Aktuális

Article Folytatódott a Roma Missziói Konzultáció a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Székházában Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 13., 10:21
A roma missziói konzultációs fórum 2012. november 12-én, hétfőn 10 órától-14 óráig tartott, a református, evangélikus, baptista, pünkösdi, metodista egyházak, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Egyházi Kapcsolatok és Együttműködési Főosztálya (EKEF) részvételével. A nap fő gondolata: Boldogok akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. (Mt 5,4) Szöveg: dr. Fischl Vilmos
Article „Nagy az ő szeretete irántunk, az Úr hűsége örökké tart” – 15 éves a nagycserkeszi evangélikus templom – hangos tudósítás Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 13., 16:00
Luther névnapján (2012. 11. 11-én) délelőtt tartották a 20 éve önállósult Nagycserkeszi Egyházközségben a templom felszentelésének 15. évfordulóját Dr. Fabiny Tamás püspök szolgálatával; aki a meghívón olvasható zsoltárvers (Zsolt 117,2) alapján prédikált. A hálaadó istentisztelet oltári szolgálatában részt vett Zsarnai Krisztián esperes és Torzsa Tamás helyi parókus is. Szöveg és hangfájl: Garai András www.garainyh.hu
Article Misszió Káposztásmegyeren – Megtartották az első evangélikus istentiszteletet a közösségi házban Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 13., 10:11
Budapest – 2012. november 11-én a káposztásmegyeri közösségi ház adott otthont a területen élő evangélikusok számára egy közös istentisztelethez. A környéken élő katolikus, és református testvérek már templomot építettek, az evangélikusoknak egyelőre még nincsen ilyen lehetőségük, de bizakodóan tekintenek a jövőbe. Az alábbiakban személyes beszámoló következik. Szöveg: Óvári Zoltán, fotó: Ambrus Zsolt
Article 15 évet ünnepelt a Nagycserkeszi Evangélikus Egyházközség – Előzetes képriport! Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 12., 14:04
Nagycserkesz – 2012. november 11-én ünnepelte a nagycserkeszi gyülekezet temploma építésének 15. évfordulóját. Az alkalomról részletes tudósítással és hangfájlokkal később jelentkezünk. Addig is képes tudósításunkat adjuk közre. Fotó: Bánszki Brigitta
Article „Ítélet, vagy hitélet?” – Egyházkerületi vezetők tettek látogatást Ambrózfalván és Pitvaroson Készítette: Kiss Tamas — Legutolsó módosítás: 2012. november 12., 13:32
Ambrózfalva, Pitvaros – Kerületi és egyházmegyei elnökségi látogatás során mérték fel két nyugat-békési gyülekezet jelenét és kilátásait 2012. november 11-én. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Article Gyertyagyújtás: az agyonvert hajléktalanra emlékeztek Bogláron Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 12., 13:05
Balatonboglár – Közel kétszázan gyűltek össze, hogy emlékezzenek, arra a hajléktalanra, akit a balatonboglári vasútállomáson bántalmaztak, majd pár nap múlva elhunyt. Forrás: sonline.hu, szöveg: Márton László
Article Márton-napi lampionozásra gyűltek össze Kisapostagon és Dunaújvárosban Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 12., 12:56
Dunaújváros – A rövid, de tartalmas hétvégén a környék két evangélikus templománál is szép számú résztvevővel zajlottak a Márton-napi lampionos felvonulások. Szöveg és fotó: Stermeczki András
Article Kimondhatatlan és leírhatatlan... – Ünnepeltek a nagybánhegyesi evangélikusok Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 12., 13:00
Nagybánhegyes – Egyszerre volt az egyházi adó begyűjtésére szolgáló magtár és templom a nagybánhegyesiek gyülekezeti háza. A Békés megyei település egyetlen műemlékét a közelmúltban Leader pályázati forrás igénybe vételével újították fel kívül-belül. Szöveg és fotó: László Jenő Csaba, fotó: Kiss Tamás
Article Mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hanem a hitéi! – 70 éves a kálmánházi evangélikus templom – hangos & képes tudósítás! Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 27., 10:19
Luther születésnapján (2012. 11. 10.), délután tartották meg a jubileumi ünnepséget a Nyíregyházi Egyházközség híveinek és lelkészeinek részvételével az ötödik körzet templomában. A hálaadó istentiszteleten dr. Fabiny Tamás püspök ugyanazt az alapigét olvasta fel, mint amiről 70 évvel ezelőtt elődje, Túróczy Zoltán püspök prédikált a templomszentelési ünnepen. Az oltári szolgálatban a körzeti lelkész; Zsarnai Krisztián esperes és az 53 éve, a lelkészi szolgálatát itt elkezdő Labossa László nyugalmazott lelkész is részt vett. Szöveg és hangfájl: Garai András www.garainyh.hu, fotó: Pelles Ferenc.
Article „Légy bátor és vezess!” – Vezetőképzést és kerületi közgyűlést tartottak Zuglóban Készítette: Kiss Tamas — Legutolsó módosítás: 2012. november 10., 12:57
Budapest – 2012. november 9-én a Déli Evangélikus Egyházkerület vezetősége vezetőképzési szemináriumon vehetett részt, amit kerületi közgyűlés követett. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Article Milyen a „látásotok”? – Idén is találkoztak a Déli Evangélikus Egyházkerület vezetői Készítette: Kiss Tamas — Legutolsó módosítás: 2023. február 08., 10:13
Budapest – Megtartotta a déli egyházmegyék elnökségével közös éves rendes munkavacsoráját a Déli Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatala. A 2012. november 8-án lezajlott eseményen a kerület vezetői a hosszabb távú tervekről is egyeztettek. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Article Nem csak férfiaknak! – Videó a nürnbergi bajor-magyar testvéregyházi találkozóról 11. Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 09., 21:22
Nürnberg – 2012. október 11. és 14. között került sor Nürnbergben a bajor-magyar testvéregyházi kapcsolat 20. évfordulójának megünneplésére. Két evangélikus lelkészt is megszólaltatunk: egyikük egy borrend szertartásmestere, a másikuk meg a férfimisszióról beszélt. Videó: Zákeus Média Centrum, Győri András Timóteus, Tóth Péter, evangelikus.hu, riporter: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Article Zeneember – Videó a nürnbergi bajor-magyar testvéregyházi találkozóról 10. Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 09., 21:03
Nürnberg – 2012. október 11. és 14. között került sor Nürnbergben a bajor-magyar testvéregyházi kapcsolat 20. évfordulójának megünneplésére. A találkozón a Large Room és a budahegyvidéki kórus összekötő láncszemével, Keczkó Pállal is barátkoztunk. Videó: Zákeus Média Centrum, Győri András Timóteus, Tóth Péter, evangelikus.hu, riporter: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Article 12 intézmény, 73 nyertes, 47 mentor, 8,6 millió forint – Negyedik alkalommal osztották ki a Sztehlo-ösztöndíjat Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 10., 08:26
Budapest – A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium adott otthont a Sztehlo Gábor-ösztöndíj kiosztó ünnepségének, 2012. november 9-én. 12 intézmény 73 sikeres pályázatot beadó diákja vehette át idén a mintegy 8,6 millió forint értékben kiosztott támogatást, amelyet azon tehetséges, ám rászoruló, nehéz sorsú, evangélikus középiskolás tanulók kapnak, akiknek anyagi lehetőségeik szűkösek, illetve támogatás nélkül nem tudják egyházi fenntartású középiskolában végzett tanulmányaikat befejezni és felsőfokú tanulmányaikat megkezdeni. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Article Új évad kezdődik a jazzistentiszteletek sorozatában a Fasorban Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 09., 09:27
Az elmúlt napokban stúdióban dolgozott a Monamo, kétszeresen is készültek. Egyrészt vasárnao (november 11. ) este 6 órától újra, az idei évadban először lesz jazzistentisztelet a Fasori evangélikus templomban (Városligeti fasor 17.). A tavalyi évben már kialakult, hogy egy-egy téma köré választott evangélikus énekek feldolgozásait játssza a zenekar, közben imák, igeolvasások, meditációk segítenek a templomi légkör által adott hangulat és érzések teljesebbé tételéhez. Szöveg: Pelikán András
Article Ma adja át a Sztehlo Gábor-ösztöndíjakat az evangélikus egyház Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 09., 08:25
Budapest – Szociálisan rászoruló tehetséges diákoknak adja át a Sztehlo Gábor-ösztöndíjakat a Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma ma Budapesten a Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Az idei támogatottak száma meghaladja a hetvenet – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel. Forrás: MTI
Article Már csak a csoda segíthet a kistormási evangélikus templomon Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 08., 15:51
Kistormás – Idén 235 éves a kistormási evangélikus templom, a német kitelepítés előtt szebb napokat látott település egyik utolsó megmaradt értéke. Forrás: teol.hu, szöveg: S. K.
Article Gáncs Péter: a börtönlelkészségnek élet-, család- és országmentő szerepe van Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 14., 20:21
Budapest – A börtönlelkészségnek élet-, család- és országmentő szerepe van – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a Magyar Testvéri Börtöntársaság ünnepi konferenciájának nyitó áhítatában csütörtökön a Parlamentben. Forrás: MTI
Article Magyarország – Merre? – Prőhle Gergely előadása – Videó a nürnbergi bajor-magyar testvéregyházi találkozóról 8. Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 08., 10:06
Nürnberg – 2012. október 11. és 14. között került sor Nürnbergben a bajor-magyar testvéregyházi kapcsolat 20. évfordulójának megünneplésére. A találkozó első napján Prőhle Gergely külügyi helyettes államtitkár, evangélikus országos felügyelő tartott előadást Magyarország – Hová? Merre? címmel. Videó: Zákeus Média Centrum, Győri András Timóteus, Tóth Péter, evangelikus.hu, fordítás: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Article Kettős ünnepet tartottak a szolnoki evangélikusok Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. november 08., 09:10
Szolnok – 2012. október 31-én nemcsak a reformációra emlékeztek Szolnokon, hanem templomuk felszentelésének nyolcvanadik évfordulójáért is hálát adtak az evangélikusok. Forrás: Evangélikus Élet
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • RSS hírcsatorna
  • Küldés levélben