2012 a reformáció és a nők tematikus éve lesz egyházunkban

Létrehozás: 2011. december 28., 14:03 Legutolsó módosítás: 2011. december 30., 12:42

Budapest – A reformáció és a nők kapcsolatáról rendez tematikus évet jövőre a Magyarországi Evangélikus Egyház „Hivatásunk az élet” mottóval. Az eseménysorozat része a 2017-ben esedékes, a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tartandó jubileumi ünnepséget előkészítő tematikus esztendők programjának – mondta az egyház elnök-püspöke az MTI-nek. Forrás: MTI

 
 

Gáncs Péter közölte: a gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi összejöveteleken arról tartanak majd különböző formákban eszmecserét, hogy miként lehet megtalálni a nők helyét a modern társadalomban, hogyan lehetnek a nők egyszerre keresztény édesanyák és munkavállalók, akiknek a munkahelyükön is helyt kell állniuk.
Mint az elnök-püspök elmondta, a reformáció a lelki értelemben vett felszabadításon túl a többi között a család és a nemek kapcsolatában is hozott újat azáltal, hogy a vallásreformot elindító Luther Márton kilépett a szerzetesi közösségből, feleségül vett egy volt apácát, és vele a családi élet örömeiben is részesült.
A reformáció hozta magával azt is, hogy a legtöbb protestáns egyházban – a baptisták és néhány kisebb egyház kivételével – a lelkészi hivatásra felszentelik a nőket. Magyarországon az evangélikus lelkészek egyharmada nő, sőt egy püspökhelyettes és két esperes is van közöttük – mutatott rá Gáncs Péter.
Emlékeztetett arra, hogy az idén a reformáció és a szabadság kapcsolatát járták körül a különböző egyházi fórumokon. Úgy fogalmazott: „Több mint húsz évvel a rendszerváltás után érezzük, hogy a szabadság egyszerre ajándék és kísértés”, utóbbi akkor fordul elő, „ha rosszul élünk vele”.
Egyházkerületi és országos szinten, valamint lelkészértekezleteken is megjelent ez a téma. Ezeken egyebek mellett arról esett szó, hogy „a szabadság elköteleződés a jóra, a másik ember szolgálatára”, s hogy „mindent szabad, de nem minden használ”, azaz „a másik ember bizonyos szempontból a szabadságunk korlátját jelenti, tehát nem valósíthatjuk meg önmagunkat mások kárára” – mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

A reformáció és a nők tematikus évének plakátja letölthető a http://www.reformacio500.hu oldalról, illetve megjelenik majd az Evangélikus Élet hetilapban.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben