Protestor, protestari, protestatus sum
Gimnazista koromban sokat kirándultunk, különösen ilyen őszi időben. Egyik osztálytársam többnyire magával hozta kis növény- és állathatározóját, és ha valamilyen ritkaságra bukkantunk, akkor a külső jegyek alapján megmondta annak pontos nevét, természetesen latinul is. Egyszer egy ágon különleges szépségű madár ült meg. „Na, Pali, ez micsoda?” – kérdeztük az ifjú természettudóstól. Ő hosszan szemlélte a békésen pihenő állatka csőrét, karmait és tollazatát, majd lapozgatni kezdett az állathatározóban, végül pedig – általános derültséget keltve – kijelentette: „Ilyen madár nincs is!” Forrás: Reformátusok Lapja Szöveg: dr. Fabiny Tamás
Reformáció ünnepe táján ezen elmélkedem: van-e olyan, hogy protestáns? A Magyarországon bejegyzett több száz vallásfelekezet közül csupán két kicsi és sajátos képződmény hordja nevében azt, hogy protestáns. „Ilyen madár" lényegében nincs is? Akkor miért működnek olyan intézmények, hogyan jelennek meg olyan kiadványok, amelyek magukat protestánsnak nevezik? Hirtelen csak olyanokra gondolok, hogy a nagy múltú – és ma újra meg-megjelenő – Protestáns Szemle című folyóirat, illetve a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület és a Protestáns Újságírók Szövetsége. Az oktatás területéről említhetném a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetet, a Károli Gáspár Református Egyetemen akkreditált protestáns teológus szakot, vagy a budapesti Sylvester János Protestáns Gimnáziumot. Létezik továbbá a protestáns tábori püspökség, a nyugati magyar diaszpórában pedig számos – nevében is – protestáns gyülekezet működik. E példák egyike-másika teológiai szempontból talán pontosítást igényel, ám azt aligha mondhatjuk, hogy "ilyen madár pedig nincs". Sőt, a múltban is volt.
Gondoljunk csak a protestáns gályarabok hősies helytállására, a Kossuth által is szorgalmazott protestáns unio gondolatára, vagy az 1859-es protestáns pátensre – és az arra adott hitvalló válaszra. A kiadványok között büszkeséggel említhetjük az egykori Protestáns Egyházi és Iskolai Lapot (PEIL) és Zoványi Jenő mai is használt Protestáns Egyháztörténeti Lexikonát. Max Weber óta pedig szociológus nemzedékek sora beszél protestáns etikáról.
De mit is jelent az, hogy protestál? A szó a latin protestor, protestari, protestatus sum igéből származik. A szinonima szótár ilyen jelentést ad neki: "tiltakozik, óvást emel, ellenvet, ellenvetést tesz, kifogásol, reklamál, ellentmond, ellenkezik".
Ám a szónak korántsem volt mindig ilyen tagadó jelentése! Viszonylag szerény latin tudással is belátható, hogy a kifejezés eredetileg a valami mellett való tanúskodást jelentette! Az ókorban még egyértelműen pozitív tartalommal használták.
Az egyháztörténelemben 1529-ben használták először, amikor az új hitet követő rendek Protestatio címmel nyújtották be iratukat a speyeri birodalmi gyűlésen. Ezt követően az állásfoglalást jegyzőket mintegy a gúnynevükön illették, és nevezték őket protestánsoknak. Mintegy száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ők azonosuljanak is ezzel a névvel.
Hogy az evangéliumi elkötelezettségű küldöttek mennyire nem a negációt, a tagadást akarták képviselni, arra bizonyíték, hogy ők jobb karjukon ezeket a betűket viselték: VDMIAE, ami a latin „verbum Dei manet in aeternum” mondat rövidítése volt, vagyis hogy Isten igéje megmarad örökké. A speyeri hitvallás tehát nem a tagadás, hanem bizonyságtétel, az Isten igéje melletti kiállás gesztusa volt. Ők így fogalmaztak: „Mivel Isten dicsőségével és lelkünk üdvösségével kapcsolatosan mindenkinek magának kell Isten színe előtt megállnia és számot adnia, ezeket az ügyeket illetően tehát senki sem mentheti magát mások kisebbségi vagy többségi eljárásával vagy határozatával." Az igére hivatkozva úgy tiltakoztak az általuk elfogadhatatlan határozatok ellen, hogy mindenkinek a személyes felelősségét vallották meg. Ennyiben nemcsak nemet mondtak valamire, hanem igent is valami másra, jelesül az evangéliumra.
Kár, hogy ez a jelentés aztán feledésbe merült. Így írhatta Reményik Sándor híres Elkéstetek című versében kora protestáns teológusainak: „Keveset hisztek, sokat protestáltok / A császár ellen, a pápista ellen, / Mindegy, mindegy csak protestálni kelljen”.
Evangéliumi egyházainknak a rosszul értelmezett protestálástól vissza kéne találni a hitvallásos magatartáshoz. Ebben segíthet minket Philip Melanchthon életművének tudatosítása. Őt nem egyszerűen „praeceptor Germaniae”-nak, Németország tanítómesterének, hanem egyházaink közös tanítójának is nevezhetjük. Halála 450 éves évfordulójának jubileumi évében felidézhetjük azt is, hogy az általa fogalmazott Ágostai Hitvallást – egészen pontosan az úgynevezett Confessio Augustana Variatá-t – 1540-ben Wormsban Kálvin is aláírta. Ez a hitvallás ugyancsak a az evangéliumi igazság melletti kiállás nagyszerű dokumentuma.
Vallom, hogy erre a közös alapra bízvást építhetnek egyházaink. A szó legnemesebb értelmében vett protestálásra ma is szükség van.
Hajdani osztálytársam, a derék Nagy Pali csak viccelt, mert bizony volt olyan madár. Szép, színes tollazatára, éles szemére mindmáig emlékszem.
