettel gondot viseltek rólunk.

Az alacsony részvételi díj mellett sem tudott volna családjuk anyagi helyzete miatt eljönni közel 30 gyerek, ha nem nyújt számukra szociális támogatást a Szívvel-Lélekkel Alapítvány.  

Ez a tábor nemcsak egyszerűen élményekkel gazdagított bennünket, hanem egy közösséggé, Krisztus élő közösségévé formált minket. Rengeteg gyerek kérdezte, hogy miért nem két hétig tart a tábor, vagy, hogy miért nem maradunk tovább csak úgy együtt. Az egyik gyermek úgy fogalmazott, hogy az ő szívét elvarázsolta ez a tábor, ez a hangulat és a közösség. Számunkra ezek azok az igazi visszajelzések, amelyek megerősítenek minket ebben a szolgálatban. Új élményekkel, új tapasztalatokkal és új barátokkal térhettünk haza, és azzal a tudattal, hogy van egy olyan közösség, amely szerető, befogadó és ahova bármikor mehetünk.  

Lehet, hogy a tábor véget ért, de ez a közösség továbbra is vár titeket legközelebb a KÖSZI-tábortalálkozón 2011. október 7-9. Piliscsabán, hogy újból elvarázsolja szíveteket, és élő közösségként lehessünk együtt az Úrban.  Jelentkezni már lehet a http://koszi.lutheran.hu oldalon. 

Szeretettel ajánljuk útravalóként mindenkinek a tábor vezérigéjét:

„Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.”  (2. Korinthus 3,18) 

További képek.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben